Ahogy a koronavírus-járvány idején, úgy az ukrán háború alatt is egy katasztrófából akarnak hasznot húzni a halál balos vámszedői. Márki-Zay Péter ugyanis az ukrajnai háború borzalmait némi szavazat reményében szóban Magyarországra importálta az utóbbi napokban, rendszeresen a kormányt felelőssé téve a konfliktus kirobbanásáért. Most azonban valami átfordult a kapitányban: az ellenzék a Clark Ádám térre meghirdetett, névben Ukrajna melletti – valójában Orbán Viktor elleni – tüntetésén Márki-Zay Péter kedden kijelentette: „nem fogják ukrán vérrel az égre festeni, hogy Orbán takarodj!”, vagyis többet támadja a kormányt, ha az az ellenzék által helyesnek vélt lépéseket teszi az ukrán–orosz konfliktusban. Miért, eddig csak dafke ellenkeztek? Oh! Helyette a kapitány két fronton is meghirdette az offenzívát: minden eddigi állítását felülírva kijelentette, hogy leállítaná Paks 2-t, valamint a jobboldali média ellen is hadjáratot indított. Követőire is átragadt a kapitány vérbolsi „harcos” mentalitása, a szólásszabadság lelkes pártolói pedig vezérükre rímelve inzultálták a Pesti TV stábját. Teljes ideológiai káosz, a felkészültséget helyettesítő frusztráció: így tüntetett az ellenzék a Nemzetközi Befektetési Bank ellen.
RITÓ SZABOLCS – SZALAI SZILÁRD
Összegyűlt kedden az ellenzék a Clark Ádám téren, hogy kifejezzék együttérzésüket az ukrán néppel – és hogy „elüldözzék” az orosz kötődésű Nemzetközi Beruházási Bankot. Ennek örömére Márki-Zay Péter kisujjesküt tett, hogy nem használja kampányolásra az ukrán háborút, majd húsz percnyi spontán orbánozással fejtette meg, hogy a konfliktus egyetlen felelőse a kormány. Mint fogalmazott, „nem fogják ukrán vérrel az égre festeni, hogy Orbán takarodj!” Az, hogy ezek szerint az ukrán embereknek most félniük kellene a magyar ellenzéktől, vagy pontosan mire gondolt a Kapitány, az nem derült ki, mindenesetre egyvalami biztos: nemcsak ezen a fronton támadt zavar az „erőben”, az ellenzéknek ugyanis már most nem sikerült egységes álláspontot kialakítani az ukrán válság és a magyar belügyek egyes kérdéseiben, amelyről kiváló látleletet nyújtanak a Pesti TV-nek nyilatkozó baloldali politikusok megnyilvánulásai.
Hajnal Miklós: nem lehet semlegesnek maradni – vagy mégis
A tüntetésen jelent volt Hajnal Miklós, a baloldali összefogás képviselő-jelöltje – és annak a Fekete-Győr Andrásnak a rendíthetetlen híve, aki mindenkit megelőzve küldött volna fegyvert Ukrajnának – is, aki szerint nem lehet semlegesnek maradni az orosz–ukrán háború kapcsán. Később módosította a véleményét, amikor felidéztük, hogy amennyiben egy NATO-tagország háborúba keveredik, az egész katonai szövetség harcban áll. A politikus akkor már úgy fogalmazott: ebben a helyzetben el kell kerülni, hogy bármelyik NATO-tagország háborúba keveredjen. Hajnal Miklós bírálta a magyar kormányt, amiért az EU gazdasági szankcióit nem lépte meg, majd példaként az orosz gyökerű Nemzetközi Beruházási Bankot említette, amely jelenleg is zavartalanul működik Budapesten. Később arról tájékoztattuk, hogy még a múlt héten az uniós miniszterelnököket tömörítő Európai Tanács tagjaként és a külügyi tanácsban egyaránt a magyar kormány képviselete is megszavazta az EU közös gazdasági szankcióit. Hajnal Miklós ekkor már üdvözölte a kormány lépéseit.
