A tizenötmilliós magyarság világnemzet, a közös cél pedig ezt a nemzetközösséget minél szorosabb hálóban összefogni – hangzott el a Gombaszögi Nyári Tábor keddi megnyitóján. A felvidéki fesztivál és szabadegyetem nyitónapjának előadói hangsúlyozták: az ötszázezer fős felvidéki magyarság túlélése, megmaradása szempontjából elengedhetetlenül fontos az összefogás, ha a jövő évi választásokon képviseletet szeretnének szerezni a szlovák parlamentben. Elhangzott, a választásokon túl népszámlálást is tartanak Szlovákiában, amellyel kapcsolatban megjegyezték: „a népszámláláskor megszámoltatunk, megmérettetünk, és remélhetőleg nem találtatunk könnyűnek”.
A tizenötmilliós magyarság világnemzet, a közös cél pedig ezt a nemzetközösséget minél szorosabb hálóban összefogni – fogalmazott köszöntőjében Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős biztosa a Gombaszögi Nyári Tábor megnyitóján, kedden. Mint kiemelte, 2010 óta a határon túl indított programokkal, kulturális rendezvények és civil szervezetek támogatásával a kormány bizonyítani kívánja, hogy nem határokban, hanem nemzetben gondolkodik. Szilágyi Péter arról is beszélt, hogy a Gombaszögi Nyári Tábor a többi határon túli rendezvényhez hasonlóan lehetőséget biztosít a magyar-magyar párbeszédre, amely a Felvidék számára, ahol hamarosan választásokra készülnek, elengedhetetlenül fontos, ha a magyarság képviseletet szeretne szerezni a szlovák parlamentben. A miniszteri biztos a szlovák-magyar párbeszéd kapcsán kiemelte: a szlovák államfő, Zuzana Čaputová gombaszögi látogatása jó alkalom lehet arra, hogy félelem nélkül megfogalmazhassák a döntéshozók felé az állampolgársági törvénnyel, az oktatási törvénnyel, valamint a kétnyelvűséggel kapcsolatos kisebbségi magyar aggályokat.
Megszámoltattatunk, megmérettetünk
Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy Gombaszögnek nagy, a hagyományokban gyökerező szellemi ereje van, amely segítheti a felvidéki magyarság összefogását, magára találását. Az összefogás szükségességével kapcsolatban továbbá azt is kiemelte, hogy a választásokon túl hamarosan népszámlálást is tartanak Szlovákiában, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott:
a népszámláláskor megszámoltatunk, megmérettetünk, és remélhetőleg nem találtatunk könnyűnek.
Nem dumálunk, megcsináljuk!
Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője köszöntőjében kiemelte: az 500 ezer fős felvidéki magyarság túlélése, megmaradása szempontjából elengedhetetlenül fontos, hogy az 55 százalékos társadalmi konszenzus minimálisan 70-80 százalékosra emelkedjen a magyar kisebbség körében. Úgy vélte, a Gombaszögi Nyári Tábor lehetőséget teremt arra, hogy ezt a konszenzust, a párbeszédet megélhessék a táborlakók. Orosz Örs emellett kiemelte: a tábor szervezői emellett az elmúlt években is folytatták az értékmentést, amelyeket 1918, 1919, 1920 szomorú évfordulói is ösztönöztek. Ennek köszönhetően tárták fel a kassai honvédszobor egy feliratos darabját, folytatták a pálos monostor feltárását, és a selmecbányai honvédszobor talapzatát is megörökölték. Úgy vélte, a tábor a fiatalok szórakozása mellett a konzervatív értékek, az értékmentő tevékenység fontosságára is felhívja a figyelmet, és reményeik szerint Gombaszög egész évben további rendezvényeknek is otthont adhat majd.
Vezetőkép: Gombaszög/facebook.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS