Pesti Srácok

A mindenség visszaperlése – Szentesi Zöldi László könyvbemutatóján jártunk (PS videó)

"Szeretném azt hinni, hogy egy válság végén vagyunk. Globálisan semmit sem tehetünk, a haza sorsán sem tudunk változtatni egyénileg. De egyet megtehetünk, hogy felépítjük önmagunkat, visszavesszük a magyar Parthenónt a szívünkben" – összegezte most megjelent könyvének üzenetét Szentesi Zöldi László. A kötet szerzője jól ismert a hazai médiapiacon: jelenleg a Demokrata főmunkatársaként tevékenykedik, de az MTVA, valamint a Duna TV szerkesztőjeként, külpolitikai munkatársaként, továbbá a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyetteseként is bizonyította szakmai tudását. Népszerűségét tovább növelték a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikái, de láthattuk a Sajtóklubban is, a HírTv műsorában is nagy sikerrel szerepelt. Szentesi Zöldi László legújabb kötete, A mindenség visszaperlése címmel jelent meg. A könyv a szerző publicisztikáinak, tárcáinak gyűjteménye, mely élete ötven évének, egyben negyed évszázados újságírói munkásságának összegzése. A gyermekkortól az érett férfi gondolatvilágáig vezető út bemutatása egyfajta önvallomásként is értelmezhető, a napokban megjelent kötet bemutatóján Kondor Katalin egyebek mellett erről is beszélgetett a szerzővel. Az eseményen a PestiSrácok.hu is ott volt, érdemes megnézni az ott rögzített felvételeket!

A videót készítette: Füssy Angéla és László Petra. Vezető kép: Szentesi Zöld László hivatalos Facebook-oldala

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.