Az egykori kommunista vezetők gyermekei a pártállam idején kivételezett helyzetben voltak, ebből fakadt a kiválasztottság-tudatuk, az elitizmusuk, és ezért konfrontálódtak minden helyzetben a polgári gondolatokkal, amikor az egykori SZDSZ holdudvarában elkezdték magukat demokratikus ellenzékként aposztrofálni – írta a Látószög blogon megjelent írásában Schmidt Mária. A Terror Háza Múzeum főigazgatója bejegyzésének apropója az, hogy nemrég jelent meg a tavaly szeptemberben elhunyt ifjabb Rajk László életút interjúja. A történész kíméletlenül rávilágított arra, hogy sokak tudatában még ma is az él: ifjabb Rajkék (demokratikus ellenzék) a Kádár-rendszer belső ellenségei voltak, holott épp az a rezsim volt az, amely a kádercsemetéknek olyan kivételes lehetőségeket biztosított, amelyről egy átlagos család sarja még csak nem is álmodhatott.
A magát Haraszti Miklós nyelvi leleményével „demokratikus ellenzékként” meghatározó csoportra jellemző kiválasztottság-tudat, elitizmus, kéz a kézben járt azzal a kivételezett helyzetükkel, amit a Kádár-rendszer biztosított a számukra. Kiváltságaiknak nem volt se szeri, se száma. Érdekükben, ügyeikben szüleik, rokonaik be-bejártak a Kádár-titkárságra vagy a Fehér Házba Aczélhoz, később utódjához, a Művelődési Minisztérium vezetőihez ezt-azt kérni, ezt-azt elintéztetni. Mindegyikük budai elitlakásban nevelkedett és kapott egyet, így vagy úgy, felnőtté válva. Esetleg akkora dunai panorámás sarokrezidenciája volt, ahol 100 ember részvételével lehetett bulit, konferenciát rendezni.
1963-tól évente, esetenként évekre kiutazhattak Nyugatra. Ösztöndíjjal, egyetemre, dolgozni, látogatni, mikor hova, ki, mikor. Akkor, amikor az 1956-os forradalmárok egy része még börtönben ült, akkor, amikor a legtöbb útlevél kérelemre az a szabványválasz érkezett, hogy „kiutazása közérdeket sért.” Ezért írja a Kádár-rendszer egyik leginkább privilegizált egyenlője: ifj. Rajk László most megjelent életútinterjú-kötetében hogy:
A nyolcvanas években azzal vádolták a demokratikus ellenzéket, sőt voltaképpen mind a mai napig, minden oldalról, hogy ők azért tehették azt, amit tettek, mert a párt a mi kutyánk kölykének tekintette őket. Nekik meg volt engedve, velük elnézőek voltak”.
Ifjú Rajk László a kivégzett kommunista bel-, majd külügyminiszter Rajk László azonos nevű fia volt, akinek különleges kivételezettségét maga Kádár János szavatolta – írta bejegyzésében Schmidt Mária.
Rajk László (j) a mikrofont tartja azon az 1956-os konferencián, amelyet a magyarországi demokratikus ellenzék szervezett 1986. december 5-6-án Eörsi István lakásán, a Belgrád rakparton. Balról jobbra: Eörsi István (b1), Petõ Iván (b2), Rajk László és Klaniczay Gábor. Amatõr felvétel. Fotó: MTI
A kommunista nomenklatúra
A történész szerint a megállapítás pontos. Tapasztalati tények sora támasztja alá. Aki Rajk könyvét elolvassa, ebben a tekintetben semmilyen kétség nem marad benne. Rajk és hasonszőrű társai, akik szinte mind ott csoportosultak a demokratikusnak nevezett, de valójában mereven hierarchikus és tekintélyelvű ellenzékiek köreiben, szinte egytől egyig a kommunista nomenklatúra berkeiből kerültek ki.
Azonos volt a szocializációjuk, azonos volt a neveltetésük, és kivételezett a társadalmi helyzetük. Szüleik külszolgálata alatt, vagy miután útlevél akadályaik nem voltak, külföldi tanulmányaik, utazásaik alatt nyelveket tanulhattak, kapcsolatokat építhettek ki azokkal a nyugati ballib körökkel, akik hasonszőrűen marxisták, trockisták voltak, és akikhez részben párt és korábbi mozgalmi ismeretségeken keresztül könnyen utat találtak.
Ezek a nyugati elvtársak tele voltak forradalmi gőzzel, amit ’68-ban gyorsan kiengedtek magukból és megindultak, hogy átvegyék azokat az intézményeket, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy a kulturális és értelmezési hatalmat megszerezzék. A fenti társaság, amelynek Rajk emblematikus, mondhatni oszlopos tagja volt, ezekhez a nyugati mozgalmárokhoz kapcsolódott és egy életen keresztül őket utánozta.
Tapintatos hallgatás
Írásában a Terror Háza Múzeum főigazgatója felhívta a figyelmet: ifjabb Rajk visszaemlékezéseiben tapintatosan hallgat a Rákosi-rendszerről, a Kádár-rendszerrel megértő és visszafogott, nem úgy, ha Orbán Viktorról, a Fideszről és egyáltalán a jobboldalról írt. Akkor ugyanis képtelen visszafogni magát.
Nagyon úgy tűnik, hogy az ifjú Rajk alkatilag alkalmatlan volt arra, hogy velük kapcsolatban méltányos és kiegyensúlyozott véleményt formáljon. Miért is tenné? Köreikben nem elvárás, hogy tegyenek a gyűlölet ellen.
Sőt, az a szokás, hogy nyugodtan a szabadjára engedik indulataikat, egymásra rálicitálva, közös autodafékat rendezve, hogyha csak virtuálisan is, de megsemmisítsék ellenségeiket. Mert nekik nincsenek ellenfeleik, nincsenek vetélytársaik, nincsenek olyan másként gondolkozó vitapartnereik, akiknek véleményét, meggyőződését érdemes lenne tiszteletben tartaniuk. Vannak ők, a többi ugar, pusztaság, kietlen, meddő tehetségtelenség. Ők ugyanis: tudják, merik, teszik. Kétely és elbizonytalanodás nélkül. És észre sem veszik, hogy ugyanolyan dogmatikusak, bigottak és megveszekedettek, mint apáik és anyáik voltak. Mindez nagyon szánalmas – jegyezte meg Schmidt Mária.
Forrás: Látószög blog. Fotó: MTI/ Diósi Imre
Facebook
Twitter
YouTube
RSS