titkosszolgálatok
Szájer József: az ügyemet lezárták, a belga hatóság nem indított ellenem eljárást
Szájer József honlapján reagált a tavaly novemberi brüsszeli botrányra, amelynek ő is a részese volt. Ahogy azt portálunk is megírta, egy helyi tévéstáb "éppen" a lakossági bejelentésre tartott razzia helyszínén volt, amikor a rendőrök elkapták a menekülő politikust. Szájer József ma egy közleményben reagált a történtekre. Mint írta, a gyülekezési tilalomsértési és drogbirtoklási ügyét a hatóság megvizsgálta és jogkövetkezmény nélkül lezárta, hivatalos eljárás nem indult.A baloldal legjobban informált politikusa – Gyurcsány Ferenc és a titkosszolgálati kapcsolatok
A Magyar Nemzet Gyurcsány Ferenc életét, politikai pályafutását és a felszín alatt megbúvó, a nyilvánosság számára kevéssé ismerhető összefüggéseket bemutató sorozatának harmadik részében ezúttal a titkosszolgálati kapcsolatai kerültek terítékre. A lap részletesen bemutatja, hogyan is alakult ki Gyurcsány mögött az a háttércsapat, amely a titkosszolgálatok, illetve azok környékéről verbuválódott emberekből állt össze, és amely igencsak kapóra jött neki a hatalomtechnikai játszmákban. Ez a történet ugyancsak a rendszerváltást megelőző időszakra nyúlik vissza.Zeman: nem erősítették meg, hogy gyilkolni készülő orosz ügynök érkezett volna Csehországba
Nem erősítették meg a cseh biztonsági szolgálatok, hogy a közelmúltban egy diplomata-útlevéllel rendelkező orosz ügynök érkezett volna Prágába, aki állítólag ricint vitt magával, hogy megmérgezhessen három prágai köztisztviselőt – jelentette ki Milos Zeman cseh államfő a közszolgálati rádióban kedden este közvetített beszélgetésben. A Respekt című jobboldali hírmagazin a múlt hétfőn írt az állítólagos orosz ügynök Prágába érkezéséről. A hetilap jelezte, hogy értesüléseit a cseh biztonsági szolgálatok köreiből szerezte. A Respekt közlése éles reakciókat váltott ki a cseh oldalon, és tovább rontotta az utóbbi időben amúgy is igen feszült cseh-orosz viszonyt. A cseh médiában megjelent értesülések szerint a feltételezett orosz ügynöknek Ondrej Kolár prágai 6. kerületi polgármestert, Zdenek Hríb prágai főpolgármestert és Pavel Novotnyt, Reporyje városrész polgármesterét kellene meggyilkolnia. A három politikus a múlt héten rendőri védelmet kapott.Ezentúl ellenőrizheti a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat a hírközlési hálózatok forgalmát
Pontosítják a titkosszolgálatok feladatait: ezentúl, ha korlátok között is, de ellenőrizhetik a hírközlési hálózatok forgalmát – írja a MagyarNemzet.hu.Hasogdzsi-ügy – Átszervezték a hírszerzést Szaúd-Arábiában
Három új kormányzati testületet hozott létre Szaúd-Arábiában a hírszerzési munka hatékonyabbá tétele érdekében a Mohamed bin Szalmán trónörökös által vezetett, a Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró meggyilkolása után a titkosszolgálatok szerkezeti átalakítására létrehozott bizottság – jelentette csütörtökön a Reuters.Megölték a titkosszolgálatok a párizsi terrortámadás kitervelőit
A három évvel ezelőtti, százharminc halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat valamennyi kitervelőjével és megrendelőjével végeztek a nyugati titkosszolgálatok. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet hét magas rangú vezetőjét 2016 és 2017 között célzott drónos támadásokkal ölték meg az amerikai és a francia erők – állítja Matthieu Suc, a Mediapart francia tényfeltáró portál újságírója.Modellváltás '89 – Kommunista próbálkozások és az álszabad sajtó
Az elmaszatolt rendszerváltásról, a huszonnyolc évvel ezelőtti taxisblokádról, a kommunista diktatúra egykor nyílt, később a pozíciókban maradt emberei révén a háttérből irányított manipulációiról szólnak azok az előadások, beszélgetések, amelyeket a Premier Kultcaféban hallhatnak az érdeklődők, akik a rendezvényt élő adásban is követhetik a PestiSrácok.hu-n. Huth Gergely, portálunk főszerkesztője az eseményen elmondta, hogy a történelmi fesztivál célja feltárni a rendszerváltozás máig nem tisztázott részleteit, az állampárt elképesztő volumenű vagyonátmentését, a kommunista titkosszolgálatok az 1990-es szabad választások után is megfigyelhető háttértevékenységét, amelynek köszönhető egyebek mellett a példátlan precizitással megszervezett taxisblokád, amely óriási presztízsveszteséget okozott az akkori magyarországi jobboldalnak, és megágyazott a kommunisták 1994-es visszatérésének. A fesztivál rávilágít arra a beteg médiahelyzetre is, amely évtizedekig jellemezte hazánkat, és amelynek révén a hatalmukat a rendszerváltozáson átmentő potentátok évtizedekig képesek voltak manipulálni a közvéleményt.KGBéla nem ismeri fel a kémeket, ha nincs a homlokukra írva
Ártatlanságát hangoztatta kedden kezdődött büntetőperében az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel, költségvetési csalással, illetve hamis magánokirat felhasználásával vádolt Kovács Béla. Az Európai Parlament képviselője, a Jobbik volt politikusa ellen indított vizsgálatot a számos államtitok miatt zárt eljárásban folytatja le a Budapest Környéki Törvényszék. A vádlott a tárgyalása előtt a sajtó képviselőinek azt állította: munkája közben találkozhatott külföldi hírszerzőkkel, de azokat nem ismerte fel, mert nem volt a homlokukra írva, hogy kémek.Ajánljuk még