Az egészségügy működtetése minden modern társadalom egyik legkomplexebb és legnehezebb feladata. A társadalom elvárásai egyre nagyobbak, az orvosi ismeretek az elmúlt néhány évtizedben megsokszorozódtak, általánossá vált a biotechnológia alkalmazása, az emberek egyre kevésbé értik a rájuk vonatkozó egyedi orvosi és általános kormányzati döntéseket. Már nem a technológiai korlátok állnak elsősorban a gyógyítás útjában, hanem az anyagiak. Az egészségügyi termékek jelentős része (gyógyszerek, terápiák, eszközök, stb.) egy keresleti piacra van beárazva (túlárazva). Nincs olyan gazdag ország, amely képes lenne a legmodernebb és feltehetően leghatékonyabb gyógymódokat biztosítani általánosan az állampolgárai számára.
A Gyurcsány-kormány annak idején mindent megtett az egészségügy tönkretételéért, az orvosok és a szakdolgozók elüldözéséért, hogy aztán a liberális szokás szerint „leócsított” ágazatot gyakorlatilag ingyen, piacként átjátszhassa nyugat-európai egészségügyi szolgáltatóknak, akik rászabadulva az országra nyugati árakon nyújtottak volna a magyar infrastruktúrán és szellemi tőkén élősködve olyan szolgáltatást, amit nekünk, periféria-lakóknak szoktak. Ha sikerül, ez lett volna a magyar történelem legnagyobb rablása; több évnyi, évtizednyi nemzeti jövedelemre tették volna rá a kezüket előre, amiért cserébe feltehetőleg további több ciklusnyi MSZP-SZDSZ kormányzást kaptak volna Magyarország lakói „ajándékba” a fejlett Nyugattól.
Amikor az ellenzéki pártok „egészségpolitikáját”, egészségüggyel kapcsolatos megnyilvánulásait nézzük, fontos tudatában lennünk, hogy tudva-tudatlanul az egészségügyi multik, a nyugat-európai országok érdekei és az elsődleges politikai érdekeik mozgatják őket; már az elemi szakpolitikák művelésével is felhagytak. Már amennyiben Rig Lajost egészségügyi vagy Kunhalmi Ágnest oktatási területen nem tekintjük szakpolitikusnak. Én egyébként bátorkodnám azt javasolni, hogy ne tekintsük. Az ellenzék (és a sajtója) minden egészségüggyel kapcsolatos megnyilvánulása mögött – amelyet persze elsőre mindig a közvetlen politikai haszonszerzés diktál – az egészségügy privatizációjának végső célja rejlik. De a károkozáshoz a politikai haszonszerzés is elég. Ennek lehetünk folyamatosan a tanúi, mert a jelenlegi kormányzat és az ellenzék céljai az egészségügy területén is teljesen eltérnek egymástól. Ahogy az ellenzéki sajtó sem tesz mást, mint hogy álhírekkel, rémhírekkel próbálja a betegek bizalmát az egészségügyi rendszerben megingatni.
Ápolónő a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának megújult intenzív osztályán, Miskolcon. Fotó: MTI/Vajda János
Az elmúlt időszakban három olyan téma is felvetődött, amelyen keresztül megmutatható típusszerűen az a csökevényes gondolkodás, ami jellemzi az ellenzéki pártok szakmailag összehangolatlan, de alapvetően romboló szándékú tevékenységét. Egyébként még minden jóindulat nélkül is elképzelhető, hogy az érintettek tényleg ezen a szinten gondolkodnak és nincsenek „hátsó” szándékaik; egyszerűen csak ennyi telik tőlük. Karácsony Gergely kampányígérete és kampányszlogenje volt például, hogy amíg nincs CT minden fővárosi kerületben, addig stadion se legyen. Ez elsőre jól hangzik, viszont stadion nélkül is egy tökéletesnek mondható baromság.
Ugyanis nehéz olyan összefüggést találni, amely a Budapesten szükséges CT-berendezések számát összekapcsolja a budapesti kerületek számával. A fővárosban szükséges CT-k száma az orvosilag indokolt vizsgálatok számával áll összefüggésben leginkább. Térbeli elhelyezkedésük meg olyan infrastrukturális adottságokhoz és szükségletekhez, ellátási utakhoz alkalmazkodik, amiről a főpolgármesternek fogalma sincs, ezt bízvást állíthatjuk. Szó szerint több száz dologtól függ az, hogy hol és mennyi CT-re van szüksége a fővárosi egészségügynek. A baj nem az, hogy a főpolgármester nem érti ezt a komplex rendszert és nem ismeri azokat a problémákat, amelyeket folyamatosan meg kell oldani a működtetése során. A baj az, hogy azt hiszi, érti, és komolyan gondolja, hogy a probléma ilyen nemes egyszerűséggel megoldható, hogy veszünk néhány CT-t a kerületekbe.
Hasonló elmélyült és egykori kórházigazgatóhoz méltó széleslátásról árulkodik dr. László Imre, Újbuda új DK-s polgármesterének megnyilvánulása is, amelyben az egykor általa igazgatott kórház fejlesztéséért száll síkra az új „szuperkórház” építése helyett. A probléma nem az, hogy nem ért egyet egy döntéssel, hanem az, hogy ezt egy már lezárult döntési folyamat után és kívülről teszi, olyan érvek alapján, amelyek politikaiak és nem szakmaiak. Az infrastrukturális döntéseket is meg kell hozni, és azok attól kezdve adottságok, amelyekhez alkalmazkodni kell. Pontosan tudjuk, hogy az ellenzék csak azokat a beruházásokat fogja tökéletesnek találni, amelyekről ő döntött.
A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben megvalósult orvostechnológiai és informatikai fejlesztésből beszerzett egyik készülék a kardiológiai osztályon, 2019. október 3-án. A kórház az Egészséges Budapest Program keretében két új, csúcstechnológiás, a perifériás (végtagokat és a koponyát ellátó) erek vizsgálatára és akár gyógyítására, illetve sürgős, életmentő szívkatéteres beavatkozásokra alkalmas egy-egy készüléket kapott a félmilliárd forint fejlesztési támogatásból. Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Politikai értelemben a leghatásvadászabb viselkedés a jobbikos Rig Lajoshoz kötődik. Egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben bizonyos ritka betegségek kezelésére szolgáló pénzalap felállítását kezdeményezi, amelybe az állam mellett adományozók pénze kerülne be és az adó egy százalékát is lehetne oda irányítani. És pont. Jelentős számú, különböző ritka betegségben szenvedő ember él Magyarországon. És rengeteg olyan, aki nem ritka betegségben szenved, és létezik olyan kezelés, gyógyszer, amely nálunk nem elérhető, de bizonyos (kisebb-nagyobb) eséllyel javíthatna az érintettek állapotán. Több százezer olyan ember él Magyarországon, akinek az állapotán javítani lehetne, ha az anyagi lehetőségeink korlátlanok lennének, de nem azok.
Rig Lajos demagóg javaslata semmit nem tartalmaz arról, hogy ki és milyen premisszák mentén dönti el, hogy a potenciális lehetőségekhez képest minimális anyagi forrásokat ki kapja meg. A potenciális lehetőségek ugyanis korlátlanok. A teljes nemzeti jövedelmet el lehetne költeni az egészségügyre, vagy akár kísérleti kezelésekre.
A közadakozás persze nem megoldás, de sajnos van olyan helyzet, amikor csak az a megoldás. Minden döntésnek vannak vesztesei. Nem hiszem, hogy van embertelenebb dolog, mint azt állítani, hogy van jó megoldás és csak emberi döntések állnak az útjában. Az egészségügyi ellátórendszer egyik fontos feladata, hogy a korlátos forrásokat a lehető legemberségesebben és leghatékonyabban ossza el a feladatok között. Minden döntése vitatható, és talán folyamatosan vitatkozni is kell róla. De azt sugallni, hogy mindig mindenkinek van megfelelő megoldás és mindenre van pénz, ez nemcsak politikai, hanem emberi aljasság is. A nehéz döntéseket is meg kell hoznia valakinek; talán inkább segítenünk kellene ezeket a döntéseket, és nem folyamatosan támadni.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS