
Újabb körözést adott ki a rendőrség a február 11-i budapesti antifa akcióval kapcsolatban, amely során a hatóság szerint egy körülbelül 15 fős társaság viperákkal, boxerekkel, kalapácsokkal vert össze embereket a főváros utcáin. A támadásokat 6–8 fős csoportokban hajtották végre, minden esetben hátulról lecsapva a kiszemelt áldozatra. A bűncselekményeket követő 48 órában négy gyanúsítottat azonosítottak és fogtak el, őket a bírság 30 napra le is tartóztatta. További két gyanúsított ellen a múlt héten adtak ki körözést. A most azonosított, gyanú szerinti támadó, akárcsak a másik két elfogató parancs alapján körözött személy, német állampolgár, egy 22 éves nő. A csoport tagjait közösség tagja elleni erőszakkal gyanúsítják.
A PestiSrácok.hu több feltáró riportban foglalkozott a brutális antifa támadásokkal. Mint ismert, a radikális jobboldal által kitörésre emlékező rendezvényekre, megemlékezésekre, valamint a Kitörés-túrára válaszul évről évre rendeznek tüntetést antifasiszták. Már a korábbi években is megjelentek külföldi antifák Budapesten ezekben a napokban és történtek provokációk, kisebb fizikai atrocitások is, most azonban szintet léptek… Egyértelműen külföldi együttműködéssel, és külföldi szervezéssel, nemzetközi szélsőséges antifa szervezetekkel közösen készültek a február 11-i budapesti akcióra. A PestiSrácok.hu találta meg, hogy december 11-től már tartottak előzetes egyeztetéseket, fórumokat az egyik legnagyobb osztrák antifa platformmal közös szervezésben, nemzetközi antifa szervezetek képviselőinek részvételével. Ezeket a programokat Bécsben, Innsbruckban, Linzben, Budapesten, valamint Veszprémben tartották.
A Kitörés napja hétvégéjén a tüntetés helyszínétől, illetve a túra útvonalától távolabb eső helyszíneken összesen négy támadást követtek el, gyakorlatilag járókelők ellen. A Teréz körúton három holland turistát vertek össze, közülük ketten súlyosan megsérültek. Dudog Lászlót és a párját, akik egy koncertről tartottak haza, a lakásuktól körülbelül egy saroknyira kapták el, egy német párt pedig, akik szintén koncerten voltak, a szállásuk bejárati ajtajánál leptek meg és vertek agyba-főbe. Gazdagréten egy trafikos fiú a munkahelyére tartott, a közeli postáról jött ki, amikor leütötték, majd többen egyszerre ütötték-rúgták, végül valaki gázsprayvel is lefújta. Erről a támadásról egy biztonságikamera-felvétel az internetre is kikerült.
A BRFK 25 fős nyomozócsoportot állított fel és már a második támadás után hajtóvadászatot indítottak az elkövetők után. Első körben négy gyanúsítottat fogtak el, két német, egy olasz és egy magyar állampolgárt – utóbbi a Szikra Mozgalom aktivistája. Pár napja két német állampolgár ellen adtak ki körözést, illetve nemzetközi elfogató parancsot: Wittklugel Clara Judith, Henstedt-Ulzburg-i születésű, 22 éves, illetve Schroeter Moritz Christian Leopold, lipcsei születésű, 21 éves. Csütörtökön este újabb körözést adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dieckmann Emilie Samira, 20 éves, weimari születésű német állampolgár ellen.
Lekövették a mozgásukat – Üzletek biztonsági kamerái buktathatták le a terrorista antifákat
Úgy tudjuk, a BRFK nyomozócsoportja mostanra szinte valamennyi vélt támadót beazonosította, legalábbis legtöbbjükről már van arcképük, amit külföldi hatóságoknak küldtek meg, Németországba, Ausztriába és Olaszországba. Információink szerint a nyomozás arra jutott, hogy a 15 fős csoportból 11-en külföldiek. A csoport egy része repülővel, másik része vonattal érkezett Magyarországra. Mindannyian egy fővárosi Airbnb-lakásban laktak. Két napot tartózkodtak a városban, csak kisebb csoportokban mozogtak, mindig más összetételben, a ruházatukat pedig cserélhették egymással. Mindvégig ügyeltek, hogy arcukat a szemük kivételével eltakarják. Értesüléseink szerint több tucat olyan kamerafelvételt gyűjtöttek be a rendőrök, amelyen látszanak az elkövetők, így a két nap alatt a lakástól a támadások helyszínéig szinte teljesen le tudták követni a mozgásukat. Taxiztak, kocsmáztak és vásároltak is. Több alkalommal is belefutottak úgy biztonsági kamerába, hogy arról vélhetően nem tudtak, mert arcukat szabadon hagyták – ez segíthette a nyomozókat a beazonosításban.
Ott voltak az antifa tüntetésen a viperás támadók
Azt is megtudtuk, hogy egy magyar nő segített beazonosítani az első elkövetőt, annak a három külföldinek az egyikét, akiket egy taxiban ülve fogtak el a rendőrök, amikor már a következő támadás helyszínére tarthattak, zsebükben a támadó fegyverekkel. A PestiSrácok.hu megtalálta a nyomravezetőt, aki elmondta: az antifa tüntetés helyszínén figyelt fel egy pufókabb, fekete kabátos, fekete sapkás, sárga csősálas nőre, aki nagyon hasonlított az akkor már fél napja a neten keringő gazdagréti támadás felvételén látott egyik elkövetőhöz.
Megmutattam az egyik helyszínt biztosító rendőrnek, hogy nekem gyanús, ő lehet az egyik viperás támadó
– mondta lapunknak a nő. Úgy tudjuk, a tüntetés helyszínén még nem emelték ki a tömegből a támadás potenciális gyanúsítottját, hanem figyelték és csak később csaptak le, amikor a három támadó együtt ült egy taxiban. Az ott elfogott, előállított antifák között van Tobias Edelhoff, akit szintén megörökített az egyik fotós az antifa tüntetésen a várban.
Theo
2023-02-24 at 15:37
Most már csak azt kell kiverni belőlük, hogy ki fizeti nekik a repülőt, a bérlakást, a kocsmát, a narkot és a taxizgatast. Nomeg a “tiszteletdijat” a nem szokványos munkáért. ( Bár nehéz is elképzelni, hogy ezek milyen rendes munkára lennének alkalmasak.(Gurulós koffer? Vagy a mappas jámbor asszisztens?
Ahogy elnézem a fejeket, kár volt megszüntetni a kisegítő iskolákat, sztem ezektől a szüleik is félnek….
popacsek
2023-02-24 at 11:30
Az egyik legnagyobb hiba, hogy elfogadjuk ezeknek a terminológiáját, és mi is antifa-nak hívjuk. A gyereket a nevén kell nevezni. Ezek szélsőséges baloldali terroristák, az “antifa” szót felejtsük már el.
Ez egyébként nem csak erre az esetre igaz, hanem úgy általában is. A globalisták elbitorolnak fogalmakat, amikhez pozitív képzet társul. “Liberálisnak”, “progresszívnek”, és “demokratának” nevezik magukat azok, akik egy baloldali diktatúrába vezetnék az egész világot.
csakafidesz
2023-02-24 at 10:29
Tapeino 2023-02-24 at 06:24
Weimarról nekem Goethe jut az eszembe. A nácik őshazája München.
csakafidesz
2023-02-24 at 10:26
Kása mása 2023-02-23 at 20:52
Ezek teljesen közönséges fasiszták, az “anti” jelző csak megtévesztés. Egy normális világban falhoz állítják őket..
Alcapi
2023-02-24 at 10:10
moliere
2023-02-23 at 23:02
Nem szoktam nézegetni az igazolványaimat, de most, hogy felhívtad rá a figyelmemet, megtettem. Saját bevallásom szerint nem vagyok egy fotogén alkat, úgy is mondhatnám, hogy egy fényképész nem rólam készítené a vizsgaportréját, de szerénytelenség nélkül kijelenthetem, hogy a szakmunkásiskolai tablóképem, a katonakönyvemben szereplő képem, és a jelenleg is érvényes személyigazolvány képem meglehetősen jól sikerült. És igen, a szűkebb és tágabb ismeretségi köröm szerint jó ember vagyok. Sokak szerint, bizonyos tekintetben még túlságosan is jó. De én nem arról beszéltem, hogy a képen szereplő egyénekről bemutatott fotók mennyire jól, vagy rosszul sikerültek. Tudod van egy olyan mondás (és teljes mértékben igaz), hogy a szem, a lélek tükre. Nos, a képen szereplők tekintetéből pontosan az olvasható ki, amit már az általad kritizált kommentemben is leírtam. Bizonyára te is mondtad már emberekre, hogy “még a szeme sem áll jól”, és 90%-ban be is bizonyosodik a “megállapítás” igazsága! Úgyhogy továbbra is tartom az álláspontomat, amit a hivatkozott kommentemben állítok!
tarcsa
2023-02-24 at 08:25
Remélem ezeket az aljas lotyókat valakik egyszer örökre eltántorítják az aljas tetteiktől. Ha belerokkannak és kerekesszékben élik le nyomorult hátralévő életüket, az sem baj! Nem is érdemelnek mást.
solothurn
2023-02-24 at 08:20
@Naprózsa
“Nyugat-Európából 18-an egy rakáson-lakáson idekirándult gyilkosokat nem lehetett volna lekapcsolni”
De kitörhetett volna egy kis tüzecske a banda által használt airBNB lakásban és a hőtől beszorulhatott volna a kijárati ajtó is!
(nem nagy ügy megoldani)
Akkor az újságok egy “borzalmas tragédiáról” és nem támadásokról írnának!
Egy tűzvész pedig megjósolhatatlan, olykor olthatatlan is.
Elvégre úgy égett le a DK irodája is Bp-en, minden ott tárolt irattal egyetemben! 🙂
Gábor lovag
2023-02-24 at 08:01
Az ilyen férgeknek nincs helye semmilyen normális társadalomban …
Mivel sajnos nincs halálbüntetés, marad a náci-komcsi módszer vagyis a jól bevált kényszermunka valami kellemes éghajlatú kőbányában, esetleg egy dél amerikai kén vagy ololbányában vagy csak egyszerűen hátravinni elásni
palicsi
2023-02-24 at 07:11
Kérni kell Németországból a kiadatásukat.
Ha megtagadják, akkor fel kell venni Németországot, a terrorizmust támogató országok listájára!
Tapeino
2023-02-24 at 06:24
Nekem a születési helye tetszett: a beszédes “Weimar”
Veletek
2023-02-24 at 04:50
Nagyon örvendetes, hogy ilyen jól haladnak a magyar nyomozati szervek ! Kérdés, hogy a magyar bíróságok miként viszonyulnak a Btk értelmezéséhez ? Köszönjük mindenkinek a munkáját, akik részt vesznek a bűncselekmények feltárásában. Jó lenne, ha terrorista szervezetté nyilvánítanák őket és mindnek láthatnánk a pofáját. Úgy gondolhatták, hogy Magyarországon bármit megtehetnek.
Naprózsa
2023-02-24 at 01:33
Én nem szidnám a hazai titkosszolgálatokat se, se a rendőröket vagy a kormányt se. Nyugat-Európából 18-an egy rakáson-lakáson idekirándult gyilkosokat nem lehetett volna lekapcsolni, hisz nekik ugye vízummentesen joguk volt idefáradni, és míg maguk a németek sem tudták elkapni ezeket, akkor micsoda világricsajt rendeztek volna ellenünk, ha csak feltételezésre eljártunk volna.
Pontosan jól dolgoztak a szervek, már ha előre számítottak ilyenre, de akkor is, ha nem, de végülis gyorsan lecsaptak rájuk.
Az ugyan szegény áldozatokat nem vigasztalja, hogy ők most megakadályozták egy sokkal nagyobb terror kifejlesztését, mert soha jobbkor nem jött egy ilyen világviszonylatban is jól dokumentált beavatkozás egy állam polgárainak megfélemlítésére, mikor több másik állam szervezett vörösbrigádjai idejárnak saját országában agyonverni ráadásul az ártatlan magyar embereket.
S tudja ezt Soros is, hogy most megint nagyon rápacsált. Ez abból is látszik, hogy mikor máshol egy idegállapotba jött amcsi lövöldöző vagy mindigártatlan muzulmán nyugaton késelget, az világhír, az, hogy magyarokat vernek külföldi SS-Antifák, azt meg rendesen elmismásolják, pedig ez a súlyosabb kategória.
De sebaj, az a lényeg, csak így tovább! Szépen felgöngyölíteni a felbujtókat is nagy súlyt fektetni a magyar szervezőkre és megbüntetésükre. Mert ugye az a magyar mondás, hogy addig jár a korsó a kútra…
Ja és példás legyen a büntetés, de anyagilag is, és az összes elkövetőt és felbujtót kártérítési perrel szarrá perelni, hogy azt odaadhassuk a szegény áldozatoknak. Ne csak a Alex Jones és igazmondó jobboldaliaknak legyen minősíthetetlen “kártérítési” kirakatpere, meg nekünk ködsüveges bangladesi migránsokért fizetve, hanem most fizessenek a gyilkosok és gazdáik is!
Naprózsa
2023-02-24 at 01:05
Kedves Moliere!
Nincs olyan, hogy 22 évesen valaki csak megvezetett fiatal, noha már 4 éve választókorú. Ezek egyszerűen szadista bűnözők, és ha nem “nácikat” ölnének, akkor keresnének más ürügyet gyilkolni. Ugyanis mióta homo sapiens a homo sapiens, azóta nem egy becsületkódexes módszer orvul, hátulról 8-szoros túlerővel gyilkolászni, ráadásul vadidegent.
Még az állatvilág hiénái sem passzióból teszik. Ezek igenis tudják, hogy mit csinálnak, mert érdekes módon sose hallunk olyat, hogy mondjuk a másik hordával mint muzulmánokkal akaszkodnának össze. És cigányt se vernek.
Ezek semmi mások mint a Rothschildok fizetett szadistái, amik arra támadnak akikre Sorosék rámutatnak.
Most mi vagyunk azok, és ezt már egy ideje többen előre is megmondtuk, nem volt nehéz kisakkoznunk, mert nálunk egy módszer se jött be az eltaposásunkra, hisz egy ilyen történelmileg edzett átjáróház-népe nem olyan könnyen megtéveszthető (hosszú távon) mint a sokkal szerencsésebb nemzetek akik földrajzilag sokkal jobb helyen csak egymással csatároztak.
Jó az irány, de ez még kevés
2023-02-23 at 23:24
A bernáthegyi-képű az igen csak komikus kinézetű 😀
Ettől még ülje le, amit érdemel.
És mi a helyzet a felbújtók hazai képviselőjével a nem jábor szájtátival? Odáig mikor érnek el a szálak (lehallgatott beszélgetések, eltévedt e-mailek)?
moliere
2023-02-23 at 23:16
Naprózsa
Ahogy én nézem, ezek szegről-végről keleti emberek. Persze nem, de valahol mégis. Egy átlag némethez képest, akik azok az igazi téglaporral bélelt fejű fullidióta ÉS TÉNYLEG FELSŐBBRENDŰ majmok, azokhoz képest keletiek. És ugyanígy nézik le őket, mint minket.
A negyedik nem mentes sörük u tán már elpusmogják a trendi barber szakálluk és bajszuk között, hogy “Es wäre besser, wenn alle kleinen Neo-FDJ-Antifa-Nazis rübergehen und dieses Orbán-Geschwür säubern würden.”
moliere
2023-02-23 at 23:09
Szerintem ezek csak szimpla megvezetett hülyegyerekek, a “kormányosokat” meg úgysem kapjuk el soha. Ennek első számú oka, hogy erre nem is törekszik soha senki.
moliere
2023-02-23 at 23:07
csakafidesz
Ugye tudod, hogy nem fogják visszaállítani? DE HA valamilyen csoda folytán (amire nem mondom, hogy feltétlenül pozitív csoda, mert nem értek vele egyet) visszaállítják, akkor azért arra a teljes vagyonomat rá merném tenni, hogy nem lesznek akasztások a Margit hídon. Nem fogjuk megcsodálni a BKK hajóról a gonosz külföldieket, hogy hogy szárítja ki őket a gatyájukból a dunai szél. Valahol ezt érzem.
