Pesti Srácok

A román ügyészség szerint a sajtó számára rendezhették meg a jeddi szavazatégetési ügyet

A román ügyészség szerint a sajtó számára rendezhették meg a jeddi szavazatégetési ügyet

Mondhatnánk, hogy nem szeretjük azt mondani, hogy mi megmondtuk, de ez nincs így. Nagyon is szeretjük emlékeztetni a baloldali sajtót arra, hogy nekünk volt igazunk. Így teszünk most is, hiszen a román ügyészség is kijelentette azt, amit mi is mondtunk még tavasszal, nevezetesen, hogy a jeddi szavazatégetéses ügy a sajtó számára megrendezett akció volt.

Még zajlik a nyomozás a Marosvásárhely melletti Jedd település határában található illegális szeméttelepen kidobott, részben megégetett levélszavazatok ügyében, de a Maros megyei ügyészség feltételezése szerint a sajtó számára megrendezett színjátékról van szó. A szóvivő megerősítette azt a korábban napvilágot látott sajtóinformációt, miszerint tizenhárom kitöltött szavazólapról és néhány üres borítékról van szó. Mint mondta, az eddigi vizsgálatok nem vezettek eredményre, mivel a helyszínen nincsenek térfigyelő kamerák, a részben megégetett, tönkretett papírok rendkívül szennyezettek voltak, ujjlenyomatokat sem találtak rajtuk – írja a Krónikaonline.

A sérült maradványokat tovább küldték Bukarestbe biokriminalisztikai vizsgálatokra. Mircea Galina elmondása szerint a szavazólapok és borítékok Maros és Hargita megye területéről bárhonnan származhattak. Úgy tűnik, nem érvényes szavazatokról van szó, az azonosító adatok hiányosak. Feltételezhetően postaládákból kiszedett levélcsomagokat töltöttek ki, majd semmisítettek meg, üres, kidobott borítékokat gyűjtöttek össze, az egészet a sajtó számára rendezték meg.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az ügyészségi szóvivő.

Forrás: Krónikaonline; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.