Pesti Srácok

Akár a százmillió forintot is meghaladhatják a földrengés okozta magyarországi károk

Akár a százmillió forintot is meghaladhatják a földrengés okozta magyarországi károk

A keddi horvátországi földrengések Magyarországon is károkat okoztak, a biztosítókhoz szerda estig több mint ötszáz bejelentés érkezett, a károk előreláthatólag meghaladják a százmillió forintot. Magyarországon a rengések közül a keddi, 6,5-ös erősségű földmozgás okozott anyagi károkat, a biztosítókhoz a bejelentések főként Baranya, Somogy, Zala, Tolna megyéből, valamint kisebb mértékben Budapestről, Veszprém, Fejér megyéből is érkeztek – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-vel.

A lakosság jellemzően arról számolt be, hogy levált a vakolat, repedések keletkeztek a fő- és melléképület falán, a födémen, az ablaküveg megrepedt vagy betört, súlyosabb esetekben megdőlt a kémény vagy éppen burkolatok repedtek meg. Több társaság is jelezte, hogy az adatok nem véglegesek, további bejelentésekre számítanak. A biztosítók arra kérik ügyfeleiket, hogy amint szembesülnek az okozott károkkal, tegyék meg bejelentéseiket személyesen, telefonon vagy akár e-mailen is. (A szerződések is rögzítik, hogy az ügyfeleknek a károk észlelésétől a bejelentés megtételéig mennyi idő áll rendelkezésükre, ez jellemzően három-öt nap.)

Az idén a veszélyhelyzet felgyorsította az informatikai fejlesztéseket, a digitalizációt a kárbejelentések területén, már a kárrendezéssel összefüggésben is van online megoldás, ezért több társaság a távoli kárfelvétel választását javasolja az ügyfeleinek, amennyiben a feltételek adottak ehhez az aktuális kár esetében. Van olyan biztosító, amelynél a telefonon bejelentett egyszerűbb esetek egy megajánlott összeg elfogadásával zárulhatnak. Ugyanakkor jelezték, hogy a személyes kárszemléig, amennyiben az mégis szükséges, csak a legfontosabb állagmegóvási munkálatokat végezzék el, és lehetőleg készítsenek mindenről fényképfelvételeket. Kiemelték, mindenki, aki rendelkezik lakásbiztosítással, számíthat az okozott károk megtérítésére, mivel valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy, mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés. Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. A mintegy négymillió magyarországi lakóingatlannak a hetvenkét-hetvenhárom százaléka rendelkezik biztosítással, a Mabisz a honlapján nyújt tájékoztatást a lakásbiztosítási ismeretekről, tudnivalókról és a szerződések megkötéséhez is hasznos tanácsokkal szolgál - olvasható a szövetség közleményében.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.