😀 Nem, nem vagyok sorosista geci provokátor, csak arra provokál a hülyeség, hogy reagáljak. Én is utálom az ellenségeinket, habár Krisztus nem pont ezt kérte, de próbálom használni a velőt, ha már kaptam.
moliere
2023-02-23 at 23:02
Alcapi
Most beléd kötök. 😀
Biztos szoktad nézni a személyi igazolvány képed. Az alapján szerintem mindenki láthatja, hogy egy jószívű, jó lelkű, vidám, mindenkibe lelket öntő, egészséges, értelmes, csodálatos ember vagy. De ha mégsem, akkor még mindig ott lehet a jogsid. Vagy ha azon sem egészen vagy ilyen csodálatos, akkor esetleg az útlevél, vagy régi diákigazolvány, szóval remény van, a kis igazolványképeid alapján nyilván nagyon jó ember lehetsz. MIÉRT KELL FASSÁGOKAT ÍRNI???!!! 😀 😀
moliere
2023-02-23 at 22:58
Sejtem előre a választ, és egyet is értek vele. “Az erőszakot szét kell zúzni, pláne a baloldali , szélsőbaloldali erőszakot! És ezek az antifák kimondottan gyűlölik Orbán rendszerét, és rajta keresztül a magyarokat is, ez megnyilvánult az utcai cirkuszukban is.” Akár lehet is ez a véleményem.
De az az érzésem, hogy ezek a bunkó német (kelet-német!!) fiatalok bizony NEM hívei sem a woke-nak, sem ukrajnának, sem a buta német zöld-szocdem őrületnek, sem amerikának, sem a polkorrekt elnyomásnak, és még lehet, hogy a bevándorlásnak sem.
Megvezetett dühös fiatalok, akiket a dörzsölt ügynökök ügyesen betereltek abba a csatornába, ahol a legtöbb hasznot hajthatják, mint hasznos hülyék. Az erőszakosságukat ráeresztették a magyar emberre, akit a 22 éves (ugyan már, mit tud az a hülye?!) számára csak fasisztákként festettek le.
Persze, most megy a bátor hajtóvadászat a hülyegyerekekre, akiket persze meg is kell büntetni, a magyar kormány ki tudja elégíteni a vért követelő konzervatív közönséget, a németek meg odavágnak a legkeményebb lehetséges utcai kritikusaiknak, kvázi deportálják őket, aztán még majd el is játsszák velük a hőst, aki kiszabadítja őket a magyar pokolból…
Az igazi gazemberek pedig addigra már a harmadik, negyedik, ötödik ügynöki akciót is megcsinálják, vagy kiadják rá az utasítást. És röhögnek. Rajtunk.
apro_marosan_petergabor
2023-02-23 at 22:53
Terroristák.
Börtönbe velük, sok-sok évre!
A baloldal egy VIPERAFÉSZEK
2023-02-23 at 22:50
Ők büszkék rá.
Naprózsa
2023-02-23 at 22:49
Nahát, így jár aki lenézi a keleti embereket. Ezek úgy gondolták, hogy itt a bőgatyás, nyereg alatt húst puhító barbár magyar ősemberek nem tudnak rejtett kamerákat használni, úgyhogy szabad a pálya, lehet nyugodtan agyonverni a magyarokat.
Oszt most csodálkoznak…
Tibimama
2023-02-23 at 21:36
Németek sokszor agresszívek( két világháború, Római Birodalom megdöntése)
A repülő osztály német ifjúsági regényben követ raknak a hógolyókba, amikor összecsap a két csapat.
A Pál utcai fiúkban tilos az ütés, sérülésokozás
Alcapi
2023-02-23 at 21:30
Egyszerűen félelmetes az az üres, semmitmondó, kifejezéstelen ábrázatuk, kivétel nélkül lerí róluk, hogy igen súlyos, komoly mentális problémák vannak náluk! Az üres tekintetekből kiolvasható az a szenvtelenség, ami az áldozataik irányába megnyilvánul. Ezek szerintem a saját anyjukat is képesek lennének mindenfajta lelkiismeret-furdalás nélkül agyonütni! Az ilyeneket életük végéig ki kell vonni a társadalomból, de a legmegnyugtatóbb az lenne, ha az élők sorából lennének kivonva!
gyozo2018
2023-02-23 at 21:10
Magyar bírók kiadják. Germanisztánban fölmentik.
Nem adják, de fölmentik.
