Ez a 2025 jól indult. Túlságosan is jól. Aztán jött Pressman kijózanító pofonja.
Alig telt el másfél hét, már lemondott Kanada liberális poszterfiú miniszterelnöke, Annalena Baerbock Szíriában találkozott a valósággal, Ausztriában a legjobb haver Herbert Kickl alakít kormányt, Scholz pont úgy távozóban van Németországban, ahogy Macron Franciaországban, a szélsőbalos brit kormány a bukás szélén billeg, Szlovéniában és Csehországban lassan megérkeznek a szövetségeseink, miközben Mark Zuckerberg mindent kiteregetett a magánvállalatáról és az ott működő cenzori-befolyásoló-hálózatról. Trumpról nem is kell semmit mondanom, Ukrajnában meg hát, nem tudom szebben megfogalmazni, szintén beköszöntött a realitások ideje. Aztán Pressman bevitte az ellencsapást, a Rogán-élményt, hogy kijózanodjunk.
Úgy volt, hogy az imént, a teljesség igénye nélkül felsorolt fordulatoknak köszönhetően végre jóízűen kimondhattuk, hogy megint igazunk volt. Mindenben is. Pár pillanatig végre elégedetten lapogathattuk a saját vállunkat, mert az a legfontosabb. Pressman ezt megunta és elvette tőlünk; ledobta az atombombát. Kitilttatta Rogán Antal Amerikából, és ettől mi teljesen összeomlottunk. Vége van, kicsi, Tóni nem mehet az USA-ba pár hétig.
Oké, azért tényleg történt valami. Pressman ezzel a bravúros lépésével az ellenzéknek megadta a Rogán-élményt, aminek köszönhetően végre lehet korrupcióval vádolni a kormányt. Mert ez eddig, mint az közismert, lehetetlen volt. Ízlelgessük: Rogán-élmény. Ez mindent megváltoztat.
Nem bosszú volt ez, nem a eljövendő Trump-adminisztrációnak akartak ezzel kellemetlenkedni, pláne nem üzentek ezzel, hogy az új érában sincs semmi mozgásterünk a nemzetközi kapcsolatokban. Ugyan. Mindközönségesen azért járta ki Pressman ezt a kitiltást, mert kezdtünk túl jól szórakozni.
Ott ült Pressman az irodájában, komoly ábrázattal, keresztbe tett szemekkel, és törte a fejét, hogyan tol ki velünk, amíg még megteheti. Mert tényleg túl jól indult számunkra az év. Lassan a legcinikusabb, legpesszimistább arcok is kezdték úgy érezni, ez végre a mi évünk lesz, a világban kialakuló politikai együttállás elhozza azt a korszakot, amikor nem a legbrutálisabb ellenszélben kell Magyarország hajóját a jó irányban tartani. És ennyi jutott eszébe. Hogy Rogán.
És tényleg. Tegyük mérlegre a januárt! Tulajdonképpen mindenben nekünk lett igazunk, minden úgy alakult, ahogy azt évek óta reméltük. És ekkor Rogán nem mehet Amerikába.
Lyaly nekünk. Most mi lesz?
Ja, megvan: továbbra is marha jól szórakozunk. És élvezzük, hogy minden úgy alakult, ahogy ez nekünk kedves.
Győrság szégyene
2025-01-12 at 11:01
Dunszt Eszter (Győrság)
Mondja Eszter elvtársnő (Dunszt elvtárs), nem rúgta még magát seggbe senki sem Győrságon…?Miért szégyeníti folyton a jóravaló győrságiakat a gyűlölködő, primitív hablatyolásaival?!
Solaris
2025-01-12 at 10:59
Kicsit döcögni fognak az offshore átutalásai is.
Ja, nincs is számlája.
Dunszt Eszter (Győrság)
2025-01-12 at 10:49
Most valaki elhiszi azt, hogy a Présember kívánságára minden vizsgálat nélkül tették fel ezt a gecit a listára? Mindenki tudja, hogy mekkora mutyikat csinálnak, lenyúlják az egész országot, egy semmirekellő, mindenki által utált szemüveges kisköcsögből lett egy oligarcha.
Ha mi tudunk sok mocskot erről a sejthalmazról, akkor az amerikai szakértők mennyit tudhatnak?
Narancsfejü kevés lesz ahhoz, hogy leszedjék a listáról
aladin
2025-01-12 at 10:28
Pressman el hagy egy nyugodt békés országot Magyarországot, most megy egy zsidokat üldözö országba amerikába a Biden uralom alatt, ahol a kipát nem a fején fogja hordani hanem a zsebébe.
PrüsszelPress
2025-01-12 at 10:14
bl
2025-01-12 at 08:03
Látod, látod, ha művelt lennél és nem uinternáci proli, akkor tudnád, hogy a zseni József Attila, amikor belülről is megismerte, hogy kik a kommunisták, micsoda emberalja söpredék, akkor megírta a Világosítsd föl! c. versét a fasiszta kommunizmusról.
“Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét –
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.”
Peter Brussel, a Szúnyog Csőd Őr
2025-01-12 at 10:09
Azért emlékezzünk a történetek elejére, hogy egyszer már kitiltötták a Dr. Miniszterelnök kulcsembereit, akkor azt mondta: tisztázzák magukat, és felfüggesztette, majd lecserélte őket.
Pontos évet nem tudok mondani, de így volt?
.
Az olvasmányaim alapján, Rogánt már régóta kerülgetik, kóstolgatják, s a fő célpont nyilván Orbán.
A befírolt, kretén Balogon keresztül Novákot, Vargát sikerült levadászniuk, de Rogánt valahogy nem, Pedig már a Schadl ügyben is bedobták a nevét, hadd forogjon.
Nem várok én megváltást Trumptól sem, hiszen neki ott van dolga, nekünk meg itthon kell megküzdenünk a már a 80-as évek óta beépített internáci ügynökökkel.
Egyéb iránt arra még senki sem adott magyarázatot, hogy mit keresett Schmidt Mária ennek az eberrált, fajtalan idiótának a széderestjén.
Talán annyi a könn
Királytigris
2025-01-12 at 10:09
bl2025-01-12 at 08:03!
Szerinted mi a különbség a kommunista, és a fasiszta között?
Képbe helyezlek: Az előbbi az osztálykülönbség alapján likvidált, a másik meg faji különbségek alapján.
Mindkettő terrorista diktatúra volt.
Tehát Alice Weidelnek tulajdonképpen igaza van.
Királytigris
2025-01-12 at 10:03
Hümmögő2025-01-12 at 09:44!
Korrekt!
Rogán ide, vagy Rogán oda, a mi Tónink hallgat mint hal a szatyorban…
Nem kellene megszólalnia, cáfolnia, vagy ha tényleg van az USA-ban elrejtett vagyona, amihez a hozzájutása nem tisztességes úton történt, akkor lemondania?
Szóval valamit tennie kellene már!!!
Ugyanis a hallgatás belegyezés.
India
2025-01-12 at 10:00
Nahát, Rogán már 5(öt) napja nem szívesen látott vendég innen hatezer kilométerre.
Cserébe emelkednek a fizetések.
lesi
2025-01-12 at 09:50
grimmbusz én a képre gondoltam nem a cikkre
lesi
2025-01-12 at 09:47
grimmbusz oda vagy érte menj oszt csókold meg amire gondolok
Hümmögő
2025-01-12 at 09:44
#lesi, Grimmbusz
megjegyzem én is ingyen reklámnak tartom Poloska napi cikkeit, ugyanúgy a követ asszonyét is.De nem ezt látom a legnagyobb bajanak.
Elhitetik velünk/vagy elhisszük, hogy poloska ésa követ asszony is magányos harcosok, és ha a követ asszony felül a repülőre és átszállja a magyar légteret, minden szép és jó lesz.
nem lesz.
A követségi dolgozók, a “követséget jó indulatú információkkal ellátó honfitársaink”, és a EU -ban magukat biztonságban tudó csatlósok, az “ami” demokrata pártban ténykedő amúgy magyar gyökerekkel rendelkező hálózati személyek maradnak.A követ úr helyett lesz más szószólójuk, más végrehajtóik.
Én inkább azt szeretném, mint átlagpolgár, hogy Rogán úr( fogalma sincs az üzleti érdekeltségeiről, sem a személyes vagyonáról, mert soha nem érdekelt)
ha alaptalan vele szemben az eljárás tegyen meg minden jogi lépést, de mert ez a kormány lejáratása is, a kormány is álljon a sarkára és lépjen.
ne különféle félművel újságírók rágják a gittet naponta, hanem kapjunk tényszerű, hivatalos tájékoztatást.
A kormányzati tájékoztatást amúgy nagyon gyatrának tartom, minden tekinteteben.Értem ezalatt a Poloska akciójaira való reagálásokat is.
mert pld. amikor azt hangsúlyozzák, hogy “bezzeg, ami kamu állásokban tömte a zsebét és élte az aranyifjak életét, mint vargáné” nem volt baja- akkor bizony bennem az a kérdés merül fel, hogy “és akkor még hány ilyet tartunk el”. Hány ilyen potenciális köpönyegforgató, informátor, áruló van köztetek?- akik bedolgoztak a követasszonynak, és az Eu illetékeseinek.
És bizony megfordul a fejemben: varga Judit igazságügy miniszter volt, és egyúttal vezette a magyar kormány eljárást az Eu- magyar kormány jogállamisági ügyeiben. Nem lehet, hogy a családi kapcsolatok miatt, előbb értesült az EU illetékese a magyar lépésről, mint azt megtették??
Ezek a kérdése, és az ezekre hiányzó válaszok inkább zavarnak engem, mint a napi x -teljesen értelmetlen cikkecske- a két úri” emberről, de hozzáhozhatom harmadiknak a bicigli utak bajnokát is.
Zebegény
2025-01-12 at 09:38
Simon Béla Istvánné
Ön elhiszi ,hogy ez az amerikai nagykövet bosszúja?
Mert ha igen nem csodálkozom azon ,hogy miért tette oda az x-t ahova!
Yoggi
2025-01-12 at 09:18
Ne terjesszetek álhíreket! (Ahogy ti hívjátok “fake news”-t, dehát bayerzsoca megmondta, hogy azt csak a hülyék használják – hát ebben nem vitatkozom vele…)
Az amerikai pénzügyminisztérium már elindíttatta a korrekciós folyamatot a kapcsolódó nyomozóhatóságánál.
Nem Rogántonyót akarták kitiltani, hanem a rá megszólalásig hasonlító ikertestvérét!
Tapeino T.
2025-01-12 at 09:01
Szerintem Trumpnak igen gyorsan eszébe fog jutni a Tóni, mivel majdnem ugyanaz a neve mint legjobb barátjának Joe Rogan-nak!
– Figyu Joe, kit is akartam felmenteni? Ja, a Tony-t! Te, nem rokonod neked ez a Tony?
Laeser yohnny
2025-01-12 at 08:45
Január elsején repülő rajtot vettünk , és 2025 CSODÁLATOS év lesz!
Grimmbusz
2025-01-12 at 08:36
lesi
2025-01-12 at 07:38
Most nem rosszból…
De fél éve minden cikk alá oda van rittyentve, hogy miért kell Magyarpeti fotóit mutogatni, meg napi 4-5 cikkben foglalkozni vele.
Most Magyarpeti a címoldalon sincs.
Egy nap se telt el, mostmár hirtelen az a baj, hogy Pressmanről cikkeznek.
Ez valami helyi folklór egyébként, hogy minden cikk alatt ott odakommenteli valaki, hogy miért nem valami teljesen másról cikkeznek?
Kérdezem ártatlan Bambi-szemekkel….
Simon Béla Istvánné
2025-01-12 at 08:14
“Ott ült Pressman az irodájában, komoly ábrázattal, keresztbe tett szemekkel, és törte a fejét, hogyan tol ki velünk, amíg még megteheti.” 😀
bl
2025-01-12 at 08:03
Alice Weidel kommunistának nevezte Hitlert a Musk interjúban…
Ha lesz majd valamikor a történelemnek újraírása, akkor a skizofrén őrületeket egy kalap alá kell majd venni.
lesi
2025-01-12 at 07:38
de szeretitek mutogatni ennek a rohadék tetűnek a képét már levehetnétek a címlapokról