
Hihetetlen izgalmakat hoztak az utóbbi hónapok az 1 százalékot időnként már-már alulról karcoló agresszív törpepárt, a Párbeszéd életében. A bevett bolsevik húzások segítségével – Schiffer András terminusával élve – a “parazitapárt” hét képviselőt küldhet a magyar Országgyűlésbe, mások hátán felkapaszkodva, demagóg és uszító fröcsögéssel a tarisznyában. A családi asztalnál is elférő párt húzónevei közül egyértelműen a rikácsoló Szabó Tímea áll a vörös csapat élén, Kabul rózsája ugyanis sosem átall kőkemény sértéseket, félinformációkat, csúsztatásokat, vagy akár vastag hazugságcsokrokat a világ szemébe köpni. Most is lélegzetünket visszafojtva várjuk az újabb nagy kalandot, hiszen Szabó Tímea januárban kijelentette, hogy titkosszolgálati eszközökkel figyeli meg a gonosz kormány őt és ellenzéki társait, a bizonyítékok pedig már a kezében vannak. Szabó Tímea vélhetően fel akarta korbácsolni a kampány végső szakaszára az indulatokat, de ha már titkosszolgálatokat emlegetett, talán jobb lett volna a saját háza táján sepregetni. Óriási meglepetésre azonban azóta sem sikerült elénk tárnia azokat a híres bizonyítékokat.
Az ordítozós és falakat repesztő üres rikácsolást vörös, átszellemült fejjel űző Szabó Tímea nagyon otthon van az összeesküvés-elméletek terén is. Lehet, hogy ezt a tudást még Kabulból hozta magával, hiszen tudjuk, az ő múltbeli tevékenységét is sokan megkérdőjelezik, ha ügynöktémáról van szó, de maradjunk most a gonosz és fasiszta kormánynál, aki az ilyen kaliberű zseniket figyeli meg. Sőt, nincs is messze a fekete autó, ha hihetünk a Párbeszéd társelnökének, aki szerint őt autóval figyelték meg. Csoda, hogy nem vitték el a pincebörtönbe, bár az is lehet, hogy annyira csúnyán nézett a smasszerekre, hogy azok inkább elfutottak. Megérteném őket.
Fröcsögés bizonyítékok nélkül
A lényeg azonban mégiscsak az, hogy a várva várt bizonyítékok hónapokkal később sem kerültek elő. A megfigyelés, lehallgatás, fekete autók és a többi mese úgy látszik, csak Szabó Tímea agyában létezett, aki a nagy közös cél érdekében örömmel tette be a közösbe ezt a kamut is, a többi fenyegetése és pocskondiázása mellé. Elgondolkodtató, hogy egy nőben hogy lehet ennyi indulat; hogy lehet, hogy amikor köszön, még akkor is dühös? Egy felvett attitűd így válhat teljesen a személyiség részévé, vagy ő tényleg ilyen? Bármi is a válasz, az biztos, hogy aki komolyan érdeklődik a politika iránt, az különbséget tud tenni alkotás, víziók, valamint az eszeveszett vijjogás és felforgatás között. Mert Szabó Tímea sajnos egyszerű felforgató, semmi több. A demagóg, teljesíthetetlen ígéretek, az ingyen sör és örök élet bajnokai két fegyverrel élnek. Megígérnek mindent, olyan dolgokat, amiket sosem tudnak teljesíteni, ezzel párhuzamosan pedig vérszomjasan ordítoznak, folyamatosan börtönnel fenyegetnek, és igyekeznek az arra fogékony rétegeket hergelni, elültetni a gyűlölet és az irigység magvait. Nem újdonság ez, Lenin is így csinálta, újkori tanítványai pedig nem tudtak jobbat kitalálni.

A folyamatos gyűlölködés rossz hatással van a vonásokra is. Fotó: Youtube
Lesz ennél lejjebb is
Sokszor feltettük már a kérdést, hogy van-e ennél lejjebb, a válasz pedig szinte egyből érkezett is menetrendszerűen: persze, hogy van, a baloldalnál mindig megnyílnak újabb mélységek. A Szabó Tímea-féle hergelő és felforgató politikus sosem érez szégyent, sosem mondja, hogy ezt a határt már nem lépi át, mert teljesen hiteltelen lesz. Náluk kódolva van a bajkeverés, bennük nincs nemzeti érzés, és nyomokban sem található nemzeti minimum. Nekik az a jó, ha a magyaroknak rossz. A hazugságok és a gyűlöletkeltés teljesen átitatta a lelküket, érzelemmentesen áldozzák fel azt a nemzetet aprópénzért, amelyhez elvileg tartoznak; a szívük idegen és lenézi az itt élőket, akiknek számít a magyarságuk. Szabó Tímea pontosan ezért képes égbekiáltó hazugságokat napi szinten megosztani, világgá ordítani, mert nem érdeklik a következmények. Következetesen tartja magát a forgatókönyvhöz, aki pedig még így is hisz neki, annak úgyis mindegy, hogy milyen maszlagot adnak be nap mint nap, benyeli szorgalmasan az orbitális hazugságokat.
Rikácsolás újabb négy éven keresztül
Szabó Tímeát az utóbbi négy év ordítozás nagyon tönkretette, az arcára van írva. A gyűlölet, az irigység és a sok hazugság mély ráncokat rótt Kabul rózsájára. Számára elsőként jó hírnek tűnik, hogy ilyen szegényes teljesítménnyel is bekerült a magyar Országgyűlésbe, hiszen viszonylag simán hozta az óbudai körzetet, másrészt négy újabb gyűlölködéssel és méregköpéssel teli év vajon milyen hatással lesz a vonásaira? Nem lenne jobb mindenkinek, ha megválasztott képviselőként a saját körzetével foglalkozna, és valódi problémákat vinne az Országgyűlésbe ahelyett, amit külföldről írnak elő neki és párbeszédes bandájának? Ők beszélnek arról, hogy 1 százalék áll szemben a 99 százalékkal, csak azt felejtik el, hogy nem ők képviselik a 99 százalékot, hanem pont fordítva. Az 1 százalékos Párbeszéd gyűlölködő vezetője tehát ismét harcra kész a többség nevében, a lenini utat láthatóan nem felejtette el. Addig pedig minden egyes orbitális hazugság utáni leleplezés lepereg majd róla, hiszen a mostani nevetséges titkosszolgálati megfigyelés és az arról készült állítólagos bizonyítékok csak egy kis szelete volt a kommunista kamutortának. Szabó Tímea akár hetente képes bedobni egy-egy újabb arcpirító hazugságot, amely után normális ember inkább elbújna szégyenében. De ők nem. Sosem adják fel, nekünk pedig mindig résen kell lennünk!
Cicó
2022-06-16 at 12:43
Ezt írják róla: “A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán végzett, majd később a Harvard Egyetem jogi karán tanult.” – mennyit tanult ez utóbbin? elvégezte vagy csak benézett?
“Kutatói pályafutása: Öt évig újságíróként brit és amerikai lapoknak, valamint hírügynökségeknek tudósított Magyarországról. Később a Harvard Egyetem jogi karának egyik kutatóprogramjához került, először kutatóként, majd kutatásvezetőként. Az ENSZ megbízásából itt fegyveres konfliktus-megelőzési stratégiákról, illetve sérülékeny csoportok védelméről folytatott kutatásokat.
2001-ben három hónapig Pakisztánban dolgozott az International Rescue Committee nevű civil szervezetnél, ahol többek között az afgán menekültek kérdéseivel foglalkozott.
A 2001. szeptember 11-ei terrortámadás előtt egy héttel tért vissza Bostonba, ahol a támadást követően az afgán konfliktus rendezésével kapcsolatosan folytatott kutatást. Az amerikai bombázások befejeztével Afganisztánba költözött és Kabulban egy ideig a Harvard megbízásából az ENSZ afganisztáni missziójával dolgozott együtt. Feladata az új afgán kormány kapacitásfejlesztésének elősegítése volt. Néhány hónappal később csatlakozott a CARE International szervezetéhez, ahol egy országos emberi jogi felmérést vezetett. … 2003 őszén visszaköltözött Magyarországra, majd 2004 elején csatlakozott a Magyar Helsinki Bizottsághoz, …”
2001-ben 25 éves volt, addig itthon kijárt egy kommunikáció szakot és 5 évig tudósított (!) … 2 év alatt megváltotta a világot és 27 éves kora óta Magyarországon él. Érdekelnének a kutatási eredményei is, ezeket hol találhatom meg?
Hellenbach
2022-04-28 at 07:24
Úgy tűnik, azok a “kedves”óbudaiak, akik rá szavaztak, újabb 4 évig el kell, hogy viseljék méretes hazugságait, stb.
Nahát
2022-04-28 at 07:13
Meséljen már egy kicsit arról a kokainbizniszről, mert arról nagyon hallgat!
Veritas Samu
2022-04-27 at 20:58
A CIA-ügynök,Tímea,úgy látszik nem látta a ,,A nyitott dosszié,, című filmet.Ott láthatta volna,hogy az a szervezet,aminek dolgozik-a múltban hogyan mesterkedett háborúk kirobbantásában,illetve tartósításában,kegyetlenkedések garmadájával.Ja,és majd el feledem,a Kennedy-elnök meggyilkolásának kitervelésében és végrehajtásában.Mocskos CIA!És mocskos mindenki,aki résztvesz a szervezetében!
xy
2022-04-27 at 20:57
Nem értem, mitől lenne “világhírű” a CIA, ha csak ilyen minőségű ügynökökre tellik neki ? Mellesleg Szíjjártó kezdhetne tárgyalásokat Koszovóval dán mintára, csak nem bűnözők, hanem Timi-kém, és hozzá hasonló ballib eszementek Koszovóba deportálásáról, “csak oda” jeggyel.
Orientál
2022-04-27 at 18:36
Afgánoknál évek alatt amiket csinált azok miatt ezért a Kabul Rózsájáért ott Kabulban nem jönne az ottani fekete autó mert öt egyből a kabuli tettei miatt egyből agyonlőnék.
bl
2022-04-27 at 18:19
Láthatatlan fekete autó jött érte és úgy vitte el, hogy nem is vitte el. Azonkívül úgy hallgatták le, hogy nem is hallgatták le és úgy nem hallgatták le, hogy lehallgatták. Ezért is Orbán a felelős, meg a mindenért is, azonfelül a valamiért és a semmiért is. Hehehe. Nyihaha. Fejletthaladóval szóba se szabad állni.
Zsuzsanna
2022-04-27 at 16:50
168 ezer szavazat, és hét képviselő?
Valami nagyon nincs rendben. A választók kijátszása nagyüzemben folyik a globalisták körében.
Rakovszky István
2022-04-27 at 15:05
A “Párbeszéd” nevet változtat:
zentúl “Kétfejű Kutya Párt” lesz a neve‼ Az egyik fej fekete, a másik barna.
Az egyik kutya, a másik eb!
Hangosan csaholnak, de semmi hasznosat nem csinálnak‼
Sokszor csaholásra sincs erejük, így csak vakkantgatnak.
hufi
2022-04-27 at 14:12
Kabul rózsája egyre hervadtabbul néz ki, kérhetne tanácsot Ildikó nénitől.
Namond
2022-04-27 at 12:38
Az államigazgatás szervei és a Parlament szervei szerint Timi kém alkalmas és méltó a választók képviseletére?
Ha a képviselők jogállásáról szóló törvény előírja a tisztségre alkalmasságot és méltóságot, hogyan is szerez ennek a törvényi előírásnak érvényt a NVI, NVH azaz az orbáni állam intézményei és ezt a törvényt megalkotó Parlament, Mandátumvizsgáló/Etikai bizottsága?
