
A magyar állam közreműködik a Vodafone Magyarország hazai tulajdonba vételében – közölte a gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a 2010 utáni kormányoknak mindig is kitüntetett célja volt, hogy a nemzetstratégiai jelentőségű ágazatokban a magyar tulajdon arányát erőteljesen növeljék és lehetőség szerint többségi szintre emeljék. Ez a kormányzati cél a bank-, az energia- és a média szektorban már teljesült, most lehetőség mutatkozik arra, hogy a távközlési piacon is komoly szereplővé lépjen elő egy magyar, állami tulajdoni részesedést is maga mögött tudó vállalat.
A tájékoztatás szerint ennek érdekében, a tulajdonosi jogokat gyakorló gazdaságfejlesztési miniszter, Nagy Márton felkérte a Corvinus Zrt.-t, hogy vásárolja meg a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. kisebbségi, azaz 49 százalékos részvénycsomagját. Ennek első lépéseként sor került egy előzetes, nem kötelező erejű megállapodás megkötésére a Corvinus Zrt., a Vodafone Europe BV, valamint a 4iG Nyrt. között.
Közölték azt is, hogy a miniszter úgy értékeli, hogy a tranzakció közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűvé minősíthető, ebből adódóan indítványozza a kormány erre vonatkozó döntését.
Az akvizíció sikeres zárását követően minden feltétel adott lesz ahhoz, hogy a hazai távközlési szektorban egy olyan magyar, nemzeti tulajdonú, a piacon vezető szerepet vállaló cég jöjjön létre, amely a 21. századi digitális kihívásoknak is megfelelve hozzájárulhat az ország versenyképességének javításához, egyben kimagasló, minőségi szolgáltatást nyújtson a közel 4 millió lakossági és vállalati ügyfele számára – írták.
Forrás: MTI, fotó: VG
George DeSt
2022-08-22 at 13:16
Vásárlást megelőzően alapos átvilágítást javaslok. Főbb területek: ügyfélnyilvántartás, számlázás, a teljes műszaki rendszer (hardware, software full), informatika – ügyfélszolgálat (full), ügyfélbarátságtalan MyVoda stb., stb. Csak úgy, első olvasatra!
Tények
2022-08-22 at 11:41
A tervezett akvizícióval a 4iG Nyrt. 51 százalékos, a magyar állam 49 százalékos tulajdont szerezhet a második legnagyobb hazai távközlési vállalatban.
NEM FORDITVA KÉNE LENNE? A 49%-AL NINCS TÖBBSÉGI DÖNTÉST. KI EZ A HÜLYE AKI EBBE BELEEGYEZETT???
Márk5
2022-08-22 at 10:23
A Vodafone hulladék szolgáltatást nyújt, a Telekom irreálisan drága, a Yettel pedig negyedóránként változtatja a nevét, tulajdonosait, szolgáltatásait.
Solaris
2022-08-22 at 10:05
gyozo2018
2022-08-22 at 09:44
Nem illik a lőrinces pénztárt kritizálni.
Ugyanis a Digi-t (is)”megszerezte” “magának”.
Hú de nehéz pontosan fogalmazni….
angelblind652
2022-08-22 at 10:03
Vegyük is meg. A sok hülye amcsi meg próbáljon máshonnan tájékozódni, ne ezen az egyébként igen agresszív gazdaságpolitikát folytató médiumból.
Teve
2022-08-22 at 09:45
“A tranzakció értéke (Enterprise Value) 715 milliárd forint.”
“A 4iG tavaly 93 milliárd forint nettó árbevétellel zárt”
Honnan van pénze a 4ig-nak kifizetni 365 milliárt forintot, mikor az az éves árbevételük kb. négyszerese?
Az már egy másik kérdés, hogy ilyan válságban biztos, hogy az államnak ilyenre kell kifizetni 350 milliárdot?
gyozo2018
2022-08-22 at 09:44
Hajrá Magyarország
2022-08-22 at 09:14
A Digi is egy rakás szer, maradjunk ennyiben, nem különben,
ahol megjelennek, ők is szétgányolnak mindent, nem érdekli őket,
hogy szerelések közben régi, klf. stílust képviselő házak
homlokzatán milyen kárt okoznak.
Hajrá Magyarország
2022-08-22 at 09:14
A Vodafone Mo-tól már régóta szabadulna a tulajdonosa, csak nem volt senki sem aki annyit adott volna érte, amennyit az eladó szeretett volna kapni érte. Hát most úgy tűnik van elég pénz. Pedig a Digi is eléggé hazai, és ha nem büntetnék meg fúrnák folyton mondva csinált indokokkal, sokkal előbbre lehetne a “piaci” részesedésben. Itt már megint az látszik, hogy az államnak több pénze van mint esze.
Ausfall
2022-08-22 at 09:05
remek, remelem, novekszik majd itt is a ‘rendszerhasznalati dij’, ha mar a mocskos libernyakok nem birtak elviselni a netadot
Csámpás Marcsa
2022-08-22 at 09:03
Gondolom, vészhelyzetben nem lehetünk kiszolgáltatva a külföldi tulajdonosok kénye-kedvének.
“A Vodafone Group Plc. a világ legnagyobb távközlési szolgáltatója bevétel alapján, melynek központja az angliai Newbury (Berkshire). 2007 februárjában több mint 200 millió ügyfele volt 27 országban. További 38 országban rendelkezik érdekeltséggel. A Vodafone név a voice data fone rövidítése.[4]”