Pedig szó szerint véletlen, hogy a hátulról, orvul megtámadottak közül egy sem halt meg.
csakafidesz
2023-02-23 at 21:10
Rendszeres 2023-02-23 at 20:41
Két hetet?? inkább húsz évet!
csakafidesz
2023-02-23 at 21:08
Vissza kellene állítani az ilyen külföldről küldött gazemberek miatt a halálbüntetést. Ha sorban lógnának a Margit híd lámpavasain akkor meggondolnák, hogy német terrorista betegye a büdös lábát Magyarországra. Ezek semmivel sem jobbak, mint nagyapáik SS kommandói.
Kifejezetten németek fasiszták számára gázkamra lenne jó Zyklon B gázzal, de ez költséges. Néhány méter erős kötél csak akad, és jól látható lámpavas is van még a városban.
Tomaj Dénes
2023-02-23 at 20:53
A nyugati globalistánál (davosi milliárdos bolsevik, Antifa, Lenin fiúk, lányok, woke, gender, méregzöld, a Fideszt támadó “jobboldali” hasznos idióták, stb.) kártékonyabb és veszélyesebb embertipust meg nem produkált a történelem.
Kása mása
2023-02-23 at 20:52
Mielőbb be kell tiltani az ANTIFÁKAT és a magyar kapcsolatait is.
Rendszeres
2023-02-23 at 20:41
2 hetet kapjanak az egyik legkeményebb fegyházban Magyarországon.
Az őröknek kicsit el lehet fordulni és a raboknak pedig jutalmat kell adni, ha szétkapják őket.
Egy kis magyarvirtust tanítani, aztán hazaengedni őket, hogy a többi kis sunyi takonygerincű pajtikának is elmesélhessék sőt meg is mutathassák mit kap aki ide jön “hősieskedni”…
Biztos hatékonyabb lenne, mint az online bejelentkezgetés AMI MÉG VICCNEK IS GYENGE!!!!
Dühös
2023-02-23 at 20:29
Igen olvassuk a kommenteket kedves angelblind652! Teljesen egyetértek veled és gratula Füssy Angélának! Találja meg a többit is, és legyen elrettentő ítélet ezeknek az aljas hátulról támadó parazitáknak és a behivójuknak, hogy egyszer és mindenkorra elvegyék a kedvüket a becstelen viselkedésüktől!!!!
Orientál
2023-02-23 at 20:28
Ahonnan jött Európa népeire a kommunizmus és a fasizmus na a többségükben onnan jöttek ezek kommunista és fasiszta keretlegények és keretleányok a fővárosunkba.
PG
2023-02-23 at 20:19
Az ilyen szervezeteket be kell tiltani, sőt a betiltásuk mellett üldözni is kell őket és bíróság elé állítani terrorizmus vádjával.
gyurcsányiviktor
2023-02-23 at 20:11
Óóóó, szeretném, ha felfüggesztést kapnának – mint terroristák -, de a magyar jogszolgáltatás (nem igazságszolgáltatás) valószínűleg eddig nem hajlandó majd elmenni.
Amúgy, magam szerint, egyszerűen kiszolgáltatnám ezeket a népi ítélőszéknek.
Lássuk, mi lesz a sorsuk.
Alternatíva lehetne a szibériai kolóniák, de a szigorított változat.
Amennyiben túlélik, akkor “welcome home” !
angelblind652
2023-02-23 at 20:04
Füssy Angéla te egy bátor magyar nő vagy. Büszke vagyok rád! Ekkora energiával küzdeni olyan, legalább 45- ös kaliberű bűnözőkkel szemben, mint pld. a Szeviép feketeöves bűnözői, a legnagyobb csodálatomat vívta ki. Ezeket az antifákat pedig példás gyorsasággal leplezted le. Szurkolok neked, bár csak több ilyen ragyogó személyiségünk lenne.
(olvassa ezeket a kommenteket valaki?)
Királytigris
2023-02-23 at 20:02
Elvetemült banda! Börtönbe velük!
KEKW
2023-02-23 at 19:54
a bírság 30 napra le is tartóztatta-bíróság
15 fős csoportból 11-en külföldeik-külföldiek
szintén 21 éves, ő weimari- nem lehet 21 éves ha 2002-03-14-ben született
ERZSI
2023-02-23 at 19:54
El kell fogni, mind és megbüntetni, hogy ne legyen kedvük Magyarországra jönni és ilyen aljas munkát végezni! Mocsok állatok ezek!