Fenyő János az állambiztonsági hálózathoz tartozott. Hogy milyen minőségben, arra nincs kézzel fogható bizonyíték, de megpróbáltuk összerakni a képet. Az 1998-ban agyonlőtt médiacézár fotósként kezdte, a magát átmentő kommunista médiacár, Siklósi Norbert és az agitprop vezér Lakatos Ernő egyengette az útját. Fiatalon a szovjet-magyar Ország-Világhoz került, szabad bejárása volt a szovjet nagykövetségre, és szinte hazajárt Moszkvába. Egy interjúban maga kérkedett azzal, hogy a rendőrség azonnal továbbengedi, amikor megmutatja az igazolványát. A fiatal fotós szolgálati útlevelet kapott, szabadon mehetett Nyugatra. A nyolcvanas évek közepén Fenyő fontos szereplője lett a botrányos szépségkirálynő-választásnak, amelynek győztese, Molnár Csilla öngyilkos lett. Ezt az eseményt Siklósiék egyik állambiztonsági leányvállalata szervezte. Fenyőék fotókat csináltak a lemeztelenített fiatal lányokról, amelyeket a tudtuk nélkül eladott egy nyugati erotikus magazinnak. Molnár Csilláékat kihasználták, megalázták, és a fiatal lány ebbe beleroppant. A botrány után bevonták Fenyő útlevelét, de azt későbbi barátjától, az olajügyes Csikós Józseftől visszakapta. Csikós a rendszerváltás előtt a sajtó és az állambiztonság egyik legfontosabb embere volt, Fenyő mindig hálás maradt neki, még a börtönben is meglátogatta. Fenyő felemelkedése, avagy a média lenyúlásának története (13. rész).
Fenyő János üzletembert, a sötét múltú médiacézárt 1998. február 11-én lőtték agyon. A merénylet a közelmúlt történelmének szimbolikus, önmagán túlmutató eseménye és leszámolása volt.
Bár a szélesebb közvélemény már akkor is tudott Fenyő és Gyárfás Tamás személyes üggyé vált rivalizálásáról, és több újságíró és nyomozó kutatott, nyomozott, csak az elmúlt évekre sikerült eljutni oda, hogy Gyárfás valóban a célkeresztbe kerüljön. A pere jövőre kezdődik el.
A gyilkosságról számtalan cikk jelent meg Az alvilág titkai rovatunkban, Szenvedi Zoltán után Pámer Dávid is a téma szakértője lett, olyan iratokat és részleteket publikáltak itt, amelyeket a teljes magyar sajtó átvett. Én a gyilkosságról később fogok írni, most Fenyő felemelkedését mutatom be.
Fenyõ János, a VICO Rt. elnök-vezérigazgatójának autója / Fotó: MTI
Kizárólag a saját erejére…
A halott médiacézárt 1998 márciusában temették el, a búcsúztatás napján a tulajdonában lévő, egykori szocdem napilap, a Népszava a következőket írta róla:
„Fenyő János fotóművész, üzletember, médiacézár. A magyar közéletben ez utóbbi két minőségében emlegették leginkább, főképpen irigyei, nem éppen a leghízelgőbb jelzőkkel illetve [őt].
Fenyő János életének utolsó nyolc esztendeje minden bizonnyal korszakos a magyar médiatörténetben, hiszen ő volt az egyetlen magyar, aki kizárólag a saját erejére, tehetségére, ügyességére és pénzére támaszkodva valóságos sajtóbirodalmat tudott létrehozni
– tódította a Népszava. – Ellenfelei és kritikusai tehetetlenségükben azzal próbálták leszólni, hogy ő csak egy egyszerű fotós. Valóban fotós, de nem akármilyen. Pályájáról – igaz, archiválási célra, az utókornak szánva – a Magyar Fotográfiai Múzeumnak adott egy nagyinterjút, amelyet most – a család hozzájárulásával – Kincses Károly bocsátott rendelkezésünkre. Fenyő János önmagáról vall, gondolkodásmódjáról, szemléletéről, a munkához és a pályatársakhoz fűződő viszonyáról. Csak a legszükségesebb szerkesztői munkának [szóval sohasem tudjuk meg, milyen volt az eredeti] vetettük alá a szöveget, hogy az olyan maradjon, amilyen ő maga volt, élőben, ereje teljében. Fájdalom, immár az utókornak szól ez a szöveg.”
Hatalma csúcsán. Balra Ungvári Tamás író, jobbra Kuncze Gábor belügyminiszter / Fotó: MTI
A hihetetlenül érdekes interjút egy későbbi lapszámban két oldalon közölték. Ennek alapján mutatom be Fenyő „fejlődéstörténetét”. Nem titok, hogy a médiacár nagyképű, arrogáns ember volt, ezt ebben a beszélgetésben sem takargatta. Nem is akarta.
Az interjú elején apjáról emlékezett meg:
„Apám egy olyan ember volt, akinek nem voltak ellenségei, aki nem ártott soha senkinek. Ez szinte elképzelhetetlen és szinte lehetetlen. Én sem vagyok ilyen; de ő ilyen volt” – mondta Fenyő Imréről.
Az idősebb Fenyő az 56 után létrehozott Magyar Fotóművészek Szövetségének ügyvezető titkára volt, így a diktatúra középkáderének számított. Amikor 1978-ban nyugdíjba vonult, az Elnöki Tanács kitüntetéssel jutalmazta. Fia akkoriban már viszonylag ismert fotós volt.
A kis Fenyő már fiatalon díjat nyert egy nemzetközi fotópályázaton, jutalmul Németországba mehetett egy tíz napos táborba. Később, miközben elvégezte a MÚOSZ iskoláját, az MTI-hez került, ahol világosítóként kezdte.
„Amikor elvégeztem az iskolát és riporter lehettem volna az MTI- nél, akkor Keleti Éva [a kor egyik leginkább futtatott fotósa, aki később Josef von Ferenczy és Bayer József munkatársa lett], aki előzőleg az MTI-nél dolgozott és színházi fotókat csinált, elkerült az Új Tükörhöz képszerkesztőnek és odahívott. Ott lettem végül is fotóriporter. […].
Én voltam a legfiatalabb, de a főszerkesztő-helyettes, mert ott mindenféle cirkusz volt a főszerkesztőséggel, Kalmár György is nagyon szeretett engem és bízott bennem. Csinálhattam például, a magyar sajtóban azt hiszem, egyedülállóan, az első kétoldalas képriportot. Tehát, amikor semmi más nem volt a középső oldalon, csak kép, fekete-fehérben.
Most már nem emlékszem, hogy ez mi volt, de valami munkástémájú volt. Azt hiszem, másfél évig. Aztán politikai okokból kirúgták az általam nagyon szeretett főszerkesztőt, Kalmár Györgyöt, és úgy éreztem, hogy szolidaritásból nem maradhatok ott tovább.”
Bár állítása szerint már nem emlékezett (simán elképzelhető), az ifjú fotós az élgyárakról publikálhatott képriportokat:
Tukor_1976_07-09-1540255880__pages288-288
Nem tudjuk, milyen „politikai okból” rúgták ki Kalmárt, aki fedésben az állambiztonságnak dolgozott, és amúgy szintén dédelgetett újságírónak számított. Korábbi cikkemben megírtam, hogy Kalmár – Bochkor Jenővel együtt – tanított a KGB alá tartozó Nemzetközi Újságíró Szervezet budapesti iskoláján, ahol részt vett a külföldi tanulók feltérképezésében, beszervezésében is. Ebből a szempontból érinthetetlen lehetett. Kalmár akkoriban „Lajtai” titkos munkatársként járta a világot, karrierjét a Rádiónál kezdte, ahol ’56-ban egy szemtanú szerint részt vett a kiemelten fontos “objektum” védelmében a forradalmárok ellenében (Szepesi Györggyel, Ipper Pállal és Róbert Lászlóval, ahogyan ezt korábbi cikkemben megírtam).
Később a Népszabadság főmunkatársa és ismert külpolitikai újságíró lett, Afrika és India szakértője. És hírszerző. Rövidebb ideig az Új Tükör főszerkesztő-helyettese volt – ekkor támogatta Fenyőt –, majd a tévéhez került, ahol egészen kilencvenes évekig dolgozhatott. (A politikai okokból eltávolított elvtárs.)
Hivatalos kiküldött Moszkvában, állandó vendég a szovjet nagykövetségen
Fenyő János a hetvenes évek végén hagyta ott az Új Tükör-t, és bizalmi állásba került. A moszkovita propaganda-lapnál, az Ország-Világnál folytatta. „Az MTI-ből ismert Kovács Sándor lett az Ország-Világ képszerkesztője, és hívott oda fotósnak. Átmentem. Mintegy megbüntetve a politikai hatalmat, hogy azt az embert, akit én szeretek, azt miért rúgják ki? Másfél évig voltam az Ország-Világnál, utazhattam hivatalos kiküldöttként Moszkvába, nagyon jól szórakoztam rajta” – mondta erről az időszakról Fenyő.
