Kezdetét vette az olimpia utolsó hetének általunk talán legjobban várt sportága, a kajak-kenu küzdelemsorozata a vaires-sur-marne-i evezős- és kajak-kenu pályán. Rögtön az első nap nyolc magyar egységért szoríthattunk. Bár egységeinknek csak a fele jutott tovább egyenes ágon, a reményfutamokból végül a másik négy magyar hajó is beevezett a középdöntőbe vagy a döntőbe.
Hat versenyszám előfutamaival megkezdődött a kajak-kenu versenyek sora is a párizsi olimpián. Az első versenynapon nyolc magyar egység szállt vízre. Elsőként a férfi kajak négyesünk versenyzett 500 méteres távon. A Kuli-Csizmadia-Nádas-Tótka négyes saját futamában a második helyen zárt, így rögtön a középdöntőbe jutott. A nőknél ugyanebben a számban a Pupp-Fojt-Csipes-Gazsó kvartettünk beragadt ugyan a rajtnál, ám a hajrájuk olyan jól sikerült, hogy a németek mögött megszerezték a második helyet és ebben a számban ez azonnali döntőt ért, így tehát a női K-4 500-on döntős a magyar egység.
Férfi K-2 500 méteren a Nádas-Tótka páros második helyen ért célba, így középdöntős, és úgyszintén ott van a középdöntőben a másik K-2-es egységünk is. A Kopasz-Varga duó egy másik előfutamból jutott tovább. A hölgyek K-2 500-as távján szintén két magyar egység indult, és bár sem a Csipes-Gazsó, sem pedig a Pupp-Fojt kettősünk nem jutott egyenes ágon a középdöntőbe, ez végül a délutáni reményfutamból sikerült nekik, így mindkét egységnek szurkolhatunk majd a továbbiakban is.
Ami a kenusainkat illeti, a férfiaknál és a nőknél is a kenu kettesek 500 méteres előfutamait rendezték ma. A férfiaknál az Adolf-Hajdú kettős, míg a hölgyeknél a Kiss-Nagy duó lapátolt. Hasonló forgatókönyv szerint teljesített mindkét magyar egység. Saját előfutamából ugyan nem tudtak továbbjutni a középdöntőbe, ám a délutáni reményfutamból igen. Kiss Ágnesék győzelemmel, Adolf Balázsék pedig a második helyen beérkezve jutottak végül tovább.
Ezzel tehát valamennyi egységünk sikeresen továbbjutott és továbbra is versenyben van a reménybeli érmes helyezésekért. Holnap újabb előfutamokkal folytatódik majd az olimpiai kajak-kenu-verseny, amelyen csütörtöktől már középdöntők és a finálék következnek.
Vezető kép: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS