PS mozi
Irtassanak ki a magyarok! - Így hangzott a IV. (Gyermek) Lajos hadiparancsa a pozsonyi csata előtt! (Frissítve! A film megnézhető!)
Végre, végre, végre! Háromszor is csak ezt mondhatjuk a Magyarságkutató Intézet által, kormányzati támogatással készült animációs film kapcsán, amely a magyar történelem egyik legnagyobb súlyú csatáját, a 907-ben lezajlott pozsonyi csatát mutatja be. Végre film készült erről a hatalmas magyar győzelmemről, végre szó esik ennek valódi jelentőségéről és végre hiteles őstörténeti- és származáselméleti környezetbe lett elhelyezve nemcsak a csata, de maga a honfoglalás is. Többszörös kalapemelés az alkotóknak! A mindenség visszaperlése – Szentesi Zöldi László könyvbemutatóján jártunk (PS videó)
"Szeretném azt hinni, hogy egy válság végén vagyunk. Globálisan semmit sem tehetünk, a haza sorsán sem tudunk változtatni egyénileg. De egyet megtehetünk, hogy felépítjük önmagunkat, visszavesszük a magyar Parthenónt a szívünkben" – összegezte most megjelent könyvének üzenetét Szentesi Zöldi László. A kötet szerzője jól ismert a hazai médiapiacon: jelenleg a Demokrata főmunkatársaként tevékenykedik, de az MTVA, valamint a Duna TV szerkesztőjeként, külpolitikai munkatársaként, továbbá a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyetteseként is bizonyította szakmai tudását. Népszerűségét tovább növelték a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikái, de láthattuk a Sajtóklubban is, a HírTv műsorában is nagy sikerrel szerepelt. Szentesi Zöldi László legújabb kötete, A mindenség visszaperlése címmel jelent meg. A könyv a szerző publicisztikáinak, tárcáinak gyűjteménye, mely élete ötven évének, egyben negyed évszázados újságírói munkásságának összegzése. A gyermekkortól az érett férfi gondolatvilágáig vezető út bemutatása egyfajta önvallomásként is értelmezhető, a napokban megjelent kötet bemutatóján Kondor Katalin egyebek mellett erről is beszélgetett a szerzővel. Az eseményen a PestiSrácok.hu is ott volt, érdemes megnézni az ott rögzített felvételeket! Összekovácsolta a fociultrákat a Deák téri kettős gyilkosság, közös megemlékezést tartottak (PS-videó, képgaléria)
Újpest főterén gyülekeztek tegnap este a Deák téri kettős gyilkosság áldozataira emlékezők. Mint ismert: két Újpest-szurkoló fiatalt egy alig 18 éves roma származású fiatal késelt halálra múlt pénteken, a Deák téren. Az eset megdöbbentette a hazai közvéleményt, a brutális gyilkosság után a különböző csapatok drukkerei is félretették addigi nézeteltéréseiket, hogy közösen gyászolják két lila-fehér társukat. Csütörtökön este nagyjából ezer ember gyűlt össze a József Attila utcában, ahol mécseseket gyújtottak a két fiatal arcképe előtt. A megemlékezésen a Fradi B-közép is részt vett, akik a többi megjelenttel együtt énekelték el a himnuszt, majd távoztak. Az eseményen a Mi Hazánk Mozgalom több politikusa is jelen volt, ők előtte az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai székháza előtt tartottak felvonulást. Így sértegette az ellenzék Orbán Viktort a parlamentben (PS-videó!)
Hétről hétre képes alulmúlni önmagát az Országgyűlésben és a magyar közéletben az ellenzék, így már meg sem lepődünk, hogy ez ma is így történt. A veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló mai szavazáson az ellenzéki politikusok ismét neki ugrottak Orbán Viktor miniszterelnöknek, a kormányfőt például Jakab Péter, a Jobbik elnöke sértegetette súlyosan. Válaszában a kormányfő igyekezett megértetni Jakabbal, hogy Magyarországon parlamentáris demokrácia van, senkit nem fognak megkoronázni, a kabinet pedig teszi a dolgát a veszélyhelyzetben. Orbán Viktor azt mondta a Jobbik elnökének: jobban tenné, ha viselkedése miatt bocsánatot kérne a magyar emberektől. Orbán Viktor megismételte korábbi kijelentését: ő maga, és a kormány nem vett el jogköröket, hanem ellenkezőleg, visszaadta azt a parlamentnek, a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a veszélyhelyzet majdani végét az Országgyűlés fogja kimondani, nem a kabinet. Orbán szerint, a kormány a járványhelyzetben eddig helyes döntéseket hozott, és európai szinten sincs szégyellnivalója a védekezés terén. Tordai Bence sem fogta vissza magát, de a többiek is hozták formájukat. Nézze meg a kritikán aluli ellenzéki szerepléseket és Orbán Viktor válaszait. PS-videó! Operatív Törzs: továbbra is érvényben maradnak a korlátozások (VISSZANÉZHETŐ)
Az Operatív Törzs hétfő délelőtt sajtótájékoztatóján szó volt arról, hogy a kórházak élére kinevezett katonai kórház parancsnokoknak mi lesz a pontos feladata, Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos beszámolt a legfrissebb egészségügyi adatokról és további tájékoztatást adott, hogyan lehet visszafogni a járvány terjedését. Megtudhattuk továbbá azt is, hogy a miniszterelnök által elrendelt kijárási korlátozás sikeres és továbbra is érvényben maradnak. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.