Pesti Srácok

A Momentum elhagyja a főpolgármester süllyedő hajóját Városháza-ügyben, nem szavaznák meg az eladást (videó)

A Momentum elhagyja a főpolgármester süllyedő hajóját Városháza-ügyben, nem szavaznák meg az eladást (videó)

Már nemcsak ügy nincs, de igazából a felvételen sem azok beszélnek, akik még akkor sem, ha egyébként sem Bajnai, sem Gansperger nem tagadta, hogy tárgyaltak a komplexum eladásáról. Nagyjából ezzel summázhatnánk a Soproni Tamás által a városháza-gate kapcsán alakult vizsgálóbizottság első ülését követően levont konzekvenciát, a Pesti Riporternek adott nyilatkozata alapján. Karácsonynak azonban így is érdemes a háta mögé néznie, a momentumos polgármester ugyanis kameránkba fordulva a hírhedt baloldali őszinteséggel jelentette ki, hogy ha napirendre kerülne, akkor se szavazná meg a városháza eladását. Sőt, még Karácsony parképítési ígéretét is számon fogja kérni a főpolgármesteren– ha már eddig nem tette, ugyebár.

Egyelőre azt sem tudjuk, hogy kik beszélnek a hangfelvételen – válaszolta hitetlenkedve lapunk kérdésére Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere a Városháza-ügyet vizsgáló bizottság első ülését követően. A momentumos politikus azt is elmondta: sem ő, sem a Momentum frakciója nem engedné Karácsony Gergelyéknek, hogy ilyen ügylet megvalósuljon, vagyis a főpolgármester mögül könnyen kihátrálhat egyik szövetségese. Ezzel együtt azonban Soproni továbbra is élénken fantáziál az orosz titkosszolgálatok tevékenységéről az Anonymus-videók létrejötte kapcsán, és abban reménykedik, hogy Karácsony Gergelyék nem adják el a Városházát, hanem ígéretüknek megfelelően egy új, szép közparkkal bővítik majd a komplexumot.

Az orosz szál kapcsán egyébként egy egészen különleges Csubakka-védelmet is bedobott Soproni, kifejtve: nincs ügy, de ha mégis van, akkor meg nem is biztos, hogy azok az emberek beszélnek a felvételen, akikről a média ír. Még akkor sem, ha ezt az érintettek korábban nem cáfolták, hogy részt vettek volna olyan tárgyaláson, amelyen a Városháza eladása a téma. Soproni szerint tehát valójában nem az számít, hogy elmutyizza-e a városvezetés a Városházát, hanem az, hogy azok beszélnek-e a felvételen, akiket már egyértelműen beazonosítottak. A klasszikust idézve: „Hogy mindennek mi köze az egész ügyhöz? Tisztelt úgynevezett esküdtszék, a világon semmi.”

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.