Megszólalt a PestiSrácok.hu-nak Attila, a halálra éheztetett gyöngyösi kislány anyjának korábbi élettársa. A férfi döbbenetes részleteket mesélt el portálunknak a gyilkosság miatt letartóztatott volt élettársáról. Közös gyermekük, Kende két évesen mindössze 7,8 kilogrammot nyomott, mivel anyja szerint beteg volt. Később azonban kiderült, hogy semmi baja nincs, de hogy a baba mégis tüneteket produkáljon, a nő, mielőtt orvoshoz vitte, erősen összerázta a kis testét – állítja Attila, aki szerint előre látható volt, hogy egykori élettársa meg fog ölni egy gyereket.
JURÁK KATA – PestiSrácok.hu
A halálra éheztetett gyöngyösi kislány édesanyja, J. Médea négy gyermeknek adott életet: N. M. 2004-ben született, jelenleg édesapjával él, aki szó szerint elrabolta a kislányát, hogy ő nevelhesse és életben maradhasson. Második gyermeke, Kende 2008-ban született, Kincső Jázmin 2012-ben, míg Kiarának 2014-ben adott életet. A nő második gyermekével akkor volt várandós, amikor a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első gyermeke veszélyeztetése miatt, akit szintén éheztetett. A Pestisrácok.hu-t megkereste az a férfi, aki beleőszült abba, hogy kisfiát ő nevelhesse és megmenthesse a saját édesanyjától. V.B.T. Attila minden szalmaszálat megragadott és minden követ megmozdított annak érdekében, hogy Kende normális, szeretetteljes környezetben, egészségesen fejlődhessen.
A “lény”
A férfi elmondta, Médeát akkor ismerte meg, amikor már javában tárgyalták az első gyermeke miatti pert. Attila szerint korábbi élettársa hazudott és áldozatként mutatta be magát ebben az esetben is.
A „lény”, mert anyának nem nevezném, zseniálisan tudja megtéveszteni az embereket, a környezetét. Elhitette mindenkivel, orvossal, védőnővel, hogy azért nem fejlődik rendesen a fiam, mert refluxos és egyebek mellett gluténérzékeny, meg allergiás. De én éreztem, tudtam, hogy ez nem igaz. A kisfiam kétévesen 7,8 kg volt! Igen, jól hallja. Nem volt 8 kg.
Aztán ahogy Attilához került, az első hónapban rögtön hízott 95 dkg-ot, a következőben 70-et és, mint ahogy az édesapa mondja, szépen fejlődött. Nyilván hamar kiderült, nem volt semmilyen egészségügyi problémája, amit akár csodának is nevezhetnénk, de Attila állítja, a realitás az, hogy fiktív betegségeket aggatott a gyerekre és megvonta a táplálékot tőle.
Rázta a kicsi testét
Az apa elmondása szerint az is kiderült, hogy Médea erősen megrázta a vizsgálatok előtt a kisbabát, hogy az orvos azokat a tüneteket lássa a kicsin, amit a betegség okozhat. Vélhetően tanulmányozta a betegségeket és azok tüneteiről számolt be a gyerekorvosnak, aki ezek alapján tévesen diagnosztizálta a kisfiút. És itt jön még egy csavar is, mivel a gyermekorvosuk lánya Médea egyik legjobb barátnője volt, aki a megyei hírlapnál újságíróként dolgozott, így a nő többször is megjelent az újság hasábjain nyilatkozataival.
Médea zseniálisan keverte a lapokat, mindig, mindenkinek azt mutatta, amit láttatni akart és kellett magából. Aki nem tudta, hogy nincs végzettsége, akár valami vezetői pozícióban levő embernek is gondolta, mert úgy viselkedett. Pedig alkalmi munkákból élt, már amikor éppen nem volt terhes vagy nem kapott gyermekellátási díjat, aztán meg jött a Gusztáv, aki sírkövesként egészen jól keresett. Meggyőződésem, hogy az én fiam azért kellett neki, hogy ne kelljen börtönbe mennie és felfüggesztettet kapjon. Ezért lett tőlem terhes.
Egyszerűen lusta volt
A férfi tíz hónapot élt együtt Médeával, nem bírta tovább elviselni a nő viselkedését. Abban az időben Budapesten dolgozott, naponta ingázott Gyöngyösről, mire hazaért, este volt. Akkor állt neki főzni, takarítani, mosogatni, mert a nő semmit sem csinált. “Amikor jött az orvos vagy a védőnő, akkor persze a gondoskodó anyát mutatta, de az pontosan addig tartott, amíg itt voltak. Bár el tudta volna látni a feladatait, mégsem tette meg, szerintem egészen egyszerűen lustaságból.” Kérdésünkre válaszolva Attila elmondta azt is, hogy a nő gyengédségre képes volt, így az, hogy a gyermekéről nem gondoskodott, fel sem merült benne addig, amíg észrevehetően nem fejlődött a kisfiú.
Hiába vádolta az apát, neki ítélték Kendét
A helyi játéküzletből többször felhívták a férfit, hogy Médea úgy fogja a gyereket, mint egy darab kabátot, tegyen valamit. A helyi szupermarketben mesélték azt is az apának, hogy Médea mindig éjjel járt vásárolni a kisfiúval, ahol ezt azzal indokolta az eladóknak, hogy a férje bántalmazza őt és menekülnie kell. A férfi állítja, amikor megelégelte az egészet és el akarta hozni magával Kendét, a nő mindenfélével megvádolta, egyebek mellett pedofíliával, alkoholizmussal, skizofréniával…
A meghurcoltatás, az igazam bizonyítása sok erőmet elvette, pláne, hogy közben tudtam, éreztem, hogy a gyerekem élete a tét, onnét ki kell mentenem. Felkerestem a gyámügyet, a gyerekvédelmet, ügyvédet fogadtam, hónapokon át küzdöttem a fiamért. Beleőszültem, mire a második bírósági perben a bírónő nekem ítélte őt. De megérte. Az anyja persze azután már nem látogatta Kendét, gyerektartást sem fizetett, semmit. Közben összejött Gusztávval és szült két újabb gyereket.
Most sikerült neki megölni a gyerekét
Az apa szerint Kincső Jázmin valószínűleg azért nem halt éhen, mert rengeteg időt töltött a nagyszüleinél, így kapott ételt. Kiara megszületése előtt a nő gyakran elkísérte külföldre párját dolgozni, ami akár egy hónapos távollétet is jelentett, így Kincső nem volt közvetlen veszélynek kitéve. Kiara nem volt ennyire szerencsés. Elmondások szerint róla azt hazudta Médea, hogy nyitott szívvel született, ezért nem hordja sétálni és ezért nem fejlődik.
Amikor meghallottam, hogy Kiara meghalt rögtön az jutott az eszembe, amit a barátaim mondogattak nekem, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem öli a gyerekét. Most sikerült neki. Még nem tudom, hogyan fogom elmondani a fiamnak, hogy az anyja mit tett, milyen „lény” hozta világra. A fiam nagyon szerei az édesanyját, pedig szikrányi kis törődést sem kapott tőle. Az eltelt 6 év alatt egyszer nem érdeklődött róla. De az egészen biztosan nem mentség, hogy másfél évesen látta az édesanyja öngyilkosságát.
A szülő véleménye szerint sokan, sokat hibáztak Kiara tragédiájának bekövetkeztében, a gyerekvédelmi rendszerben óriási hibák vannak. Kende viszont megmenekült, megkapta a kötelező oltásokat, amit a súlya miatt addig nem tudtak beadni neki. „Betegségei” megszűntek, egészséges gyerekként él azóta is.
Különös kegyetlenséggel
Május közepén járta be a sajtót a hír a másfél éves gyöngyösi kislány, Kiara tragédiájáról, aki halálakor alig több, mint 3 kilogramm volt, pedig egy egészséges gyerek súlya ilyen korában már legalább 10 kiló. Konkoly-Thege László, a Heves Megyei Főügyészség szóvivője szerint a kisgyermek halála nem betegség, nem valamilyen érthető, magyarázható betegség miatt következett be, hanem a kisgyermek halála tulajdonképpen éhhalál volt. A kislány szervezete annyira nem bírta az alultápláltságot, hogy leállt a légzése és a keringése. A gyöngyösi anyát és az apát azonnal letartóztatták és különös kegyetlenséggel, 14 éven aluli személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsították meg. Nem sokkal ezután a PestiSrácok.hu-nak kipakolt az a családsegítő szakember, aki tavaly szeptemberig a tragikus sorsú gyermek “esetgazdája” volt, ám felettesei és a hatóságok tehetetlensége miatt felmondott. R-né, Gy. E., egyben felhívta a figyelmet a gyermekvédelmi rendszer súlyos hibáira is, a térség országgyűlési képviselője, a fideszes Horváth László pedig az ügy alapján törvénymódosítási javaslatcsomagot nyújt be az Országgyűlésnek, hiszen az is nyilvánvalóvá vált, hogy a védőnői szolgálaton kívül az ügy minden állami szereplője hibázott.
Címlapfotó: V.B.T. Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS