Helyreigazítás: Tévesen állítottuk, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata hirdetést adott fel a SZEVIÉP székházzal kapcsolatban, vagy a nevezett cég mellett lobbitevékenységet végzett volna, vagy az önkormányzat a SZEVIÉP Zrt-vel kapcsolattartót foglalkoztatott volna.
Helyreigazítás: A 2018. szeptember 7. napján megjelent, „A Szeviép-ügy egyik fővádlottjának fiától bérel irodákat a Szegedi Tudományegyetem” című cikkünk „A város Szeviéppel kötött szerződéseinél is ő volt az egyik kapcsolattartó.” … „ A Botka vezette szegedi önkormányzat karolta fel a Szeviép-székház sorsát ” … „A székház-ügy is azt mutatja, hogy a szegedi önkormányzat és a Szeviép között igenis komoly érdekszövetség állt fenn” közléseivel valótlan tényeket híreszteltünk és azt a hamis látszatot keltettük, hogy a szegedi önkormányzat a Szeviép Zrt.-vel szoros együttműködésben van vagy volt, továbbá hogy az önkormányzatnak bármiféle felelőssége van a Szeviép Zrt. csődbemenetelével és botrányos ügyeivel kapcsolatban.
Ma folytatódott volna a Szeviép-per a Szegedi Járásbíróságon, csakhogy elnapolták a tárgyalást, mivel nem készült el az a szakértői jelentés, amiről joggal merül fel a kérdés, hogy kerülhet egyáltalán az eljárásba, amikor a szakértő, S. József ezer szállal kötődik az egyik gyanúsítotthoz. De nem ez az egyetlen furcsaság a Szeviép-ügy körül. A Szeviép-székházban 4000 forintos négyzetméter-áron bérel irodákat a Szegedi Tudományegyetem Gazdasági Főosztályának Beszerzési és Közbeszerzési Igazgatósága. Az irodaház havi 4-5 millió forintos bevétele az egyik fővádlott fiának zsebébe csorog, miközben több száz károsult, akik közül a legtöbben csődbe mentek az őket ért kár miatt, a mai napig egy forintot sem kapott. A PestiSrácok.hu megtudta, hogy az egyetem gazdasági vezetője korábban a Botka-féle önkormányzatnál dolgozott; az SZTE-n, gazdasági igazgatónak való kinevezése után történt az igazgatóságnak a Szeviép-székházba költöztetése, méghozzá pályáztatás nélkül.
Elfogadhatatlan, hogy a Szegedi Járásbíróság egy olyan szakértői véleményre kívánja alapozni ítéletét, melynek szerzője szoros kapcsolatban áll az ügy egyik vádlottjával – mondta a PestiSrácok.hu-nak Szabó Bálint, a Szeviép-károsultak képviselője, aki ma sajtótájékoztatót is tartott az ügy anomáliáiról Szegeden.
A Likvid Kontroll Kft. vezetője emlékeztetett, korábban panasszal éltek S. József szakértői felkérése ellen, ugyanis S. nem más, mint annak az Oktaéder Kft.-nek a könyvvizsgálója, amely az egyik vádlott, O. József cége. A panaszra Szabó Bálint állítása szerint válasz sem érkezett, ezért most azt tartja egyedül elfogadható megoldásnak, ha elkerül a Szeviép-ügy a Szegedi Járásbíróságtól.
Milliókat zsebel be havonta a szegedi egyetemtől a Szeviép-ügy fővádlottjának fia
Szabó arról is beszélt, hogy szerinte havonta 4-5 millió forint bevételre tesz szert egy másik fővádlott, B. Sándor fia. Az interneten bárki számára elérhető cégadattár szerint ugyanis B. Dániel a tulajdonosa a Szeviép Kft. szegedi székházát birtokló Római Körút Kft.-nek. A hangzatos cégnév egyébként az Opten szerint viszonylag új, a nyilván nem túl jól csengő Szeviép Investment Kft.-t keresztelték át, úgy egy évvel ezelőtt.
A Szeviép-székházban egyébként nem adatik meg bárkinek, hogy irodát béreljen, ugyanis a fővárosi árakkal vetekszik az itteni bérleti díj. Általánosan 4000 forint négyzetméterenként, amihez még hozzájön az ÁFA és persze a rezsi.
A Szegedi Tudományegyetem Gazdasági Főigazgatóság Műszaki Igazgatóságának Beszerzési és Közbeszerzési Igazgatósága júniusban mégis épp ide költözött át. Érdekesség, hogy pályázatnak, közbeszerzésnek, sem a székházat tulajdonló Római Körút Kft.-vel kötött szerződésnek nincs nyoma sem az egyetem honlapján, sem máshol a világhálón. Ugyanakkor a már 200 ezer forint feletti szerződéseket rendre nyilvánosságra hozták, azok szabadon elérhetőek.
A júniusi költözés idején a fent említett egyetemi gazdasági igazgatóság vezetője, vagyis az egyetem közbeszerzési főigazgatója N. Paulina volt.
Megtudtuk, hogy a nő a szocialista Botka László vezette szegedi önkormányzat közbeszerzési ügyintézője volt. A város Szeviéppel kötött szerződéseinel is ő volt az egyik kapcsolattartó. A Szeviép csődbemenetele után került a Szegedi Tudományegyetem gazdasági igazgatóságára, először csak előadónak. Két hónappal később közbeszerzési főigazgatónak nevezték ki.
A Botka vezette szegedi önkormányzat karolta fel a Szeviép-székház sorsát
A Délmagyar az év elején írta meg, hogy bérlőkre vár a Római körúti irodaház, és benépesülhet a volt Szeviép-székház nagyobbik része. A cikk szerint az önkormányzat számon tartja az üres ingatlanokat, köztük a Szeviép-székházat, és ajánlgatja a potenciális bérlőknek. A lapnak ügyvezetőként Baranyi Dániel nyilatkozott. El is dicsekedett vele, hogy “szeretnék minél nagyobb darabokban hasznosítani az összesen 4000 négyzetméter alapterületű irodaházat”. Elárulta, hogy küszöbön is áll egy megállapodás egy komoly partnerrel, akivel ha megegyeznek, a székház nagy részét belakják.
Nem sokkal később költözött át ide az SZTE beszerzési és közbeszerzési igazgatósága.
Botka László eddig folyamatosan tagadta, hogy bármi köze volna a Szeviép-ügyhöz és kapcsolata lenne a céggel. Ehhez képest a céget egészen a felszámolásig vezető Biztonsági Üzem Kft. ügyvezetőjét nevezte ki az önkormányzat a szegedi repülőtér igazgatójának. B. Tamás amúgy nem más, mint az MSZP EP-képviselőjének, Ujhelyi Istvánnak a korábbi sofőrje. Az általa vezetett Biztonsági Üzem Kft. 2008 és 2010 között a vádhatóság szerint 428 millió 905 ezer 423 forintot kapott kölcsönként attól a Szeviéptől, amelyik egyébként nem sokkal később csődöt jelentett, 433 alvállalkozót 10 és fél milliárd forinttal megkárosítva. A vád szerint ezzel a módszerrel menekítették a Szeviép-vezérek a vagyont még napokkal azelőtt is, hogy vagyoni zár került volt a cég számláira.
A székház-ügy is azt mutatja, hogy a szegedi önkormányzat és a Szeviép között igenis komoly érdekszövetség állt fenn.
A Szeviép több, mint négyszáz károsultja közül volt, aki az öngyilkosságba menekült, mivel családi kisvállalkozása lehetetlenült el egyik napról a másikra. Több százan a mai napig nem heverték ki az őket ért anyagi és lelki traumát. A kártanítást a magyar állam vállalta fel. Az utóbbi hetekben összesen 2 milliárd forintot fizettek ki a károsultaknak.
Vezető kép: A szegedi Szeviép székház/Délmagyar
Facebook
Twitter
YouTube
RSS