
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) egy Orbán Viktor miniszterelnöknek, Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének, Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek, valamint Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak címzett dokumentumban eddig talán nem látott pofátlanságról tett tanúbizonyságot. Szép dolog ugyanis az „érdekképviselet”, de a jelenlegi, járvány sújtotta válságos időkben aligha elfogadható, hogy egy ilyen szervezet a szakemberek által összeállított oltási stratégián keresztül gázolva elsőbbséget követeljen az általa „képviselt” társadalmi rétegnek, még akkor is, ha történetesen a pedagógusokról van szó.
Követeljük, hogy a köznevelési intézmények dolgozói közvetlenül az egészségügyben és a szociális területen dolgozók után legyenek azok között, akik az Európai Unió megfelelő szerve által engedélyezett oltóanyagban az első körben részesülnek!
– olvasható a dokumentumban. A PDSZ szerint az oktatásban nem lazítani, hanem fokozni kell a járványügyi intézkedéseket, a pedagógusokat azonban úgy “terelik vissza” hétfőtől az oktatási intézményekbe, hogy továbbra is kiszolgáltatott helyzetben lesznek. Arról természetesen a PDSZ sorai már hallgatnak, hogy a kormány által biztosított ingyenes, de önkéntes teszteléseken a tanárok részvétele elmarad a kívánatos szinttől. Ehelyett a szokásos egybites ellenzéki propagandamaszlag kerül díszcsomagolásban tálalásra a közvélemény elé.
Szerintük ugyanis a pedagógusok számára biztosított tesztelés csak látszatintézkedés, hiszen jelenleg csak egy alkalommal biztosítják és egyébként is, sokak számára elérhetetlen a távolság, rossz közlekedési viszonyok és korai hazautazási kényszer – kijárási tilalom – miatt, meg minden is. Ráadásul a tesztelési időpontok gyorsan beteltek és a tesztelésre utazás is kockázatot jelent azok számára, akik nem rendelkeznek személygépkocsival, illetve nem a tesztelőpont közelében laknak. Tömören summázva: nem akarásnak, bizony tudjuk mi a vége…
Ha azonban azt hinnénk, hogy az agyzsibbasztó követeléseknek és siralomáriának itt vége szakad, tévedni fogunk, ugyanis búvópatakként a PDSZ atomtudósai az egész nemzetgazdaságot is készek padlóra küldeni. Szerintük ugyanis ameddig nincs kellő védelem, nincs átoltottság, addig digitális munkarendre van szükség a közoktatásban dolgozók és a családok biztonsága érdekében. Ezzel csupán annyi probléma van, hogy megközelítőleg egymillió gyermek maradna otthon, akiknek a felügyelete nagyságrendileg ennyi szülőnek okozna a munkájával leginkább nem összeegyeztethető kihívást. Ezzel pedig a magyar munkavállalók 15-20 százalékának (700-900 ezer) állása kerülne veszélybe.
MTI
Zia
2021-01-04 at 18:26
Szégyen, hogy mi lett a PDSZ-ből és az még nagyobb szégyen, hogy az alapítók hagyták, hogy selejtek kezébe kerüljön!
ómió
2021-01-04 at 15:57
Miért? Van néki másik is?
Szekértábor
2021-01-04 at 15:53
A PDSZ követelőzése ugyan nem rokonszenves, de a pedagógusok beoltása teljesen racionális, sőt, járványügyi szempontból kívánatos lépés lenne. Egy szaktanár akár egyetlen nap alatt fél iskolányi gyerekkel foglalkozik, nem pusztán a tantermekben, hanem a folyosón, udvaron is. Így esetükben nem csak a személyes fertőzöttség veszélye kiemelkedő, hanem a továbbfertőzés veszélye is. Az ő esetükben nem is hagynám szabadon választhatónak az oltást, hanem a munkavégzés feltételévé tenném.
Természetesen csak miután minden egészségügyi dolgozó megkapta a védőoltást.
Karoly
2021-01-04 at 14:45
Egerben is hasonló a helyzet.
Nem mennek el a szűrésre, ha elkapják a vírust tovább adják a diákoknak.
Ha esetleg felismeri magán a covid tüneteit a rendőrségtől kel kérni az orvosa eloteremteset, mert telefonon elérni lehetetlen, a csodával határos.
