Pesti Srácok

A milliárdos Dobrev Klára a közvagyonért aggódott, Nagy Ferótól ő is megkapta a magáét a Karanténvlogban (videó)

Rendhagyó műsorral jelentkezett a Karanténvlog, hiszen ma Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd vendége Nagy Feró volt, aki ugyan visszafogta magát, mégis teljesen őszintén és kendőzetlenül mondta el a véleményét a baloldal heti hülyeségeiről. A Karanténvlog foglalkozott a magát "korszakváltónak" nevező MSZP-vel, amely olyan friss arcokkal készül a kormányváltásra, mint Korózs Lajos és Gurmai Zita. A szocik közben ismét rászálltak a szabadstrandokra, most Agárdon parádéztak semmitmondó és hazug lózungjaikkal – a srácokkal ezt sem hagytuk szó nélkül. Közben megtudhattuk, hogy Feró továbbra sem szereti a kommunistákat, ebben pedig tovább erősítette Dobrev Klára gondolatsora, aki nyugodt szívvel képes volt a közvagyonnal példálózni, háta mögött a szemlőhegyi villával és Gyurcsány Ferenccel, valamint az átmentett vagyonukkal. A Karantén csapata nem felejtette el Kálmán Olgát sem, aki ismét a halott embereket használta fel kicsinyes politikai haszonszerzésre, a "függetlenobjektív" volt tévés ugyanis folyamatosan egyre mélyebbre süllyed. Végül a Momentum is górcső alá került, akik lakásmaffiáfól hadováltak, miközben a kormány az önkormányzati lakásokat bérlő lakókat próbálja megvédeni egy törvényjavaslattal. A péntek esti Karanténvlog ismét hozta a formáját, Nagy Feró pedig szókimondó gondolataival csatlakozott Szabó Gergőékhez, akik a nagy elemzések és némi idegeskedés mellett most sem felejtettek el nevetni.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.