Szolidaritás, a diktatúra megbüntetése, majd a legkényesebb szovjet-közeli állás – nyilvánvaló hazugságok ezek.
De a folytatás érdekesebb: „A szállodában mindennap átkutatták a holmimat, aminek nem sok értelmét láttam, mert ha már bejövetelkor nem hoztam magammal illegális anyagokat, ott aztán igazán nem lehetett szerezni.
Mindenesetre ez egy poénos időszak volt, sokat jártam a szovjet nagykövetségre, ahol remek képviselő- fánkokat lehetett enni, ott fotóztam a kézfogásokat.”
Nyilvánvaló, hogy a sajtóvezetés ekkor már kimazsolázta Fenyőt, akit talán kommunista apja miatt (is) alkalmasnak tartottak a bizalmi állásra. És az Ország-Világhoz küldték. Ez a lap a Magyar-Szovjet Baráti Társaság (MSZBT) újságja volt, maga Fenyő kérkedett ebben az interjúban azzal, hogy milyen különleges státusza volt:
„Ha a rendőr gyorshajtásért megállított, akkor igazoltam magam és továbbengedett”
– ejtette el.
OrszagVilag1957_1978_1__pages110-111
Az említett újságot nem szabad összetéveszteni az azonos nevű, patinás, először 1879-ben kiadott Ország-Világgal, tulajdonképpen annak a kommunista változata. Ahogyan sok más újságot, ezt is 1957-ben, a forradalom és szabadságharc leverése után, a nagy sajtóátalakítás és rendteremtés idején nyomták ki. „Meg akarjuk mutatni Keletet és Nyugatot, Északot és Délt, öt világrész sok-sok országát, tájakat és embereket, kultúrát és társadalmat. Beszámolunk a nemzetközi eseményékről, novellákat és verseket közlünk, de ugyanakkor bőséges szórakozást kívánunk nyújtani a sport, a rejtvény, a humor kedvelőinek.” – írták az első számukban. Jellemző, hogy a lap mögött álló MSZBT elnöke nagyon sokáig maga Apró Antal, Apró Piroska apja, Dobrev Klára nagyapja volt. Szóval a huszadik-huszonegyedik századi Magyarország egyik leghatalmasabbá terpeszkedő klánjának a feje.
Vélelmezhetjük, hogy közvetve a társaság és a lapja is a KGB alá tartozott. Ezt támasztja alá rengeteg cikk, illetve az az 1989-es képsorozat, amelyben bemutatták a szovjet titkosszolgálat épületét, amelyre maga az „átalakuló” szerv adott engedélyt. Ehhez a laphoz irányították tehát a fiatal Fenyőt, aki sokat járt a szovjet nagykövetségre és Moszkvába is, és ha egy rendőr megállította, akkor csak felmutatta az igazolványát. Ha korábban nem, ekkoriban már szinte biztosan a hálózathoz tartozott, a diktatúra rendszerét ismerve a kérdés nagyjából annyi lehet, hogy a katonai vagy a belügyi szolgálathoz került. A
És akkor Siklósi Norbert is felfedezte őt
Fenyő valamiért innen is elment – állítása szerint kirúgták –, de a kommunista médiacézár Siklósi Norbert a hóna alá nyúlt. „Siklósi Norbert, a Lapkiadó Vállalat akkori vezérigazgatója, aki igazi nagy fazon, nagy mágus volt, nem mondom, hogy egy üzleti zseni, de aki azért az ilyen igazságtalanságokat nem szerette, és engem valami miatt különösen kedvelt, nem küldött el a cégtől.”
Siklósi csak Fenyő állítása szerint nem volt „üzleti zseni” (bár valószínűleg ő is ismerte a különböző húzásait), valójában a tipikus ál-kommunista (vagy valamikori kommunista) üzletemberek közé tartozott, akik a rendszerváltás szelét érezve gyorsan megszedték magukat. Ő ügyeskedte össze a nyolcvanas években azokat a leányvállalatokat, amelyek az állambiztonsággal összejátszva komoly pénzeket szivattyúztak ki az állam zsebéből.
Sorozatom korábbi részében megírtam – Borvendég Zsuzsanna kutatásaira alapozva –, hogy a Lapkiadó Vállalatot vezető Siklósi nagy húzása volt azoknak a cégeknek a létrehozása, amelyeknek komoly szerepet szántak a vagyon- és hatalomátmentésben. Az a Siklósi, akit 56 után még rendet teremteni küldtek az újságírók és az írók közé, a nyolcvanas években már annak Intereditonnek a vezetője volt, ami a Kaput is megjelentette, és amely a hírszerzés alá tartozott. Amúgy Siklósi is ismert moszkovita volt, kommunista elvtársai előtt is nyíltan kérkedett azzal, hogy mögötte Moszkva áll. A lényeg, hogy Fenyő szerint Siklósi is kedvelte őt valamiért – érdekes, Kalmár is így volt ezzel, bár Fenyő az egyik legarrogánsabb, legkegyetlenebb média-maffiózóvá vált, és ekkor sem lehetett túl szimpatikus ember –, és a Gabi Mamihoz, majd az Ez a Divat című laphoz küldte.
Lakatos Ernő és a mai szerencsétlenek
Utóbbinál teljesedett ki. „Engem már ott alkalmazotti divatfotósként, reklámfotósságom révén ismertek, baráti kapcsolataim voltak, és amikor Rózsavölgyi Gyöngyit speciális okok miatt eltávolították onnan, én odamentem.
Gyöngyi Lakatos Andrásnak volt a felesége, aki Lakatos Ernő fia, aki viszont a legnagyobb király volt abban az időben a sajtóban, akkora úr volt, hogy a mai szerencsétlenek el sem tudják képzelni, hogy mi a hatalom
– mondta erről Fenyő, aki mintha ennél a pontnál kiesett volna a visszafogott szerepéből. – Lakatos Ernő volt az agit-prop. osztály vezetőbe. Rózsavölgyi Gyöngyi oda volt véve az Ez a Divathoz mint Lakatos Ernő menye. Amikor Lakatos András elvált Rózsavölgyi Gyöngyitől, akkor már nem kellett a Gyöngyi az Ez a Divatnál. Kirúgták, de Siklósi Norbert mint említettem – nem szerette az ilyen kirúgásokat, és elcserélt engem Rózsavölgyi Gyöngyivel.”
Aczél György szónokol, jobbra tőle Lakatos Ernő / Fotó: MTI
Így ment ez – sakkbábuk voltak. Fenyő ennél a lapnál futott be igazán, 1978-ban nagy feltűnést keltett az egyik plakátjával, amely a félmeztelen – és csak tizenöt éves – Sütő Enikőt ábrázolta. „Ez akkor, talán az első óriásplakátként, óriási sikert aratott. Nagyon népszerű lettem vele, pályázatot nyertem, attól fogva mindenki engem akart”.
A fiatal lányok meztelenségéből később is jól megélt. Fenyő ekkoriban is szabadon utazhatott, ahogyan az igazi hírszerzők.
Oda utazott, ahová akart
„Turistaútlevél volt, 100 dollárral. Elmentem Münchenbe, megnéztem, hogy a Luiban és a Playboyban milyen anyagok vannak. Mint mondtam, a nőket szerettem leginkább fotózni. Csináltam egy anyagot, ahogy én gondoltam. Bejelentkeztem a Lui art direktoránál meg a Playboynál. […] Elkezdtem a Luinak dolgozni. Szinte minden hónapban megjelent anyagom. […] Művészeti alap tag voltam, művészeti alapon keresztül utaztam, elintéztem, kaptam egy külön betétet az útlevelembe.
Szolgálati útlevélféleséget kaptam, akkor utazhattam, amikor akartam. Mondanom sem kell, micsoda show volt abban az időben, amikor senki nem mehetett, én akkor mentem Münchenbe, vagy ahova akartam, akkor, amikor akartam”.
Szolgálati útlevélféleséget kapott, nagy show volt – már akinek.
Fenyő ebben az interjúban sem beszélt arról a botrányról, amiben nyakig benne volt, és ami egy fiatal lány halálához vezetett. Bár erről nagyvonalúan elfeledkezett, ő volt az egyik fényképésze annak a botrányos szépségkirálynő-választásnak, amelynek győztese később öngyilkos lett. E mögött a mocskos ügy mögött is a Lapkiadó (akkor már Pallas) egyik leányvállalata, és egy moszkovita politikus-üzletember, Fodros István állt. (Újabb szovjet szál, nahát).
Ugorjunk vissza Siklósi Norbert szerepéhez. A Siklósi vezette Pallas (a korábbi Lapkiadó Vállalat) a nyolcvanas években három leányvállalatot alapított. A már említett Intereditiont, a Delta Szaklapkiadó és Műszaki Szolgáltató Leányvállalatot és a Magyar Média Reklám és Propaganda Szolgáltató Leányvállalatot. Borvendég Zsuzsanna kutatásaiból tudjuk, hogy az első kettőben biztosan megjelent a katonai hírszerzés (is). „A Delta főigazgatója Budai Ferenc, az MNVK-2 tisztje volt, aki már a hetvenes évektől kezdve részt vett az Interpress Vállalat üzleti tevékenységében, vagyis legalább egy évtizedes kapcsolat fűzte Siklósihoz” – írta erről a történész. Ez a cég egyébként különböző szakkiadványokat adott ki. Most a harmadik vállalat az érdekes.
A frissen megalakított Magyar Média 1985-ben nagy szenzációt keltett azzal, hogy országos szépségversenyt rendezett, amire hosszú évek óta nem került sor a Magyar Népköztársaságban. A versenyen induló lányokkal rendkívül előnytelen szerződéseket írattak alá, és meztelen fotókat készítettek róluk, amikkel – a hátuk mögött – Fenyőék kereskedtek is.
Molnár Csilla Andrea, a Magyarország szépe címû verseny gyõztese (a színfalak mögött versenyzõtársaival figyeli a vetélytársakat a Kongresszusi Központban / Fotó: MTI
„Már a verseny alatt botrány keveredett abból, hogy a Miss Magyarország főszervezője, a Magyar Média Reklám és Propaganda Szolgáltató Leányvállalat olyan szerződést íratott alá a lányokkal az elődöntőktől kezdve, melyekben a versenyző (vagy gondviselője) vállalta, hogy kizárólag a szervező cégekkel dolgozik – írta a Népszabadság későbbi összefoglaló cikkében. –
A győztesekről Pauer Gyula szobrászművész készített bronzöntvényeket, a minták levételéhez pedig a lányoknak meztelenül kellett tűrniük, hogy a férfi segédek olajjal kenegessék őket és gipsszel borítsák be a testüket. A műhelyben jelen volt két fotós, az 1998-ban meggyilkolt Fenyő János és Bacsó Béla is. A képekről a győzteseknek azt mondták, hogy dokumentációs célt szolgálnak, ám azokat mégis eladták egy osztrák erotikus magazinnak.
A Lui nevű újság 1986. januárban hozta le a magyar szépségek meztelen fotóit >Szabaduljatok fel, elvtársnők< szöveggel. Mivel [Molnár] Csillát [a győztest] kizárták volna az európai versenyből, ha meztelen képet közölnek róla, csak a szobráról készült kép került be a lapba.”
Mennyire más így Fenyő története. A bronzöntvények készítésénél a Magyar Ifjúság is jelen volt, a később nagy karriert befutó Kovács Zoltán is írt az ügyről, egészen pontosan arról, hogy hiába várt a szépségkirálynőre. Egy kollégája meg a meztelenkedést is végigtudósította.
MagyarIfjusag_1985-3__pages844-845
A szépségkirálynő-választást egy fiatal fonyódi lány, Molnár Csilla nyerte, akit – a társaihoz hasonlóan – végig kihasználtak, és ebbe beleroppant. Molnár Csilla 1986 februárjában harmadik lett a Miss Europa-választáson, majd július 11-én öngyilkos lett. Az esetből hatalmas botrány lett, cikkek, riportkönyvek és egy dokumentumfilm is készült a történetből.
A bűnbak Fodrost – erős moszkvai bekötése ellenére – leváltották, és kirakták a Pártból. Fenyőnek – aki fotósként lefényképezte a meztelen lányokat és a képeket (jó pénzért) eladta külföldön – állítólag bevonták az útlevelét, de utána mégis Amerikába mehetett… Egy tanúvallomás szerint az olajügyes, akkor még állambiztonsági tiszt, Csikós József segített neki. De erről majd később.
Nem mellékes, hogy Fenyő a Fotex fotósaként dolgozott az ügyben, hiszen ez a cég is benne volt a buliban.
Kutatásom mostani állásából úgy látom, hogy az említett Fotexet is ugyanaz a kommunista politikusokból, gazdasági szakemberekből és amerikai magyar bűnözőkből álló kör hozta létre, akár a Szaknévsort és a Nap-tv-t. De kitágíthatjuk ezt a kört arra a reform- és posztkommunista hálózatra, amelynek Siklósi Norbert, Virág András, Berecz János és Lakatos Ernő voltak a meghatározó emberei, illetve az általa felkarolt későbbi milliárdosok: Fenyő, Gyárfás és Várszegi.
Folytatom.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS