Pesti Srácok

Adományszámlát nyitottak a kigyulladt miskolctapolcai Barlangfürdő újjáépítésére

Adományszámlát nyitottak a kigyulladt miskolctapolcai Barlangfürdő újjáépítésére

Adomány-bankszámlát hozott létre a péntek este kigyulladt miskolctapolcai Barlangfürdő újjáépítésére Miskolc hivatalban lévő és megválasztott polgármestere – közölte a város önkormányzata kedden.

Azt írták, már működik az a bankszámla, amelyet Veres Pál (Függetlenek SZIVE-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-Mindenki Magyarországa Mozgalom-Velünk a Város) hivatalban lévő polgármester és Tóth-Szántai József (Fidesz-KDNP-Pont Mi Egyesület) megválasztott polgármester egyeztetése után nyitott a miskolci önkormányzat a Barlangfürdő újjáépítéséhez érkező felajánlások fogadására. Hozzátették, Veres Pál már jelezte is, hogy százezer forintot utal a számlára. Kiemelték, a borsodi megyeszékhely jelenlegi és októberben hivatalba lépő vezetése egyaránt köszön minden segítő szándékú hozzájárulást, és büszkék arra, hogy a miskolciak ismét bizonyítják, készek és képesek összefogni a bajban.

Az adományokat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevén az OTP Banknál vezetett 11734004-15472009-14920004 számlaszámon fogadják. (IBAN: HU73 1173 4004 1547 2009 1492 0004)

A miskolctapolcai Barlangfürdő péntek este gyulladt ki, tetőszerkezete teljesen leégett. A károk felmérése folyamatban van. Hétfőn az önkormányzat arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tüzet elektromos zárlat okozhatta. A fürdő kedvelt turisztikai célpont, így a károk mellett komoly bevételkiesést is jelent a városnak a tűzeset.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.