Pesti Srácok

titkosszolgálatok

Dobrev szerint egész Közép-Európa, sőt, a Baltikum is irigykedett a Gyurcsány-korszak nagyszerűségére

Karanténvlog 2024 május 11.
Amikor a kommunisták hazudnak – és köszönéskor is így tesznek – akkor igyekeznek nem túl szerénynek maradni, hiszen ha már lúd, legyen kövér. Sok elképesztő és hihetetlen gyalázatosságot hallottunk már tőlük, néha felhorkantunk, de meglepődni egyre ritkábban szoktunk. Főleg akkor nem, amikor a szégyenteljes múltjukat szokták letagadni, de újabban már ez is kevés nekik. Gyurcsány felesége ugyanis egy tatabányai bolsevik munkásőr-találkozón arról beszélt, hogy 2010 előtt, a Gyurcsány-korszakban egész Közép-Európa, sőt a lengyelek és a Baltikum is irigykedett hazánkra, annyira jó volt itt élni. Bátran felhívta a bólogató és rákosista stílusban tapsoló sleppet, hogy ők is képzeljék el ezt az alternatív valóságot, amikor a világ számára a csőd, a nemzeti vagyon elkótyavetyélése, a fojtogató devizahitelek és a brutálisan emelkedő rezsi volt a követendő példa. A kommunista varázsfelhő működött, a taps megjött, a Karantén pedig lecsapott. Ezen a szolid gyűlésen egyébként Kunhalmi Ágnes is baloldali diktatúráról álmodozott, amit szerényen valódi demokráciának nevezett, de Karácsony Gergely is részt vett a vörös dzsemborin, ahol erősen savanykás mosollyal beszélt a semmiről. A Karantén azonban Magyar Péter újabb Johnny English-szerű árnyékbalhéjával is foglalkozott, hiszen a belpesti messiás most azt hirdeti, hogy nem engedi a titkosszolgálat a közösségi oldalakon történő élő közvetítéseit. Ez azonban még kevés neki, ezért olyan otromba bullshittel tömi a követői agyát, hogy megszerezték ugyan a megfelelő mennyiségű aláírást a megyei listákhoz, ám mivel sok áruló furakodott már az elején közéjük, inkább nem indulnak el. Igen, mindig van mélyebb. Nézzétek a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a YouTube- és Rumble csatornáinkra, valamint keressetek bennünket a TikTokon is!
Ajánljuk még

Az elveszett király és az elveszett katedrális – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2023 október 23.
Hogy kerül egy XX. századi játékvasaló a 753 évvel ezelőtt elhunyt IV. Béla királyunk családi kriptájába? Egyáltalán hol van Béla király kriptája? Hova lett az általa építtetett esztergomi katedrális? Az első kérdés és a válasza mindenkinek meglepetés lesz, míg az utóbbi két kérdés régóta foglalkoztatja a régészeket és szakmabelieket, ám sok-sok évnyi költséges keresgélés után sem bukkantak a nyomukra, mert ahol keresték a templomot és második honalapító uralkodónkat, ott nem találták. Műsorunk viszont mindegyik kérdésre választ ad egy bölcsészekből álló csoport jóvoltából, akik történeti feljegyzések, korabeli képi ábrázolások és geometriai számítások segítségével beazonosították az egykori Segítő Szűz katedrális, Nagyboldogasszony kápolna és kapucinus kolostor épületegyüttesének pontos helyét. Feltevésüket geofizikai mérésekkel is alá tudják támasztani, hiszen a műszerek több méter mélységben kimutatták a föld alatt a falak maradványait, pontosan ott és úgy, ahogy arra számítottak. A csoport két tagja, Gombkötő Csaba és H. Tóth Tibor mesélték el az Árpád-korban épült monumentális templomok eredetét, pusztulását, feledésbe merülését és a felfedezésük történetét.

Gulyás Márton eljátszotta a bizalmamat, cserébe kaptam egy csomó követőt! – Skrabski Fruzsina a Morálban

Ps TV 2025 június 11.
Egy hiteltelenítési kísérletről és a közszereplők viszontagságairól beszélgetünk a Morál Hal Melindával adásában Skrabski Fruzsina dokumentumfilmessel. Kitérünk dokumentumfilmjeinek nemzetközi elismerésére és arra is, hogy lelkileg megterhelő a tragikus sorsok bemutatása. Valamint felmenőink hagyatékának ápolására, ami küldetés és a hit kérdés egyben.​