Pesti Srácok

Áder János: az emberek energiafelhasználása háromszor olyan gyorsan nő, mint maga a népesség

Áder János: az emberek energiafelhasználása háromszor olyan gyorsan nő, mint maga a népesség

A fenntarthatóságról, a megújuló vagy annak gondolt energiaforrásokról és a mai kor emberének életmódjáról is beszélgetett Gelencsér Andrással, a Pannon Egyetem rektorával Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjének hétfőn megjelent legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.

Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a beszélgetés elején felidézte: Gelencsér András az Ábrándok bűvöletében – A fenntartható fejlődés korlátai című, "több mint gondolatébresztő" könyvében szakmai érvekkel cáfol számos olyan hiedelmet, ami a jelenlegi közbeszédben elhangzik a fenntarthatósággal kapcsolatban.

Elfogy a nyersanyag

Gelencsér András a volt államfő kérdésére azt mondta: a Föld ásványkincseinek készleteit bemutató bécsi múzeumi tapasztalat vitte rá a kötet megírására, eszerint ugyanis számos nyersanyag néhány évtizeden belül egyszerűen elfogyhat a bolygóról, azaz szerinte az energetikai átállás fedezetét sem lehet biztosítani. Rámutatott: a Föld anyagforgalmi szempontból zárt rendszer, azaz 4,5 milliárd éve abból az anyagból gazdálkodhatnak csak a rajta élők, amely azóta a Földön jelen van, ráadásul az emberi beavatkozások nyomán a koncentráltan meglévő nyersanyagok szét is szóródnak.

PestiSracok facebook image

Áder János felidézte: egy hónapja fejeződött be a dubaji klímakonferencia, amelynek előkészítő bizottsága azt ajánlotta a résztvevőknek, hogy 2030-ig háromszorozzák meg a megújuló energia termelését.

Nő a fosszilis energiából származó kibocsátás

Gelencsér András szerint a megújuló termelést végző eszközöket szintén bányából előteremthető nyersanyagok és fosszilis energiahordozók segítségével lehet legyártani, ezek a források pedig ilyen rövid idő alatt nem állnak majd rendelkezésre. A szakember szerint a klímacsúcsok értelme megkérdőjelezhető, ugyanis a lassan tíz éve elfogadott párizsi éghajlatvédelmi egyezmény iránymutatásait sem tartják be: a fosszilis energia kibocsátása – a Covid időszakát leszámítva – azóta is folyamatosan nő. A környezeti jelenségeknek kitett nap- és szélenergia felhasználhatósága kapcsán kijelentette: a világ képtelen működni stabil villamosenergia-termelés nélkül, ehhez viszont fosszilis nyersanyagokat vagy atomenergiát kell felhasználni. A hidrogén mint földgázból, szénből és vízből előállítható energiatároló anyag kapcsán megjegyezte: az EU hidrogénstratégiája "illúzió", ugyanis a gáz előállítása és felhasználása szintén nem hatékony; a befektetett villamos energia 70 százaléka elvész a folyamatok során, ráadásul nagy mennyiségben a levegőbe jutva a hidrogén az üvegházhatású metán koncentrációjának a növekedését idézi elő – mondta.

Vissza kell fognunk magunkat

Áder János utalt arra, hogy az emberek energiafelhasználása háromszor olyan gyorsan nő, mint maga a népesség, ennek kapcsán pedig az atomenergia szerepéről kérdezte a környezettudóst.

Gelencsér András közölte, hogy több mint négyszáz reaktorblokk működik a világon, a konstrukció működőképes, és egy-egy erőmű legalább fél évszázadon keresztül folyamatosan, kiszámíthatóan termeli a világ működéséhez szükséges úgynevezett zsinóráramot. Egy erőmű hetvenötször annyi áramot termel működése alatt, mint amennyi szükséges a megépítéséhez, működéséhez és leszereléséhez, ráadásul anyagfelhasználása minimális. A környezettudós a jövőt illetően azt mondta, az atomenergia sem old meg mindent, hiszen az emberek jövője csak akkor garantálható, ha visszafogják az anyag- és energiafelhasználásukat is, a túlzott mértékű fogyasztással pedig szakítanak.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Lehotka László

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.