Pesti Srácok

Áder János: Erősödjön meg bennünk a tenni akarás!

Áder János: Erősödjön meg bennünk a tenni akarás!

A köztársasági elnök a közmédia csatornáján elhangzott újévi köszöntőjében a mögöttünk hagyott év nehézségeiről és a koronavírus-járványnak a mindennapi életünkre gyakorolt hatásáról beszélt. Arra is emlékeztetett, hogy bár a vírus továbbra is velünk van és a járványhullámok átszabják az életünket, 2021-ben már rendelkezésre álltak a védekezéshez szükséges eszközeink. Áder János arra is felhívta a figyelmet, hogy csüggedés helyett aktív cselekvői is lehetünk az életünknek.

Utolsó beszédét mondta el Áder János. Ebben idézett a közelmúltban elhunyt világhírű magyar pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály egyik írásából: "az életünket élhetjük sakkbábuként, külső erők által irányítva, vagy kezünkbe is vehetjük a gyeplőt. (...) Láthatjuk magunkat folyton áldozatként, de mennyivel más megelégedéssel elmerülni a munkában.

– mondta Áder János. Emlékeztetett arra is, hogy tavaly is sokan voltak, akik nem hagyták magukat és győzni tudtak a tehetetlenség, a csüggedés felett. Arra is emlékeztetett, hogy az előttünk járó nemzedékek többször átéltek háborús időszakokat, amikor életük nem a maga természetes rendje szerint alakult. Példaként azt említette, hogy Márai Sándor naplójában leírta, milyen különös élmény volt számára Budapest ostroma idején lapozgatni egy 1945-ös naptárt.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá. Hangsúlyozta, hogy tavaly is sokan voltak, akik nem hagyták magukat, győzni tudtak a tehetetlenség, a csüggedés felett. Mint mondta, az esztendő kezdetéhez sokaknak hozzátartozik az új évvel induló tiszta lap, a kalendárium: "keressük az ünnepnapokat, rögzítjük a családi eseményeket, a fontos határidőket".

- tette hozzá. Áder János arról is beszélt, hogy az előttünk járó nemzedékek többször átéltek háborús időszakokat, amikor életük nem a maga természetes rendje szerint alakult. Példaként azt említette, hogy Márai Sándor naplójában leírta, milyen különös élmény volt számára Budapest ostroma idején lapozgatni egy 1945-ös naptárt. A második világháború legsúlyosabb hónapjaiban mindenki elszokott attól, hogy terveket szövögessen, távlatokban gondolkodjon. "Ma valahogy így vagyunk a világjárvánnyal, annak is immáron a második esztendejével" - jelentette ki.

- mondta, és felhívta a figyelmet arra, hogy ma a világ leginkább ünnepelt tudósa Karikó Katalin, az újgenerációs koronavírus-vakcinához szükséges technológia kidolgozója.

"Ne győzzön le bennünket a beletörődés, fásultság!" Fotó:MTI

Áder János beszédében arra kérte a nézőket, hallgatókat, hogy gondoljanak mindazokra, akiknek "nevét sem tudjuk", pedig naponta ezerszám adták be az oltásokat, fogták a haldoklók kezét, működtették a szociális intézményeket, "óvták a biztonságunkat, védték határainkat", földet műveltek, szolgáltatást nyújtottak.

- szögezte le Áder János, aki beszéde végén ismét Márai Sándort idézte: "az emberrel nemcsak történnek a dolgok. Az ember csinálja is azt, ami történik vele". A köztársasági elnök

újévi köszöntőjét

ezúttal is Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista fordította jelnyelvre a siket és nagyothalló nézők számára.

Forrás: MTI, Fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.