Pesti Srácok

A Sukoró-ügy egykori vádlottja Vértesszőlős polgármestere akar lenni

A Sukoró-ügy egykori vádlottja Vértesszőlős polgármestere akar lenni

Pénzügyminiszteri államtitkárként részt vett a Malév privatizációjában, harmadrendű vádlottként szerepelt a Sukoró-ügyben, de a HungaroControl vezérigazgatójaként is tevékenykedett Markó Andrea, Gyurcsány egykori bizalmi embere, aki most a vértesszőlősi polgármesteri széket akarja megszerezni.

A "tabula rasa" fogalmát igencsak komolyan vehetik az egykori szocialista érdekkörhöz tartozó "végrehajtók", Gyurcsányék meghosszabbított kezeként tevékenykedő fontos pozíciókat betöltő személyek, akik most, alig tíz évvel a csúfos bukásuk után főnixmadárként próbálnak beejtőzni egy-egy település polgármesteri székébe. Nincs ez másként Vértesszőlősön sem: az ottani polgármester-jelölt az a Markó Andrea, akit a Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolt meg. (Rajta kívül még Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját, Császy Zsoltot, az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatóját és F. Zsolt értékbecslőt.) Markó Andreát végül felmentették, Császy és Tátrai viszont börtönbe vonult. Emlékezetes, Gyurcsány Ferenc akkor úgy fogalmazott: "érintett vagyok az ügyben, mert ezek a fiúk a szabadságukat adták oda, hogy engem hazugságokon keresztül ne lehessen megvádolni". Lefordítva: helyette vitték el a balhét.

A Sukoró-ügy lényege, hogy még a Gyurcsány-kormány idején, 2008. július 30-án Joav Blum izraeli-magyar üzletember csereszerződést kötött az állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel (MNV). Blum egy befektetőcsoportot képviselt, amely King’s City névvel kaszinóvárost akart építeni a Velencei-tó partjára, Sukoró területén. A megállapodás szerint az állam tulajdonában lévő sukorói telkeket cserélték volna el Joav Blum pilisi és albertirsai ingatlanjaival. Ha a telekcsere megvalósul, a vád szerint 1,2 milliárd forintos kár érte volna a magyar államot. A verdikt kimondása után Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és DK-s párttársa, Varju László megfenyegették az ügyben eljáró bírót és az ügyészeket. A volt kormányfő Facebook-oldalán a jogerős ítélet meghozatala után azt írta: nem az elítélt vádlottak, hanem "a nyomozó ügyészek, az elmarasztaló ítéletet hozó bírák a bűnösök". Varju pedig arról beszélt, hogy Polt Péter legfőbb ügyész, Handó Tünde, az OBH elnöke, az ügyben eljáró "fideszes" ügyészek, az ítéletet meghozó bíró és tanácsa "addig lesznek szabadlábon, ameddig a magyar miniszterelnököt Orbán Viktornak hívják". Gyurcsány később azt is bevallotta, hogy Tátrai és Császy helyette vonultak börtönbe.

A Sukoró-ügy vádlottjai. Fotó: MTI
PestiSracok facebook image

Markó nem volt túl sikeres a HungaroControl vezérigazgatójaként: alig egy év után már menesztették is. Markó Andrea 2011-től a Gasztrometál Zrt. vezetőjeként dolgozott, végül 2015-ben csatlakozott a Kóka János elnökségével működő Cellum csoporthoz. Ez természetesen pénzügyi tanácsadással és befektetéssel foglalkozó vállalkozás. És ha már vállalkozásnál járunk... Markó Andrea gazdasági kapcsolati hálóját az Opten adatbázisából 35 oldalas összefoglalóban tudtuk csak letölteni, így megkíméljük olvasóinkat attól, hogy részletesen ismertessük az egyébként szinte átláthatatlan cégérdekeltségeket.

Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium volt államtitkára beszél meghallgatásán a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló parlamenti bizottság ülésén, az Országházban. Fotó: MTI/Soós Lajos

A kérdés persze az, hogy miért is akar egy ilyen háttérrel rendelkező "pénzügyi szakember" most hirtelen polgármester lenni, és vajon miért felejtette ki bemutatkozó anyagából, hogy milyen "szakmai" múlttal rendelkezik. Az pedig hab a tortán, hogy főállású polgármesterként képzeli el magát Vértesszőlősön, jelentsen ez bármit is az ott élők számára...

(Folytatjuk)

Fotó: MTI/Mészáros János

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.