Pesti Srácok

A Momentum szerint Lázár lehetetleníti el a főváros közlekedését, pedig éppen Karácsonyék húzzák le a fővárosiakat

A Momentum szerint Lázár lehetetleníti el a főváros közlekedését, pedig éppen Karácsonyék húzzák le a fővárosiakat

Gesztusértékű felajánlást tett a budapestiek és az agglomerációban élők felé Lázár János építési és közlekedési miniszter kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatóján. Ennek lényege, hogy a minisztérium elfogadja azt, hogy a MÁV és a Volán járatain lehet használni a Budapest-bérletet; cserébe fogadja el a BKK is az ország- és vármegyebérleteket. Vagyis egy bérlettel minden közlekedési eszköz használható lehetne a fővároson belül és azon kívül. Karácsony Gergelynek tehát választania kell: a gigaprémiumok kiosztására fenntartott BKK, vagy a budapestiek érdekeit tartja szem előtt. A Momentum pedig már el is köteleződött a kérdésben.

Pitiáner politikai haszonszerzésre próbálta meg felhasználni a Budapest-bérlet ügyét Karácsony Gergely, de szokásához méltó módon lyukra futott. Aztán jött a Momentum, aki nála is tovább szaladt, de erről később.

Karácsony Gergely eredetileg azért borította a bilit, mert 4 év után az illetékes minisztérium annyit kért, hogy az infláció és a kormányzati gazdaságpolitikából adódó iparűzésiadó-bevétel növekedésének mértékétől jócskán elmaradó tételű hozzájárulással támogassa meg Budapest azoknak a vonalaknak a működését, amelyek nem a BKK üzemeltetése alatt állnak, de a főváros területén közlekednek. Összegszerűen ez azt jelentette volna, hogy Karácsonyéknak 7,4 helyett 8,6 milliárd forintot kellett volna ezen vonalak működtetésére fordítani. Ez a különbözet nagyjából egy "közösségi költségvetéses" projekt keretösszege. A főváros számára tehát összességében ez egy nagyvonalú ajánlat lett volna, ugyanakkor a választásokhoz közeledve vélhetően úgy gondolta a főpolgármester, hogy ideje megmutatnia Ferinek, milyen jól is döntött, amikor nem küldte rá a DK-s villamost, hogy ismét elgázolja.

Karácsony azonban lyukra futott a siránkozással, Lázár ugyanis néhány nap huzavona után egy gáláns ajánlatot tett a Budapesten és az agglomerációban élőknek. Az ajánlat szerint a minisztérium elfogadja azt, hogy a MÁV és a Volán járatain lehet használni a Budapest-bérletet, cserébe fogadja el a BKK is az ország- és vármegyebérleteket. Vagyis a fővárosban és az egész megyében egyetlen bérlettel lehetne közlekedni. Kérdés, hogy egy ilyen felállásban mennyi létjogosultsága van a Budapest-bérletnek, és hogy egy ilyen változást miképpen lesz képes kigazdálkodni a főváros. Vagy "B" opcióként Karácsony visszautasítja az ajánlatot, ezzel arra kárhoztatva a fővárosiakat, hogy Budapest határain belül is több bérletet kelljen esetlegesen használni. A kérdés tehát: Karácsonynak vajon a budapestiek érdekei a fontosabbak, vagy a kormánnyal való pitiáner kardoskodás? Van egy egy tippünk.

PestiSracok facebook image

Ha Karácsony bakot lő, jön a Momentum, és lábon lövi magát

Persze az üzengetésből nem maradhat ki a legszakértőbb párt, a Momentum sem, amelynek legutóbbi közlekedéspolitikai meglátása még az volt, hogy a villanyrollert érdemes kádban zuhanyoztatni, és megszakértették, hogy a kormány már megint kivérezteti a budapestieket, mert megdrágítja a tömegközlekedést. Ezzel csupán annyi a baj, hogy Lázár János ajánlatával épphogy olcsóbb lenne az emberek közlekedése; ezt egyedül Karácsony Gergely képes elrontani a budapestieknek. Innen nézve pedig egészen más megvilágításba kerül a Momentum közleménye.

– írta a párt keddi közleménye. A Momentum szerint a kormánynak egyetlen célja van a Budapest-bérlet jelenlegi formájának megszüntetésével:

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.