Pesti Srácok

A ripacsforradalom fölfalja gyermekeit

A ripacsforradalom fölfalja gyermekeit

Már augusztusban elkezdték szervezni a Színház- és Filmművészeti Egyetem blokádját – ismerte be két SZFE-foglaló forradalmár a Pesti TV-nek. Vagyis szó sincs spontán akcióról – előre eltervezetten bénították meg egy oktatási intézmény működését, rekesztették ki onnan erőszakkal a törvényesen megválasztott új vezetést a szélbalos kultúrmarxisták. Már csak az a kérdés – amire az ország rendpárti többsége kíváncsi –: hány plusz évet jelent majd ez a súlyosbító körülmény Kufstein várában, nehézvasban?

Az Origo már szeptemberben megírta, hogy augusztus elején négynapos tábort szervezett saját campusán az SZFE, amelynek központi témája volt, hogyan állítsanak blokádot, hogyan foglaljanak el egy tanintézményt. A forradalmárképző rendezvényen tiszteletét tette Gulyás Márton naiv festő-mázoló, valamint a Fidesz pártszékház 2013-as megszállását levezénylő Misetics Bálint, azaz a „kistérségi Che Guevara”. E finom úriemberek jelenléte előrevetítette: hamarosan valami ízes kis fölfordulás következik. S lőn!

Az ellenzéki média szokása szerint mélyeket hallgatott a blokádképző kurzus híréről, hiszen az nem illett az „Ártatlan, bociszemű, spontán forradalmárok dacolnak Orbán önkényével” című, tíz éve futó szappanoperájuk legújabb epizódjához. Lenin sem verte nagydobra, hogy német birodalmi pénzből szervezték a bolsevik forradalmat, s nem a proletárok spontán fölháborodásából...

PestiSracok facebook image

–

mesélte

minap az egyik jól képzett egyetemfoglaló (A videó

ITT

megtekinthető!) Társa pedig ekképp tromfolta:

Forrás: PS-videó

No, tehát ennyit arról, mennyire akartak ők bármiről is tárgyalni, megegyezni a Vidnyánszky Attila vezette új kuratóriummal. Ennyit arról, mennyi esélye volt az új vezetésnek arra, hogy engedményekkel, szép szóval, gesztusokkal a kedvében járjon a durcás nebulóknak. Mint Alföldinek, hogy ne csempésszen a darabjaiba fallosz-szimbólumot. Nulla.

Amúgy az anarchistaképzésnek nemes hagyományai vannak a Kárpát-medencében. Legutóbb 2017-ben kélt híre, hogy fölforgatóknak és egyéb állatfajtáknak tartottak „polgári engedetlenségi képzést” a Civil Kollégium Alapítvány kunbábonyi központjában. Ott egyebek között arra okították az egybegyűlteket, hogyan provokálhatnak ki rendőrségi beavatkozást, vagy miként viselkedjenek egy intézményfoglalás alkalmával. Bár a rendőrségi beavatkozás kiprovokálása az utóbbi három évben sem jött nekik össze (noha betojásig erőlködnek a fiúk-lányok), az épületfoglalás legalább igen. Egyébként nem fogják elhinni, de a kunbábonyi kurzusokat is Misetics Bálint és Gulyás Marci tartotta...

Túl minden tréfán: azért azt csak ki kéne majd számítania az illetékes nyomozószerveknek, ügyészségnek, bíróságnak, hogyha 2006-ban a tévészékházba való betörés és félórányi ott tartózkodás nagyjából két év (felfüggesztett) börtönbüntetést ért, akkor az egyhónapos egyetemfoglalás (plusz rezsi) vajon mennyit érhet! Csak szépen föl kéne szorozni a számokat, aztán hajrá! Az egy hónap alatt eldorbézolt vizet, villanyt, wifi-t pedig behajtani a sok kis sértődött Mephistón – hiszen meg kell tanulniuk: „Nincs ingyenebéd!”

  • Ahogyan a „Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak” is voltak stációi, ugyanúgy az SZFE-s idétlenkedésnek is megvannak. Szigszalagos forradalomként indult, ám minél többet szerepelnek kamerák előtt szegénykéim, annál jobban látszik: inkább ripacsforradalom lesz ez.

Ezt leszámítva különösebb gond nincs is az egyetemfoglalással. Persze, a bűncselekményeken és a ripacskodáson túl. Hozzájuk képest már-már Latinovits Zoltánná nemesül Hadházy Ákos köztévés lógászkodása, vagy Varju László világhírű talajjelenete. Hogy Kunhalmi ajtós pamfletjét ne is említsem. Pedig már rajtuk is csak kínunkban röhögtünk. Ezek a fiúk-lányok lennének a jövő magyar színjátszása, a leendő Sinkovits Imrék és Karády Katalinok? Aligha. Ám bohócként iszonyatos távlatok nyílhatnak előttük a román cirkusziparban...

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?