
Újraválasztották ugyan Jakab Pétert a Jobbik a hétvégi tisztújító kongresszusán, de a párt továbbra sem tisztázta, hogy miért hallgattak hónapokon keresztül arról, hogy Szilágyi György korábbi alelnök barátnőjét egy zárt pártrendezvényen meg akarták erőszakolni még tavaly decemberben. A meglehetősen kínos ügyet Jakabék igyekeztek eltitkolni. Bár Jakab folyton arról beszél, hogy a Fidesz retteg tőle, mégis ő az, aki a korábbi ciklusokkal ellentétben nem mer felszólalni hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt – hívta fel a figyelmet az Origo.
Az ügyet le akarta tagadni, nem beszél az áldozatról és bocsánatot sem kért a Jobbik újraválasztott elnöke, Jakab Péter a súlyos szexuális botrány miatt. Múlt hét csütörtökön robbant a hír, hogy tavaly decemberben, egy Ököritófülpösön tartott disznóvágáson a párt egyik politikusa megpróbálhatta megerőszakolni Szilágyi György 24 éves élettársát. Szilágyi azt mondta: személyesen mondta el a történteket Jakabnak, mégis mást állítottak a közleményben. A hatalmas botrány ellenére Jakab Péter többször is arról beszélt, hogy a Fidesznek továbbra is rettegnie kell tőle.
Ennek ellenére Jakab Péter hétfőn, az Országgyűlésben nem szólal fel napirend előtt, pedig a korábbi ciklusban mindig ő beszélt pártja nevében. Helyette a náci karlendítéses botrányba keveredett Z. Kárpát Dániel kap szót.
Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook hozzászólás
ZOZO
2022-05-09 at 20:55
Az király lenne ha ezt a faszt is megvádolnák a hölgy tanúvallomása alapján erőszak kísérletével
,közben ez a marha meg nem is emlékszik semmire úgy bevolt drogozva !
Nahát
2022-05-09 at 18:14
Jakab minek pattogna, nála van a zsírosbödön, további négy évig mehet a habzsi-dőzsi. A csaja pizsamanadrágban jelent meg a kongresszuson, a Vadak hozták róla a fotót.
Esvány
2022-05-09 at 17:10
Nincsenek ott a testőrei, összerondította magát.
Vica
2022-05-09 at 15:10
Rózsa Zoltán! Kevés kivétellel nagyra értékelem a kommentjeidet, de, sajnos okos tanácsadói vannak , mert nagyon eredményes ez a viselkedés, ruha-viselet, és beszédfordulatok a NEM POLITIZÁLÓ VIDÉKI, CSAK A LÁTSZAT UTÁN ITÉLŐ EMBEREKNÉL! A fiatalok is rácsodálkoznak, ha felvilágosítom őket! Abban reménykedem, hogy ők, jobban oda fognak figyelni, (és észre is venni)- a csalárdságukra!
Nekem az a véleményem, hogy többször kell vidéken nyílt napot, fórumot tartani az embereknek, nem csak a választáskor! EZ, NEM RAJTAM MÚLIK!
Orientál
2022-05-09 at 14:15
Mai miham-osok is ott virítva fityegtek akkor amikor Vona vezetésével Gyurcsány talpnyaló csicskáikká lettek.
Orientál
2022-05-09 at 14:13
Eleve ezeket a jakobinus zsidózó fasiszta Jakabékat a szintén zsidózó múltú miham-os elvtársaikkal együtt keményen el kell utasítanunk mert az ilyenek elődeik Hitler és Sztálin elvtársaik miatt pusztult el több mint 150 millió ember.
Ungarn über alles !
2022-05-09 at 12:40
jujjdejóó – újra hallhatjuk a cseblapofájú zsizsikest – végül is humán értéken felér egy Jákóbival
Rózsa Zoltán
2022-05-09 at 12:31
Lánczi Tamásnak emlékeznie kellene Csurka 2009-es szavaira:
“aki a Jobbikra akar szavazni, az tegye, de tudjon róla, hogy ezzel az MSZP-t és az SZDSZ-t támogatja, ugyanis a Jobbik e két párt fantomszervezete.”
Ennek tükrében érthető, hogy a Jobbik már megalakulásakor hazugságban és árulásban született. Gárdamellényestül, cigányellenességgel, fáklyás felvonulásostul, meneteléssel és karikás ostorral együtt úgy ahogy van.
Nézzék fontos látni, hogy ezek nem vesznek el csak átalakulnak és ugyanúgy itt vannak közöttünk most is a hatalom mélyén beágyazva mint mondjuk az SzDSz és éli másodvirágzását a Momentumban. Csak sajnálni tudom azokat a megbolondított magyarokat akik járőröztek meg meneteltek a gárdamellényben meg feláldozták idejüket, pénzüket, egzisztenciájukat ezekért a semmirevaló csalókért.
Lássák meg a párhuzamot és tanuljanak végre belőle!
Micsoda felháborodás volt annak idején mikor a ~20%-os Jobbik élén Vona (Zázrivecz) Gábor megjelent a parlament alakuló ülésén gárdamellényben. Emlékeznek?
Most Toroczkai (Tóth) és csapata felvonult Bocskai sújtásos kabátokban meg zakókban. Egyik díszesebb volt mint a másik – most ők játsszák nekünk ugyanazt a nagy magyar nótát mint Zázrivecz tette néhány éve. A lemez ugyan az csak megfordították és feltették a tűt a B-oldalra. Ez minden.
Nagyon szeretném és kívánom, hogy a magyar választó végre elkezdjen átlátni az ilyen olcsó és képmutató szitán. Lássák meg, hogy Torozkai (Tóth), Novákné Dúró, Novák, Apáti meg a többi lelakott jobbikos politikai guberáló most ugyanúgy át fogja őket verni mint ahogy a Jobbik tette. Ezen az alapon a Jobbik is másodvirágzását éli a Mi Hazánkban úgy, hogy kimúlófélben lévő eredeti csökevénye még ott pislákol a parlamenti patkóban. Ne legyenek se vakok se hülyék kedves választótársaim!
Toroczkai (Tóth) ugyanúgy röhög most a markába mint amikor 2006-ban szétraboltatta az MTV székház büféjét a csürhéjével utána meg Budaházy ment helyette börtönbe. Tóth azt is megúszta. Nem a 2006-os megmozdulás ellen vagyok, jogos volt Gyurcsány aljassága miatt de történetesen az a büfé nem ártott senkinek, a tulajdonos árukészletének széthordása nettó rablás volt.
Ami pedig Jakabot meg a nyomorult bandáját és megmaradt pártocskáját illeti – bár ez nem párt csak egy élősködő, gennyes góc.
Sosem volt arcélük. Nem volt mit elveszteni. Nagy pofájuk volt és van ma is, nem győzzük tömni pénzzel. Cserébe megmaradt a lotyó Molnár Enikő koszos hálószobája és ótvar mamuszai Jákobnak, az átverés, zsarolás, hátba szúrás, “becserkészés” és hasonló alja, méltatlan rémségek a következő négy évre – de legalább méregdrága ez a kutyakomédia.