Pesti Srácok

A svédek után az Anglikán Egyház is betiltaná a “férfi Istent”, mert így a kereszténység nem elég befogadó

A svédek után az Anglikán Egyház is betiltaná a “férfi Istent”, mert így a kereszténység nem elég befogadó

Régóta vártuk már a napot, hogy valaki felemelje a hangját az ellen, hogy Istenre férfiként tekintünk. Az asztalra egy angol női püspök csapott végül, aki már nem bírta, hogy a burkolt férfiuralom már évezredek óta nyomot hagy az emberek tudatalattijában. Rachel Treweek amiatt is aggódik, hogy ha Istent továbbra is férfiként állítjuk be, azzal feldühíthetjük a nem keresztényeket. Allahról, Mohamed prófétáról, Buddháról nem esett szó a felháborodásban.

– mondta a The Telegraph-nak Rachel Treweek, Gloucester női püspöke. Hozzátette, azzal, ha rosszul használjuk a nyelvet (az angolban egyes szám harmadik személyben a férfi ugyebár “he”, a nő pedig “she”) azzal esetleg feldühíthetjük a nem keresztényeket.

A püspökasszony szerint ez a dolog ugyanolyan nagy baj, mint az, hogy ellátogatunk olyan weboldalakra, ahol csak fehér férfiakat mutogatnak, mert ezek a dolgok tudatalatti üzeneteket vésnek be az emberekbe.

PestiSracok facebook image

Treweek püspöknek ez egyébként nem az első ilyen húzása, amikor ugyanis az első női püspökként beült a Lordok Házába 2015 októberében, akkor az első javaslata az volt, hogy törvényben meg kellene határozni, hogy Isten gender-semleges.

A következő lépés a kulturális örökségünk átfestése lesz?

A több ezer éves hagyományok lebontásához egy másik püspök, egy bizonyos Jo Bailey Wells is csatlakozott, aki elpanaszolta, hogy egyre nagyobb problémát okoz neki Istent férfinak nevezni, mert ez állítása szerint nagy felháborodást okoz a prédikációi alkalmával. Ezt ő úgy oldja meg, hogy egyszer férfiként, egyszer pedig nőként utal Istenre.

Ha ez még nem lenne elég, akkor érdemes megkapaszkodni: a Brunel University anglikán káplánja mozgalmat is indítana azért, hogy kihangsúlyozzák Isten feminin természetét.

Bármennyire is “meglepő”, ez a gyakorlat Svédországban (hol máshol?) már 2017 óta érvényben van, hiszen tavaly novemberben a Svéd (Evangélikus) Egyház megszavazta, hogy tilos legyen a “han” férfi nemű személyes névmást használni Istenre, a kirekesztő ragokat még a miatyánkból is száműzték, és most nagyon örülnek, hogy az egyházuk végre befogadó. Azzal persze nem foglalkoznak a svédek, hogy 10 éven belül ők lesznek a kisebbség a saját országukban.

Forrás: The Telegraph; a vezető montázs a theinfluencers.us oldalon jelent meg a téma illusztrációjaként.

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.

Megyek haza: Greguss Sándor költő, tanúságtevő halálával és méltóságteljes haldoklásával is tanított

Exkluzív 2023 december 15.
Megyek haza címmel kötetbe rendezte és kiadta Greguss Sándor író, költő, filmrendező és tanúságtevő élete utolsó heteinek írásait lánya, Greguss Anna és felesége, dr. Fodor Réka missziós orvos. Greguss Sándor egyszer, hat évvel ezelőtt csodával határos módon gyógyult meg maradéktalanul a csontvelőrákból. Akkor tanúságtevő lett. Az elmúlt években nem csak írásaiban vallott a hitéről, a hit gyógyító erejéről, hanem az országot járva tartott előadásokat. Fáradhatatlanul ment és tanított, úgy és arra, amire gyógyulásával a feladatot kapta. Aztán újra megbetegedett. Amikor megtudta a diagnózist, ALS, már nem nem is gyógyulásra készült, hanem haza.

Hét hónap után elindult a másodfok felé Vizoviczki korrupt rendőreinek büntetőügye

Exkluzív 2023 október 31.
A napokban küldte meg a Fővárosi Törvényszék a Fellebbviteli Főügyészségnek a rendőri korrupció vádjával folyamatban lévő büntetőügy elsőfokú ítéletének iratanyagát - közölte megkeresésünkre a törvényszék. Miután az elsőfokú ítéletet, amelyben Hopka Lajost, az NNI speciális osztályának vezetőjét és társait 6-11 év börtönbüntetésre ítélték, februárban hirdették ki, ez azt jelenti, hogy hét hónap kellett ahhoz, hogy egyáltalán az első fokon eljáró bíróságról tovább induljon az ügy a másodfok felé. Hogy mikor lehet egyáltalán a másodfokú eljárás, azt senki sem tudja megmondani. Ami azonban szikár tény– és ezen semmilyen magyarázat nem változtat–, hogy Hopka Lajos és társai évek óta szabadok, szabadlábon várják ügyük kimenetelét. A Fővárosi Törvényszék szerint szó nincs parkoltatásról. A rendkívül kiterjedt ítélet és a titkosítás miatt kellett több mint fél év az ítélet írásba foglalására és az iratok vádlottakkal való megismertetésére.