Nem tudja a baloldal, hogy mit szavaztak meg az EP-ben – Jámbor András
A helyszínen megszólaltattuk Jámbor Andrást, a baloldali összefogás képviselő-jelöltjét is, akit többek között arról kérdeztük, hogy Ujhelyi István (MSZP) és Deutsch Tamás (Fidesz) EP-képviselők ellentmondó nyilatkozatokat tettek a közösségi médiában arról, hogy az Európai Parlament benyújtott egy határozatot, amely megszüntetné többek között az atomenergia fejlesztésére vonatkozó orosz szerződéseket. Bár a politikus sem tudta megerősíteni egyik oldal álláspontját sem, arra rámutatott, hogy az Európai Parlament (EP) döntései, valamint az Európai Tanács (ET) és az Európai Bizottság külön úton járnak. Ezt pedig azért is fontos tudatosítani, mivel az ET múlt héten arról hozott döntést, hogy az Oroszországgal kötött európai gázszerződéseket, valamint az atomenergia békés felhasználására vonatkozó együttműködéseket nem szankcionálják.
Eddig is leállították volna Paks 2-t, csak már van mire fogni – Szél Bernadett
Szél Bernadett régóta ellenzője Paks 2-nek, Márki-Zay Péter azonban kampánya korábbi szakaszában óvatosabban próbált fogalmazni a kérdésben és a korrupciós szálakat feszegette. Később, az orosz–ukrán konfliktus kirobbanásával aztán retorikát váltott és páros lábbal állt bele a magyar energiabiztonságot és a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzését garantáló projektbe. Szél Bernadett a Pesti TV-nek adott válaszából azonban nagyon úgy tűnik, hogy valójában mindvégig Paks 2 megtorpedózása volt a valódi cél. A baloldali politikus szerint ugyanis teljesen mindegy, hogy mi volt az eddigi elképzelés, „Magyarországnak most van lehetősége megszabadulni” a projekttől.
A most éppen független-momentumos képviselő-jelölt Márki-Zay Péter azon nyilatkozatára is reagált, miszerint a Kárpátaljáról a háború elől Magyarországra menekülők Orbán- és Putyin-szimpatizáns szavazók lennének, akik azért vannak itt, hogy áprilisban a Fideszre szavazzanak. Szél állítása szerint nem hallott erről a megnyilvánulásról, azonban kisebb megdöbbenéssel közölte: a menekülteket segíteni kell minden körülmények között.
Mintha a fogukat húznák – Kunhalmi Ágnes
Kunhalmi Ágnest, az MSZP társelnökét is szerettük volna megszólaltatni, azonban a képviselő fogfájásra hivatkozva elutasította a választ.














Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Tények
2022-03-03 at 14:59
mindenre képesek ezek a kapcabetyárok, még az anyjukat is a kuplerájba adnák. Szemét akasztófáravaló banda ez.
janos szabo
2022-03-03 at 14:36
Hát nincs ember aki helyre tudná tenni ezt a kanadai teknővájót ! Már lassan a fejünkre szarik ! Egy jól hajló fűzfakaró nem találtatik ???
kbandi1
2022-03-03 at 12:47
Ez a képmutatás csimborasszója, talán még krokodilkönnyeket is hullatnak egyes demagokraták.
navisos
2022-03-03 at 11:49
Vajon a FIDESZ győzelme után hogyan fognak elbánni ezzel a rohadt hazaáruló bandával? Vagy ugyanazt a végzetes hibát fogják elkövetgni, mint a Gyurcsány leváltásakor? A minimum az volna, hogy törvényesen örökre eltiltsák őket a politikai élettől és Márk-Zajt mit külföldi állampolgárt kitoloncolnák.-
Elvégre milyen botrányos alapon lehet egy kanadai állampolgár, ráadásul kártékony hazaáruló eszmékkel, egy magyar miniszterelnök jelölt?
Miért nem emliti ezt a FIDESZ a választással kapcsolatban?
kbandi1
2022-03-03 at 11:33
Márki egy nyugatiak által kiképzett magyarellenes diverzáns, akik hason csúszva még a hatalomért is, minden gazemberségüket bevetik. A hazai álkommunisták, akik nem magyarok, mert magyarnak lenni magyarok ellen nem lehet. Képmutató, soviniszta banda, akik Biden nadrágjából hallatszó zenére táncolnak, örömujjongásuk a másoknak történő károkozást jelenti. 100 éve nem változtak, és nem is fognak változni, mert ilyen selejt génekből jöttek létre.
A gonoszságuk viszont nem világméretű, csak most ezen a területen akarnak anarciát előidézni, nemzetetket eltiporni, vagyonukat megszerezni.
Ősellenségek, akármilyen kitűzővel akarnak a másik fölé emelkedni.
Aki a trágyából emelkedik ki, a szag és az excrementum akkor is rajta marad.
Torockó
2022-03-03 at 10:39
A hazai moslékellenzék vezérbandája nemzetbiztonsági kockázat.
Rózsa
2022-03-03 at 10:02
Márki Zajos elvtárs, fasiszta, hazaárulónak hiába írják össze a mondanivalót, még abba sem tud kapaszkodni. Esetleg a füzetet azért viszi magával. hogy őt el ne fújja a szél. Csak hadovál mindenféle hülyeséget, de természetesen tudjuk, hogy a szája nem a gondolatait mondja ki, ezt ő saját maga mondja. A szája elcsámborog a gondolatai elől, azaz nem tudja magát kontrollálni. Bizony ilyen esetben nagyon jól jönne az Ágica által bezárt OPNI. Szerintem nekünk csak meg kell jegyezni, hogy MZP csak egy kalandor, aki a saját családját is mindenféle hülye kalandnak tette ki, de én azt hiszem ezzel is Gyurcsány elvtárs javaslatának tett eleget, miszerint el lehet innen menni. Mi meg április 3.-án elmegyünk szavazni a megbízható, ígéreteket betartó FIDESZ/ KDNP szövetségre.
Puncius Pinatus
2022-03-03 at 07:11
“Talpuk alatt fütyül a szél”
Ferencvaros 1974
2022-03-02 at 23:19
Jó lenne egy , teljes képet kapni erről az emberről , ki ez , hogy jutott ki Kanadába és mit csinált ott , rengeteg tisztázatlan dolog van ezzel a szélhámossal , ki finanszírozta , miért szavazta meg a moslék ellenzék közös jelöltjének ! Hogy létezik ez , hogy naponta egy szélhámos tartja “Izgalomba “ országunkat ! Legalább a bolgár tehénrol tudunk mindent , ( eszméletlen )
Csb
2022-03-02 at 23:02
Mzp-nek Orbánfóbiája van. Ezzel kel ,ezzel fekszik,és ha módjában állna a kisboltban zsemle helyett is ezt kérne. Arról azonban nem szól semmit ,hogy mit lehetne jobban csinálni. Csak arról papol hogy ez így szar úgy szar. A józan többségnek meg úgy ahogy van szar ez az ember. Elég lesz a 2/3ad,a többit úgy sem lehet meggyógyítani.
Rendszeres
2022-03-02 at 22:34
Ezek igazi férgek, mind.
Szavazóstul, szimpatizánstul, vezetőstül.
A K.RVA ANYÁTOKAT!!!!!!!
Azzal játszatok ami egy idős veletek és a lábatok közt van (álá gréczy) – NE A MI ÉS A KÁRPÁTALJAI MAGYARSÁG BIZTONSÁGÁVAL.
Kretén csürhe
cpt
2022-03-02 at 21:26
Minden egyes szankció Oroszország ellen, Kínai gazdaságot erősíti. Az ellenzékiek ezek szerint kínai ügynökök lehetnek? Persze gyanús is a nagy kapálózás a Fudan ellen. Általában az ügynök tagadja, hogy az lenne.
A szankciós politika nem működik és soha semmikor nem működött ennek könyvtárnyi az irodalma visszafordult az ellen aki alkalmazta. Ma pedig egy többpólusú világban lesz egy nevető harmadik, aki egyértelműen nyer rajta.
Orientál
2022-03-02 at 20:22
Márki-Zayék ne csak pofázzátok az ukránokért a offenzívátokat ezért takarodjatok el az ukránokhoz és a tűzvonalba harcoljatok értük az oroszokkal szemben ,mert nagyon az ukránokért hatalmas csak a pofátok.
Vízöntő
2022-03-02 at 19:59
Egy halom selejt, rohadt almák, kivágni őket ápr. 3.-án!
Zelenszkij diktál a világnak, követel, ezek meg nekünk diktálnának!
Na hess a … oda!
szevasz_tavasz
2022-03-02 at 18:53
Én speciel, engedélyezném a fegyverek kiszállítását Ukrajnába, de csak akkor, ha a moslékkoalíció jelöltjei és vezetői lennének a kísérők ill. a szállítók. Sőt még arra is kötelezném őket, hogy pár hétig harcoljanak is az oroszok ellen. Ezzel mind a két kívánságuk teljesülne: fegyvert és katonákat is küldenénk Ukrajnába.
Időgyógyász
2022-03-02 at 18:53
Elkezdődött a jóemberkedés az ellenzéki oldalon! A jobboldali média figyelem, megindult a liberális médiahenger, senkinek ne legyen kétsége arrol hogy ezt a háborut a média uralja. A szerencsétlen ukrán embereket a libsi média csak érdekei miatt használja. Álmos Joet is csak az / iráni/ emberek sorsa érdekli.
Szőke ciklon
2022-03-02 at 18:25
Netán ezekre gondolt Márky, amikor a gombákról beszélt?
zsuzsa
2022-03-02 at 17:42
Kaméleon Zay Péter egyszer nyilas egyszer bolsevik.Holnap milyen lesz? Egy biztos: magyar nemzet ellenes!
xx
2022-03-02 at 17:26
No komment!
A 444 írja:
“Meglepő hangnemben szedte le a keresztvizet Brüsszelről az ukrán elnöki hivatal vezetőhelyettese
Gazda Albert
HÁBORÚ
március 2., szerda 17:08
Az Európai Parlament keddi állásfoglalásából hiányzik a bátorság és azok a sarokpontok, amelyeket az Unió és tagállamai kötelesek lennének szem előtt tartani Ukrajna tagjelöltté fogadásának folyamata során. Ezt Ihor Zsovkva, az ukrán elnöki hivatal vezetőhelyettese írta közösségi oldalán, meglehetősen számonkérő hangnemben.”
janos szabo
2022-03-02 at 17:23
Már, hogy ki ez ? Márki ez ! Akinek készül a puhára faragott akácfa..ró, hogy fel ne törjön a közel sem egyenes vertebrénje !
janos szabo
2022-03-02 at 17:13
Ez a GÖDI polgármester korábban nem teknővájó volt ?
még tüntetni sem tudnak
2022-03-02 at 17:08
Kék füzetes és kékcédulás,
Márki elvtárs félcédulás.
Hál’isten vergődnek és szenvednek az aljas libernyákok.
Buza Sándor
2022-03-02 at 17:05
Összekéne finom mézzel kenni MZP-t hátha a az éhes medve hamarabb megtalálja.A ruszkik már itt vannak a spájzba.
xx
2022-03-02 at 17:01
@Bellum Romanum!2022-03-02 at 16:42
Természetesen igazad van. de a hatalomra juttatott náci szűk mag (USA ügynökök) gondoskodott róla, hogy az egész hatalmi gépezet a parlamenti képviselőktől az ügyészségen át a rendőrségükig mind náci legyen! Ennél csak az a borzasztóbb, hogy az EP meg is tapsolta az Ukrán náci uralom elnökét, és egy emberként sietnek egy végtelenül korrupt náci államot felvenni az EU tagállamok közé! Ha az USA-nak ez a geopolitikai érdeke, akkor semmi nem számít!
https://www.youtube.com/watch?v=tMd71UIw1CE
György Balogh
2022-03-02 at 16:43
Az ukrán hölgy, hozta a Magyar halállistát? Azt biztos otthagyta kárpátalján jólenne ha megköszönné csendben a segítséget Orbán Viktor miniszterelnök úr-nak, vagy………………..🤬🤬🤬
Bellum Romanum!
2022-03-02 at 16:42
@xx
Szerintem rossz a kérdés: Nem azt kell kérdezni, hogy kik hozták a nyelvtörvényt, hanem azt, hogy kik szavazták a törvényhozásba azokat, akik megalkották a jogszabályokat. Hiába váltják le egy ország vezetését, ha a szavazók ezután is hajlamosak rossz döntést hozni. Ezért kell külön gondot fordítani az ukrán civilekre. Ezért volt még a PS-en is olyan cikk, ami az ukránok támogatását hazaárulásként kezelte. De aztán itt is felütötte a fejét a polkorrektség.