Mi ebben az együttműködési hajlam?????
ibolya
2021-01-04 at 13:04
A képen látható “hölgy” úgy néz ki mint egy leharcolt és letünt munkásnő a 4 es számú út mellől.Ezzel a kinézettel még utcaseprőnek se vesznek fel senkit.Igénytelen,ápolatlan,még jó hogy a szagát nem érezzük.A pedagógusnak példát kellene mutatni többek között a jól ápoltságból is.
Agi
2021-01-04 at 12:53
Rossz arcu nember.Nem szivesen engednem gyerekek kozelebe.
Rózsa
2021-01-04 at 12:13
A pedagógusok egy része a maszkviselés ellen kampányolt, aztán közülük néhányan ők saját maguk lettek Covid fertőzöttek,Így ők is meg a gyerekek is mentek karanténba, mint ahogy az előfordult. Aztán nagy része nem megy tesztelni, de követelőzni azt tudnak. Hát ilyen a mi értelmiségünk, semmit nem tudnak és nem akarnak felfogni. Sajnálatos, hogy ilyen pedagógusaink is vannak.
Varga László
2021-01-04 at 11:16
Miért nem mozgósít az oltás érdekében? A PDSZ-nek a pedagógusok körében szervezni kéne a teljeskörű oltottságért, s nem állandóan, megalapozatlanul követelőzni! A pedagógusok a társadalom leg elutasítottabb rétegévé váltak a színészek után.
Jóska
2021-01-04 at 10:51
Lerágott csont. Már, ami a pedagógusok bérét illeti. A PDSZ kirohanása sem újdonság, hiszen amióta léteznek csak a bogot keresik a kákán. Miért nem azzal rukkoltak elő, hogy legyen kötelező minden oktatási intézményben dolgozó részére a tesztelés? S most amikor kiderült, hogy a létszámukhoz viszonyítva nagyon kevesen jelentkeztek tesztelése, akkor nem a lelkiismeretlenség vetődik fel, hanem a 70 %-os táppénzt keveslik. Szerintem rövidre lehetne zárni a vitát. Aki a tesztelés során negatív tesztet produkált, az kapja meg az oltást, aki már felgyógyult a fertőzésből, az eleve 6 hónapig nem oltható. S a renitenskedők pedig várják ki a sorukat. Azzal persze nekik is tisztában kell lenni, hogy teszt nélkül nem oltanak be senkit. Akkor meg miről hadovál a szakszervezet?
Szőke ciklon
2021-01-04 at 10:49
KÖVETELIK? Engem mindig kiborít, amikor ezek libsik követelőznek.
Kérni, megköszönni nem tudnak, csak követelőzni, ami járványszerűen terjed a fiatalok között.
A magyarországi pedagóguskar tele van ex emeszempésekkel. Ismerek néhányat, az iskolákban is terjesztik a kormány elleni gyűlölet. A szakszervezeti vezetők pedig, nem csak ebben a szakmában, hanem mindegyikben, a szakma selejtjéből kerül ki. Inkább megválasztották őket független szakszervezetisnek, mert másra nem tudták őket használni. Ez a nő meg, a magyar nyelvtan szakavatott ismerőjének, Bangónénak színvonalán van. Ha ilyenek a tanítók, mit várhatunk azoktól a gyerekektől, akiket ilyenek oktatnak?
TS
2021-01-04 at 10:41
Pandora, jobb lett volna, ha csökkenti, mert akkor még több tanár és még több fiatal lenne a pályán. Vazze, 30 év munka után a nemzetgazdasági átlagbér alatti a pedagógusok fizetése, (mert a piaci bérek meredeken elhúztak)jutalom, cafeteria semmi, de nem baj, majd 10 év múlva keresheted a gyerekednek vagy az unokádnak lámpással a drága magántanárt, mert a közoktatásban már alig lesznek.
Egy olvasó
2021-01-04 at 10:27
Azokat a pedagógusokat kik az orrba nyúlással vírustesztet nem akarják, IQ tesztre kellene kötelezni.
Pandora
2021-01-04 at 10:27
A tanerők fizetését megemelte az Orbán kormány. Lehetne még többet keresniök ? Lehetne !Mindenki többet szeretne,persze,de miből ?Minden réteg elégedetlen.Hamarosan jelentkeznek az orvosok is (1-2 év),hogy kevés az a millió.Arról,hogy valamit teljesíteni is kellene,hát arról nem hallunk !A balos szakszervezetek és kamarák állandóan lázítanak,bezzeg amikor Fletó volt hatalmon,akkor lapítottak.
orygabor
2021-01-04 at 10:11
Ez a kiáltvány nettó hazaárulás. Az oltóanyagot magyar szerv törzskönyvezteti, nem az EU.
kamcsatka
2021-01-04 at 09:58
TS
nem állítom h tul vannak fizetve, azt allitom, ha bekuldom e gyerekem suliba, elvarpk a pedagogustol annyi felelossegerzetet, hogy ha mar lehet.. teszteltet. es nem aljas anyagi hivatkozassal akar kibujni az alol. 70%tappenz keves neki… téényleg? kinek nem? és ezert nem tesztelni, de tunetmentes szuperfertozonek lenni nagyon szexi es kifizetodo igaz?
kamcsatka
2021-01-04 at 09:54
Én nem tudom, hogy ez az aggály jogos-e, mindenesetre többektől hallottam.”
mit hallottak, hogy 70% tappenz? kevesli ő, de tunetmentes fertozokent kenné a vírusát osszevissza… es ez egy padagogus. kik ezek bmeg? ezek akarnak erkolcsrol meg peldarol beszelni a katedrarol?
az usaban áttétes rakkal bejarnak az emberek dolgozni, mert 20 millio embernek semmilyen eü biztositasa nincs, de a pedának nem eleg a 70% tappenz. miert azvesztergalyos mennyi tappenzt kap? nem ennyit? es a gyarpénztáros? miert jarna nekik tobb?
egyebkent pedig pénzért igy lealjasodni, hogy simán fertozne a suliban?
lyukas zokni
2021-01-04 at 09:51
amúgy meg egy tanteremben betartható a másfél méteres védőtávolság, (gyerek-tanár viszonylatban) szóval ne rinyáljanak.
Ba
2021-01-04 at 09:49
Beoltatni? Kioltatni?Beoltatni? Kioltatni? Hm… : ) Melyik a hasznosabb?
lyukas zokni
2021-01-04 at 09:47
a mostani, napokban zajló, tanítás előtti szűrésen a tanárok 10%-a jelent meg, azokat oltsák be, a többi várjon a sorára. nekem nem volt választásom, munkahelyen kötelező volt a szűrés, nem kellemes mikor orrbabaxnak egy pálcikával, de ki lehetett bírni.
TS
2021-01-04 at 09:35
kamcsatka, az ilyen nevű emberek 100%-a a társadalom szemete.
Lehet persze ekézni a tanárokat -a többi jobban dolgozik? még nem gurultatok magyar aszfalton? stb.-, aztán amikor 2022-ben az új szavazók nagy része nem a nemzeti kormányra szavaz, meg is lehet tenni őket bűnbaknak. De akkor már mindegy lesz!
Túlfizetett tanárok! Biztos azért kihalóban ez a fajta, mert annyian robognak a katedrára, majd feldöntik egymást. Te is elmehetsz tanárnak keveset dolgozni sokért.
Nézzük_magát_a_dolgot
2021-01-04 at 09:33
Tisztelt Nagy Testvér!
Ez a napi 5 óra (biztos, hogy nem 6?) effektív munka nagyon felületes sztereotípia. Az 5 óra munkára elő kell készülni, és a zárthelyik, tesztek értékelése éjszakába nyúló tevékenység lehet. Nem egyszer fordult elő, hogy este átnézek a szomszédba, tanár ismerősöm előtt halomban a félig olvashatatlan krix-kraxokkal kitöltött feladatlap. Legtöbbször azon gyötrődik, hogy a tévútra futott megoldás hol, milyen megfontolásból csúszott félre, mert másnak személyre szólóan kell rámutatnia, mi a hiba a gondolatmenetben, és azt hogyan lehet később elkerülni. Nyilván a más rétje mindig zöldebb, úgyhogy a pedagógus csak másodrendű polgár lehet, mert a 24/7-ben tasztatúranyomkodó, komolytalan, szellemi erőfeszítésre képtelen, nagyarcú papakedvence fejébe nem tölti tölcsérrel a tudományt.
Vízöntő
2021-01-04 at 09:24
A PDSZ vezetői csak akkor kapjanak a Covid elleni vakcinák bármelyikéből, ha előbb a hülyeség elleni oltást engedik beadni maguknak!
