Pesti Srácok

A WHO a járványhelyzet romlásától tart Afrikában

A WHO a járványhelyzet romlásától tart Afrikában

A "legrosszabbra kell számítani" a koronavírus-járványhelyzetet illetően Afrikában, ahol a lakosság mindössze egy százalékát oltották be eddig a vírus ellen – figyelmeztetett pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

– figyelmeztetett egy pénteki sajtótájékoztatón Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, aki annak veszélyére figyelmeztetett, hogy az egyenlőtlenségek súlyos pusztításokat okoznak a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő embereknek. A WHO-főigazgató szerint túl későn érkeznek vakcinafelajánlások a fejlődő országok számára, egyes esetekben már csak a következő évre. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz emlékeztetett arra, hogy a WHO célul tűzte ki, hogy az összes ország lakosságának legalább 10 százalékát az idén nyáron, 40 százalékát az év végéig, 70 százalékát pedig 2022 közepéig beoltsák. A WHO-főigazgató sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy – mint mondta – ezzel szemben a közepes vagy magas jövedelmű országok több mint felének sikerült lakosságának legalább 20 százalékát beoltania, míg ugyanez a szegényebb országok közül mindössze háromnak sikerült.

Az Afrikai Unió (AU) betegségmegelőzési központjának (CDC) tájékoztatása szerint Ugandában pénteken 11 704-el megdőlt az egy hét alatt feljegyzett fertőzöttek száma, miközben az országban hiány alakult ki orvosi oxigénből. Monica Musenero ugandai egészségügyi miniszter a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy legalább 15 ezer oxigénpalackra van szükségük, aminek beszerzéséhez szomszédos országok segítségét kérték. Egy katonai szóvivő a dpa-val közölte, hogy a hadsereget is felszólították oxigén előállítására. Ugandában és további 13 afrikai országban jelenleg is terjed a koronavírusnak először Indiában azonosított, nagyon fertőző, Delta nevű variánsa. A CDC szerint Afrikában eddig 5,1 millió koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető körülbelül 136 ezer halálesetet regisztráltak, mindazonáltal feltételezések szerint a valós számok jóval nagyobbak ezeknél.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Nic Bothma

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.