
Úgy tűnik az álhírterjesztés nem csak a baloldali médiumokra, de a politikusokra is jellemző, Fekete-Győr András például Novák Katalinról terjesztett valótlanságot közösségi oldalán. A Momentum elnöke olyan mondatokat tulajdonított a miniszter asszonynak, amelyeket soha nem mondott, ráadásul korábban rágalmazás miatt feljelentést is tett miattuk.
A Momentum elnöke közösségi oldalán osztott meg egy idézetet, amit Novák Katalinnak tulajdonított. Fekete-Győr András azt írta:
Azok a fiatalok, akik ennyi segítség után elhagyják Magyarországot, meg is érdemlik sorsukat, hisz elárulják Hazájukat, Kormányukat, amely mindent megtett értük. Fogalmazhatnék úgy is, hogy szüleik nem nevelték őket magyar identitásra, ez pedig nem más, mint hazaárulás. Ennyi segítséget sehol nem kapnak a világon, tehát pusztán kalandozásra vágynak egy jobb élet reményében – Novák Katalin.

A Momentum elnöke azóta törölte a bejegyzést, de az internet nem felejt. Fotó: képernyőfotó
Fekete-Győr nem ellenőrizhette az idézet forrását, ugyanis Novák Katalin még 2019-ben rágalmazás miatt indított pert az ellen, aki akkor szintén neki tulajdonította a fenti sorokat – emlékeztet a Mandiner. A miniszter akkor azt mondta, hogy az ominózus nyilatkozatot ő soha nem tette meg, hozzátéve, súlyosan sértő rá nézve ez a nyilatkozat, és rágalmazás vétsége miatt tett feljelentést. A Momentum elnöke később átírta a Facebook-posztot és törölte belőle az “idézetet”.
Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok
ómió
2021-09-25 at 12:27
Tényleg flottul hazudik! Igazi “jó efftárs”!
Judit
2021-09-25 at 10:10
Ez a soros-sátáni–szarosvalagú fegyőr csótánynak már annyi a bűnlajstroma,
hogy ideje lenne hogy a börtönben múljon ki.!!!
Csendes Többség
2021-09-25 at 08:26
Kedves beteg (gonosz) lelkű ember társaim, nehéz elképzelni, hogy vannak tiszta lelkű, jó emberek? Pedig a nagy többség ilyen! A végső ítélkezésnél ők életben maradnak!
gyozo2018
2021-09-24 at 22:13
Legyen csak per!
Proli.
Leopard
2021-09-24 at 21:47
Ki kellene tagadni. Ennél szemetebb dolgot nem lehet elkövetni. Ehhez kötődik? Akkor menjen utánna.
Poppy
2021-09-24 at 19:56
Gyíkvállú tolvaj komcsi hol a sok sibolt pénz, mikor számoltok el tiszteséggel?
TalEle
2021-09-24 at 19:18
Novák Katika – hasonlóan Varga Judithoz – jó, ha tudja, hogy a ballib fake news első számú “célszemélyei” közé tartozik! (Az külön történet, hogy érdemes lenne elgondolkodnia, hogy mivel “érdemelte” ezt ki….) Mindenesetre, csattanos választ adhatna, ha egyéniben is megméretné magát jövőre, azon pesti körzezet valamelyikében, ahol különösen “jól gyűlölködő” Soros ügynök tanyázik, mondjuk, Szabó Tímea vagy Kunhalmi Ági ellenében….
khm
2021-09-24 at 19:03
Mivel ez nem az első álhírterjesztése,IDEJE A HÁROM CSAPÁSNAK!
Az elsőt én szeretném bevinni. 🙂
Namond
2021-09-24 at 18:51
Újabb feljelentés, bűn ismétlés miatt?
Amúgy, hogy áll a rendőröket támadó Fegyőr garázdasági ügye?
accept
2021-09-24 at 18:43
Buta ostoba parazita Soros csotány!
Szarházi a 13³-kon!
Aki ezt a senkit a “politikus” kategóriába sorolja az egy életlen politikai analfabalta! “iQ-szerény” szegény!
Mikia36
2021-09-24 at 18:32
Az álhír gyártás, terjesztés bűncselekmény!
Azonnal feljelenteni és börtönbe az ilyen parazita Szamuely fiúkkal.
Különben mocskos tróger, hazaáruló valamennyi!
túródóra
2021-09-24 at 18:28
A büdös komonista gazember a pofájába hazudik az embernek. Én egy évig laktam együtt ,egy szobában , egy ilyen féreggel ,jó ,hogy meg nem öltük egymást. Aljasok a végtelenségig.