Pesti Srácok

Operatív Törzs: továbbra is érvényben maradnak a korlátozások (VISSZANÉZHETŐ)

Az Operatív Törzs hétfő délelőtt sajtótájékoztatóján szó volt arról, hogy a kórházak élére kinevezett katonai kórház parancsnokoknak mi lesz a pontos feladata, Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos beszámolt a legfrissebb egészségügyi adatokról és további tájékoztatást adott, hogyan lehet visszafogni a járvány terjedését. Megtudhattuk továbbá azt is, hogy a miniszterelnök által elrendelt kijárási korlátozás sikeres és továbbra is érvényben maradnak.

Dr. Halmosi Zsolt rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, hogy Orbán Viktor 108 egészségügyi intézmény élére nevezett ki katonai kórház parancsnokokat, hogy az egészségügyi intézmények segítséget kapjanak arra, hogy felkészüljenek az elkövetkező időszakra. A parancsnokok orvosi kérdésekbe nem szólhatnak bele és nem adhatnak tanácsokat, azonban az eszközök beszerzésében segítenek. Amennyiben hiányossága van valamiből a kórháznak, a parancsnokok intézik azok pótlását. Halmosi Zsolt ismertette, a kórházparancsnok felelős azért is, hogy az előírásokat betartsák a kórházakban.

Nőtt a gyógyultak és a halálos áldozatok száma

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos beszédében ismertette a reggeli adatokat, miszerint már 34 gyógyult van az országban, azonban az elmúlt 24 órában ketten életüket vesztették. Mindkét áldozat idős volt és különböző alapbetegségekben szenvedtek. Elmondása szerint még mindig a csoportos megbetegedések fázisában vagyunk, a beteg száma viszonylag arányosan terül el az országban, nincsenek gócpontok. Az országos tisztifőorvos köszönetet mondott mindenkinek, aki együttműködik a hatóságokkal. A kijárási korlátozásról Müller Cecília azt mondta, hogy ez egy fokozott terhelés, azonban fontosabb cél, hogy korlátozzák a járvány terjedését, ez egyelőre működik, robbanásszerű terjedés nem következett be Magyarországon.

PestiSracok facebook image

Müller Cecília szerint fontos, hogy az időseket ne hagyjuk magára, próbáljunk kapcsolatot létesíteni velük telefonon vagy Skype-on, hiszen ez oldja a feszültséget, alapvető szükségleteik beszerzésében pedig segítsünk. A bevásárlással kapcsolatban a tisztifőorvos felhívta a figyelmet, hogy igyekezzünk ne összetapogatni mindent a boltokban, válogatva vásároljunk, lehetőleg pontos lista alapján és kerüljük a készpénzes fizetést, hazatérést követően pedig azonnal mindenki mosson kezet.

Továbbra is érvényben maradnak a korlátozások

Kiss Róbert, az Operatív Törzs munkatársa szerint a kijárási korlátozások továbbra is érvényben maradnak és a többség betartja a szabályokat. Közölte, hogy összesen 739 esetben intézkedett a rendőrség a kijárási korlátozás miatt.

– ismertette az Operatív Törzs munkatársa.

Kiss Róbert elmondta, hogy Magyarország csatalakozik az Európai Bizottság programjához, aminek köszönhetően a felhalmozott eszközökre igényt nyújthatunk be.

Müller Cecília újságírói kérdésre válaszolva megismételte, hogy a jelenlegi metódus szerint a háziorvos javaslatára küldenek ki mentőt a gyanús esetekhez, a háziorvosok gyakrabban élnek ezzel a lehetőséggel és a mentők 24 órán belül odaérnek a kijelölt címhez. A tisztifőorvos mindenkinek a türelmét kéri, ugyanakkor ez nem minősül súlyos esetnek. Amennyiben orrból kell a mintát levenni, a tisztifőorvos arra kéri a potenciális beteget, hogy előtte ne egyen és ne igyon. Müller Cecília megerősítette, a WHO hamarabb jelzett a járványról, mint az EU-s egészségvédelmi ügynökség. Az Egészségügyi Világszervezet már január 24-én jelezte, hogy baj lehet, az EU ekkor még csekélynek érezte a veszélyt.

Az élő közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető! A visszanézhető változatot a Videa segítségével adjuk közre.

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha leállna a közvetítés, frissítse az oldalt!

PESTISRÁCOK.HU

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.