Melyik a hülyeség elleni?
Már dolgoznak rajta, az engedélyezéséig karantén és szájzár, a politikusoknak is!
De szép lenne!
jani
2021-01-04 at 09:14
Ilyen erővel előre kellene venni a bolti dolgozókat ,postásokat,futárokat, hadd ne soroljam tovább, akik sokkal több emberrel érintkeznek munkájuk során mint a pedagógusok!
kamcsatka
2021-01-04 at 09:12
pedagógusok kb 40%a a mai tarsadalom egyik szemetje
nem teszteltet mert kevés a táppénz… ez annyira aljas h kimondhatatlan. o siman befertozi jozsikat, aki rakeni otthon a nagymamara aki meghal.hat igen, 30 ezust esete.
ez a kovetelozes meg teljesen kontraproduktiv. a kisvarosomban mar köpködik az arcoskodo pedákat a szülők. gratulálok ez nagy eredmeny valoban.
A Nagy Testvér figyel téged
2021-01-04 at 09:06
Ez az undormány fejű csövi a fotón, nahhh…. nem csodálkozok a kölkökön, hogy nagy ívben kerülik a sulit, ha lehet!
A Nagy Testvér figyel téged
2021-01-04 at 09:00
Nézzük_magát_a_dolgot
Kis jövedelem? Ha a végzett (teljesítmény) munka/jövedelmet vesszük alapul, túl vannak fizetve! Tisztelet a 1-2% kivételnek! Napi öt óra tanteremben eltöltött idő, vagy annyi sem, nem teljesítmény!
A Nagy Testvér figyel téged
2021-01-04 at 08:55
khm
Veszettség ellen, máris kellene oltani, mindet! Jön a tavasz!
Margitka
2021-01-04 at 08:53
Teriferihez csatlakozom: legyen egy mindent összefoglaló, élvezetes kormányzati honlap, rövidfilmek a reklámblokkokban és mindenhol, képek a médiákban, játékos feladatok iskolásoknak, családi programok népszerűsítése a megújult várakban, kastélyokban, parkokban, hisz nem lesz örökké járvány, és minden, ami láthatóvá teszi az elmúlt 10 év eredményeit. Ezen az oldalon nem kell kitalálni történeteket, csak bemutatni. Nem hivalkodva, de hálával, örömmel – mert ezeket mi, magyarok hoztuk létre. Legyenek ott számok is, hogy hány ember, család munkája járult hozzá az egyes létesítmények elkészültéhez, de ne csak számok és adatok, mert az önmagában nem élteti a lelket. Hadd lehessünk hálásak mindezért, és hadd járhassunk egyenes gerinccel, felemelt fővel, mert megdolgoztunk az eredményekért. Nem gőggel, de méltósággal álljunk ki az elvégzett munka értékessége mellett.
Nézzük_magát_a_dolgot
2021-01-04 at 08:42
Úgy hallottam, hogy sok tanár azért nem tesztelteti magát, mert attól tart, hogy kimutatják a fertőzöttségét (ráadásul sokan azt hiszik, hogy a teszt egészséges embereket is sorol tévesen betegnek, vagy már kigyógyultakat is betegnek jelez), és betegállományba kerülve csökken az egyébként sem túlzott jövedelmük. Én nem tudom, hogy ez az aggály jogos-e, mindenesetre többektől hallottam.
GDomi
2021-01-04 at 08:37
Sajnos tényleg hiányzik a pedagógusok előre (előrébb) sorolása. Ez taktikailag is hiba, és a PDSZ le is csapott rá. Most már helyesbíteni csak presztízsveszteség árán lehet. Pedig a gazdaság működéséhez szükség van gyerekmegőrzésre.
khm
2021-01-04 at 08:33
Utoljára a pdsz vezérkarának tagjait oltatnám.
Azt viszont leszögezem,hogy aki a tesztelésre sem ment el,az az oltást sem kívánja. Ugyanis elég sok közöttük az ilyen szagszervezet által megvezetett ember.
Teriferi
2021-01-04 at 07:28
Minden iskolában nyilvánosan ki kell függeszteni a kormány eddigi intézkedéseit.
A legnagyobb hibája a kormánynak, hogy sehol nem lehet összefoglalva elérni az elért eredményeket.
Ezért bárhol bárki bármit hazudhat nincs rá sehol egy olyan oldal ahol ezt egyértelműn le van írva.