Pesti Srácok

A nagy fideszes G.I.G.A.L.O.P.Á.S. – Wintermantel kilencmilliárdos vagyonnal, pozitív költségvetéssel adta át Újpestet Dérinek

A nagy fideszes G.I.G.A.L.O.P.Á.S. – Wintermantel kilencmilliárdos vagyonnal, pozitív költségvetéssel adta át Újpestet Dérinek

Úgy szétlopta a Fidesz Budapestet és a főváros kerületeit, hogy a leköszönő kormánypárti polgármesterek rendre milliárdos közvagyonokkal, meggyőzően pozitív költségvetéssel adják át hivatalaikat az ellenzéki koalíció győzteseinek. Újpesten Wintermantel Zsolt kilenc, Óbudán Bús Balázs nyolc, míg Józsefvárosban Sára Botond hatmilliárd forintos egyenleggel számolt el, ami a baloldal eddigi vezetői teljesítményeit tekintve valószínűleg nem lesz jellemző az önkormányzati ciklus végére. Ezt alátámaszthatja az is, hogy a győztesek már most gigahitelek felvételéről beszélnek, a politikailag, morálisan nehezen értelmezhető választási szövetségek pedig sok éhes szájat jelentenek majd, és mindenki követelni fogja majd a maga vélt jussát.

Kilencmilliárd forintos vagyonnal adta át hivatalát utódjának a leköszönő újpesti polgármester. Wintermantel Zsolt beszámolója szerint az önkormányzat bank- és értékpapír számláin levő készpénz- és állampapír-állomány összege október 14-én elérte az említett összeget. A volt városvezető jelezte, hogy szeptemberben a IV. kerület saját adóbevételei 98,5 százalékon teljesültek; ez a tavalyi év hasonló időszakához képest több, mint félmilliárd forinttal magasabb bevételt jelent. A kiadási előirányzatok szeptember végéig 47,8, míg a bevételi előirányzatok – állampapír-értékesítés nélkül – hatvankilenc százalékon teljesültek, ami azt jelenti, hogy a költségvetés egyenlege egyértelműen pozitív. A kerületet kilenc évig vezető Wintermantel Zsolt felhívta a figyelmet, hogy Újpesten rengeteg folyamatban lévő fejlesztés zajlik, számtalan szerződéssel rendelkező, indítható beruházás van, és megannyi kiviteli tervvel rendelkező, közbeszerzés után indítható projektet adnak át az új önkormányzatnak.

Ismert, a IV. kerületben sokak meglepetésére az Újpesten korábban szinte ismeretlen momentumos, Déri Tibor lett a polgármester, és az ellenzéki koalíció képviselőjelöltjei is bekerültek az új közgyűlésbe. Valószínűleg Déri érkezésének tudható be, hogy a korábbi önkormányzat dolgozói közül negyvenen mondtak fel a napokban, mivel nem akarnak együttműködni az új városvezetéssel. A távozók között fontos posztok korábbi betöltői is vannak, ami nem könnyíti meg az új polgármester dolgát, amit tetéz, hogy semmilyen településvezetői tapasztalata sincs: politikai pályáját eddig döntően aktivistaként töltötte.

Nem látszanak igazolódni az ellenzék korábbi mantrái a hazatalicskázott mesés vagyonokról azokban a kerületekben sem, ahol Újpesthez hasonlóan a legtöbben korábban sima kormánypárti győzelmet vártak a választók: Óbudán Bús Balázs nyolcmilliárd forintos közvagyonnal adta át hivatalát az ellenzék győztesének, Kiss Lászlónak, míg Józsefvárosban Sára Botond hatmilliárdos mérleget hagyott Pikó Andrásra, a költségvetés pedig mindkét kerületben meggyőzően pozitív. A baloldal korábbi önkormányzati regnálásait felidézve feltételezhető, hogy a koalícióban résztvevő győztesek nem lesznek képesek ilyen mérlegeket felmutatni ciklusuk végére; a készülőben lévő kótyavetyére utalhat az is, hogy az ilyen kerületekben már most nagyösszegű hitel felvételéről beszélnek a győztesek, és ugyanezt tanácsolta a reinkarnálódott és főtanácsadónak visszahívott Demszky Gábor is a hivatalba lépő Karácsony Gergelynek.

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?