Piros legyen a paradicsom, ne sárga!
janos szabo
2022-04-27 at 12:06
TIMI-KÉM ! MENJ HAZA GANÉT HÁNYNI !
Naprózsa
2022-04-27 at 11:20
Pszichopatától lelkiismeretet és szégyenérzetet, hazaszeretetet és önszereteten kívül bármilyen szeretetet várni, naivitás. Ez egy másik faj. Olyanjuk, mint pozitív emberi érzések nem léteznek.
Szabó Tímea még csak nem is ügynök, ez egy nemzetközi kurva, és fiatalabb korában efféle szolgáltatásra tartották például Kabulban olyan afgán törzsfőnökök számára, akiknek éppen nőstény kellett és nem ragaszkodtak a bacha bazikhoz. Kabul szajhája egy nagy szégyenfolt Magyarország számára.
triacus
2022-04-27 at 10:46
Győző 2022-04-27 07:09:
“A parazitapárt az ő SZDSZ -e volt. ”
Csak a miheztartás végett: Schiffer nem SZDSZ-es. hanem az általa 2008-ban alapított LMP elnöke volt. Megeshet, hogy számodra úgy tűnik, hogy a liberális eszméik az SZDSZ-el rokonságban állnak, viszont vedd észre, hogy pont 2008-ban alapultak az MSZP-SZDSZ koalíció ellenében (egyetlen SZDSZ-es politikus sem volt az alapítók között).
Torockó
2022-04-27 at 10:45
Nagyon-nagyon csalódott lennék, ha tényleg nem figyeltek még mindig fel erre a méregzsákra. Szerintem kevés olyan él az országban, aki nála jobban kiérdemelte a megfigyelést. Legyen büszke rá. Megbízást teljesít (az óbudaiak bízták meg…-)).
ezt már a CIA is csak bottal piszkálja
2022-04-27 at 10:39
újra a parlamentben a vásári kikiáltó
2022-04-27 at 07:35
‘
Cserepedett, kedves barátom, cse-re-pe-dett.
😀
Kisvölgy
2022-04-27 at 10:38
Ennek a ” nőnek” a lelke távol áll ami magyar.
aladin
2022-04-27 at 10:16
Ha ez a kertitörpe Szabó kémkedéssel foglalkozik, akkor miért nem log már egy villanypoznán. Kádárizmusban ez ment..
Gogolák úrnő
2022-04-27 at 09:58
-Gyurcsányi elvtárs: Én csak annyit mondok Szabó elvtársnő. A nemzetközi helyzet… egyre fokozódik.
-Szabó elvtársnő: Fokozódik?!
-Gyurcsányi elvtárs: Ezt sosem szabad elfelejteni.
-Szabó elvtársnő: Nem fogom elfelejteni.
-Gyurcsányi elvtárs: Tudja Szabó elvtársnő egyszer, majd kérünk magától valamit.
-Szabó elvtársnő: Mit tetszik kérni?
-Gyurcsányi elvtárs: Mindent a maga idejében.
khm
2022-04-27 at 09:57
Ha nem is fekete autó,de legalább kék-fehér vihetné el,LELKI KÖRNYEZETSZENNYEZÉS MIATT!!!
Kása mása
2022-04-27 at 09:51
Óbudai panelrengeteg lakói szavazták meg. Árpád hid
Budai hidfő. Azóta kerülöm az üzleteit is.
Dusa Lajos
2022-04-27 at 09:00
Nekem ez az ország se ingem, se gatyám. Ezt mondta volt egykori pályatársam, a világpolgár. Kis módosítással: se blúzom, se bugyim Magyarország.
Jól van. Tudomásul vesszük, Timike.
Csak a következményeken ne csodálkozz.
Ungarn über alles !
2022-04-27 at 08:47
Győző
07:09
…ha csak egy pillanatra feledni tudnám Schiffike és csürhéje ZöldPardon-beli “antré”ját
rögvest adnék akár egyetlen szavának hitelt – de csak egynek !
Ungarn über alles !
2022-04-27 at 08:38
ez a lottyadt-Lotyó még mindig nemjutott méretes darabokhoz !?
…másként már nem őrjöngene
Papamaci
2022-04-27 at 08:22
Lehet, hogy TimiKÉMnek igaza van?
Ráállt a magyar kémelhárítás, csak a fiúk egyszer hibáztak, és Timi rájött, hogy megfigyelik.
Hogy is mondta Virág elvtárs? “Most nem lennék a helyükben”
Gottwald Zsolt
2022-04-27 at 07:54
Lassen màr mindenki tudja,csak a legkissebbek nem,hogy EZ egy amerikai kém.
Egy senkihàzi,tehtségtelen,kissebbsegi érzéstöl szenvedo gyenge ember.
Tökéletes a Soros brigàd toborzoinak!
újra a parlamentben a vásári kikiáltó
2022-04-27 at 07:35
Ez a girhes Tímea egy primitív, kis kvalitású vásári kikiáltó volt eddig a parlamentben.
Amennyiben újra szemtelen módon viselkedik, az elején helyre kell tenni, az országház nem KISZ-es építőtábor, ahol a tróger Gyurcsótány is felcseperedett.
Az őt kémkedő szöveg egy hazug állítás, mindenesetre jó be van szarva, miután mocskolódásai miatt sokak utálatát váltotta ki.
Inkább valljon a kokainos ügyleteiről, mert ez viszont igaz aljas gazember girhes Tímea elvtársnő!
lesi
2022-04-27 at 07:33
nem vagyok kárörvendő de jöhetett volna érte oszt vihette volna a stiglic kertbe oszt
Patriot
2022-04-27 at 07:33
Sajnos a választók akaratából 4 évig megint kénytelenek leszünk elviselni a sipításait. Keresztül kell nézni a spion férgen mintha nem is létezne. Viszont bizittságok közelébe sem szabad engedni, mert nemzetbiztonsági kockázat a dög!
Nééénóóó, nééénóóó!
2022-04-27 at 07:29
Úgy van!
CIA-kém fekete autóról delirál?
Fehér autót neki orvossal, ápolóval, kényszerzubbonnyal.
Atyám! Hurvinek!
2022-04-27 at 07:25
A fehér autót kéne küldeni érte.
Hülye liba. Ha valakit manapság meg akarnának figyelni, nem kell csatornatisztító Barkasnak álcázzák magukat. Elért rásimulni a telefonforgalmára, oszt még azt is tudják, mit reggelizett , hol és kivel, milyen útvonalon jutott oda.
“Fekete autó”…
Tudományos libsizmus
2022-04-27 at 07:15
Kémet kiált a CIA-ügynök. Kurva nagy.
Győző
2022-04-27 at 07:09
“ Schiffer András terminusával élve – a “parazitapárt”
..
Naná! Ő autentikus. Ő már csak tudja.
.
Schiffer megint feltalálta a spanyol viaszt.
A parazitapárt az ő SZDSZ -e volt. Ratapasztották az MDF-kormányra, majd a Horn kormányra, a Medgyessy -Gyurcsány-Bajnai kormányokra. Mindegyikben szratégiai tárcákat erőszakoltak ki vagy miniszteri, vagy államtitkári szinten: oktatás, kultúra, egészségügy, belügy.
Janó
2022-04-27 at 07:06
Rusnya nagy pofájú múmia mit keres még a közéletben elvihetné egy körútra a Fekete muszáj autó ennek semmi sem jó amit a kormány csinál….
gyurcsányiviktor
2022-04-27 at 07:01
Vigyázz timi.kém,
A gyűlölet (na és a narkó) öl, butít és nyomorba dönt.
Tehetős Totó
2022-04-27 at 06:59
Mit esznek ezen az úbudaiak?
Beszopták, mint a túróscsuszát….