👉 szamokadatok.hu
Puncius Pinatus
2022-03-02 at 16:39
Egyenesedik a kasza.
xx
2022-03-02 at 16:30
Nem igazán értem miért is kellene sokkal jobban szeretnünk az Ukránokat (a hatalmon lévő USA barát puccsistákat), mint az Oroszokat (Na nem mintha azokat szeretni kellene persze)?
Kik is hoztak nyelvtörvényt Ukrajnában, ami súlyosan sújtotta a magyar lakosságot? Kik támadták, gyújtogatták a magyarság intézményeit Kárpátalján? Nos az ukrán nácik következmények nélkül, A Kijevi náci kormányzat jóváhagyásával! De menjünk egy kicsit visszább:
Kik szállták meg 1944-ben Magyarországot és erőszakoltak meg 250-300 ezer magyar nőt? az első, második, harmadik és a negyedik Ukrán hadsereg!
Ki rendelte el 1956-ban a magyar forradalom leverését? Az SZKP Ukrán elnöke Hruscsov elvtárs!
Akkor mit is szeretünk bennük?
tarcsa
2022-03-02 at 16:26
Valóban hazánkban van Európa legaljasabb, legnyomorultabb és nyilvánvaló hazaáruló ellenzéke. Kivételesen gyenge szellemi képességekkel megáldott alakok vezetik. Csak néhány példa. Gyurcsány Ferenc, Márki-Zay, Fekete Győr, Donáth Anna, Kunhalmi Ágnes, Jakab Péter, Karácsony Gergely, Varjú László, Demeter Márta, valami Coke Olivio, az a hülye néger stb. Polgármester szinten még tragikusabb a helyzet, nem is kell másra gondolni, mint Ferencvárosra, a Várnegyedre, Zuglóra, Újpalotára, a totális fővárosi tolvaj bandára.
Maci001
2022-03-02 at 16:22
Figyelem, az elmúlt jó pár év balsorsát mindig Orbán “kapta meg”. Árvíz, vörösiazap, délszláv háború, a járvány, most ez a háború. Az Isten csapásai mellett ez az érintettek, a mi szerencsénk. A mocskos balliberálisok mellett ezekbe egyenként is belerokkant volna az ország.
hajrá
2022-03-02 at 15:47
Ezek a paraziták nem akarnak már eltakarodni a közéletből? Sajnos várni kell április 3.-ig, aztán mennek a süllyesztőbe.. már unalmas a pofájuk. EZEK BOLDOGOK HA BAJ VAN, MERT TUDNAK MIBE KAPASZKODNI. MZP először szedje össze a gondolatait, akkor mennyi porontya van? Még a gyerekeit sem képes összeszámolni ez a szerencsétlen balek.. nevetséges ! Ilyen idióta akarna egy országot vezetni?
Kovács Geza
2022-03-02 at 15:44
NEM TUNCIZNI KELL ELVTARSAK HANEM SEGITEN!
Poppy
2022-03-02 at 15:41
Proli komcsi/fasiszták. Ostoba, óbégató hazaárulók.
ERZSI
2022-03-02 at 15:32
Úgy látszik, jól fizet a külföldi hírszerzés, ezek a lelküket eladják, meg anyjukat, gyerekeiket is egy kis csillogásért, munka nélkül szerzett jövedelemért. ALATTA VANNAK MINDENNEK, AMIRŐL ÉRDEMES BESZÉLNI A MAKI [email protected] EGYÜTT!!! ÁLSÁGOS ALJAS BANDA!!!
HAJRÁ FIDESZ, VIKTOR ÉS MINDEN NORMÁLIS EMBER, REMÉLEM SOKAN VAGYUNK!!!
Angie
2022-03-02 at 15:30
Azért ahogy elnézem, sokan nincsenek! Akkor ezért visítanak ma minden baromságot. Próbálják a szavazóik figyelmét fenntartani.
Esvány
2022-03-02 at 15:26
Nagy az Isten állatkertje. Sajnos nálunk nőtte ki magát ez a vérforraló aljanép.