A magyarok csákánnyal rombolták le az ősi román templomokat – indokolta meg a szélsőséges román nacionalista Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja egyesület vezetője nemrégiben, miért nincs nyoma a román múltnak Erdélyben és a Székelyföldön. Az úzvölgyi katonatemetőben csütörtökre időzített újabb szélsőséges megmozdulást nem véletlenül szervezhették a csíksomlyói búcsú idejére, de mint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke portálunknak fogalmazott, most türelemre van szükség, hiszen „szorul a hurok” a nacionalista provokátorok nyaka körül, akik pártjuk népszerűségét igyekeznek az úzvölgyi provokációk sorozatára felépíteni, egyre sikertelenebbül.
CSIBRA TIBOR – SUSÁNSZKY MÁTYÁS
Mint arról portálunk korábban több cikkében is beszámolt, idejekorán léket kapott a román újmúlt lélekvesztője, hiszen, mint kiderült, állati csontokkal próbálták a szélsőségesek igazolni a román jelenlétet az úzvölgyi magyar katonatemetőben. Az állati származást esetükben már csak azért sem vetnénk el feltétlenül, mivel még 2019 júniusában román nacionalisták szállták meg a sírkertet, meggyalázták a katonasírok keresztjeit. Az ügy előzménye, hogy a román többségű Dormánfalva önkormányzata még 2019 márciusában önkényesen saját közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt, amelynek gondozását addig Csíkszentmárton látta el. A dormánfalvi önkormányzat áprilisra román parcellát is kialakított a sírkertben, ötven betonkeresztet állítva a magyar katonák sírhantjai közé annak a száznegyvenkilenc román hősi halottnak az „emlékére”, akik állítólag szintén a temetőben nyugodtak. A temetődúláson portálunk is készített megrázó felvételeket, ahogy az imádsággal tiltakozó helyi székelyeknek nekitámadnak a szélsőségesek, néhány nappal Ferenc pápa csíksomlyói látogatását követően.
A román újmúlt-teremtés azonban hamar megbicsaklott, hiszen hamar kiderült, a vélt román hősök csontjai állati eredetűek voltak, 2019 júniusában pedig az illetékes román hatóság is egyértelműen kimondta: egyetlen román katona sem nyugszik a temetőben azon száznegyvenkilenc közül, akiknek nevét a román szélsőségesek indokként felhasználták a temetőfoglaláshoz. E határozat elleni tiltakozásul a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) politikusai és támogatói rendszeresen koszorúzásokat tartottak a temetőben. A peres eljárás idén májusban jutott el addig az elsőfokú döntésig, amely szerint az erőszakos románosítás mementóit, a betonkereszteket, az emlékművet és a román parcellát fel kell számolni. Márciusban pedig a Moinesti Bíróság nem jogerős ítélete értelmében törölni kell a telekkönyvből Dormánfalva városnak az úzvölgyi temető fölötti tulajdonjogát.
Magyar csákánnyal szétvert román épített örökség
A román nacionalisták természetesen nem adták fel a temetőfoglalás ügyét, így csütörtökön is kisebb hisztériát csaptak Úzvölgyében. Ahogy arról beszámoltunk, nagy papírlapra nyomtatott román trikolórral takarták le a kétnyelvű – magyar és román – tájékoztató feliratokat a Nemzet Útja (Calea Neamului) egyesület és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) megjelent tagjai, arra hivatkozva, hogy „nem tűrik tovább az idegen jelképeket”, és nem hiányozhatott az ortodox mise keretében a temető „újraszentelése” sem. Kétségtelenül Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja egyesület vezetője volt a már szinte megmosolyogtatóan izzadságszagú történelmi-ideológiai főkolompos, aki beszédében többek közt azzal igyekezett magyarázatot adni, miért nincs történelmi nyoma a románságnak Erdély-szerte, mert szerinte a magyarok szétcsákányozták a román épített örökséget. Mint fogalmazott:
2019 óta minden évben eljöttünk ide, és minden alkalommal azt láttuk, hogy az ortodox papjaink háta mögött idegen jelképek vannak. Azoknak a jelképei, akik összetörték csontjainkat, felakasztottak, megégettek bennünket, akik csákánnyal rombolták le a román templomokat, de ma ezeket a jelképeket nem tűrjük tovább. Nem romboljuk le azokat, mint ahogy ők szent templomainkkal tették, hanem letakarjuk őket a román trikolórral.
Azt, hogy miért is égeti a román pópák hátát a magyar felirat, arra egészen más tippjeink lennének, de George Simion parlamenti képviselő vélhetően nem osztozik ez irányú feltételezéseinkben, hiszen ő arról szónokolt, az AUR elnökeként sikerként értékeli,
hogy az utóbbi években vissza tudták venni az irredenták és sovének által elfoglalt objektumokat, egyebek mellett az úzvölgyi katonatemetőt.
Bejelentette azt is: az AUR kezdeményezni fogja, hogy a katonatemető kerüljön a bukaresti védelmi minisztériumhoz, és így a román államhoz. Simionról csak annyit, hogy jó szokásához híven, egy kamuhírre alapozva éppen Márki-Zay Péter próbálta összemosni a kampány során a román szélsőségest a Fidesszel.
A szélsőségesek is érzik, hogy vékonyodik a jég alattuk
Borboly Csaba portálunknak adott interjújában az újabb provokáció kapcsán arról beszélt: az AUR nacionalista párt, amely az úzvölgyi temetőgyalázás mentén jött létre és erősödött meg, az utóbbi időszakban gyengülni kezdett, így ezért lehetett szükség egy újabb „cirkuszra”. A Hargita Megyei Tanács elnöke kiemelte: magyar részről most elsősorban önmérsékletre van szükség, hiszen a peres eljárások még nem zajlottak le; egyelőre elsőfokú döntés született csak arról, hogy a román betonkereszteket elbontsák, a megyei határvitában pedig még ilyen ítélet sincs.
Úzvölgye ügyében mi, magyar emberek akkor tesszük a legjobbat, ha a provokációknak hátat fordítva nem adunk azoknak jelentőséget, így nem tudják elérni a céljukat, a nacionalisták nem tudnak megerősödni
– fogalmazott, hozzátéve: bizakodásra adhat okot, hogy a magyar félnek eddig egyetlen vesztes pere sincs az ügyben. A politikus szerint a szélsőségesek annyit értek el, hogy hőzöngtek egy napot, aztán hazamentek; „már ők is tudják, hogy vékonyodik el a jég alattuk”, a dormánfalvi polgármester ellen is nyomoz a román hatóság.
Vezető kép: MTI/Veres Nándor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS