Interjút adott a börtönből a PestiSrácok.hu-nak a tavaly nyáron Spanyolországban elfogott, majd Magyarországra szállított „citadellás” Veres István. Az éjszakai életben otthonosan mozgó, költségvetési csalással vádolt vállalkozó állította: nem követett el bűncselekményt, ugyanakkor tart az ügyben valóban érintett maffiózók bosszújától, akik azt ígérték, végeznek vele és családjával, ha beszélni mer a nagybani piacot behálózó alvilági körök tevékenységéről. A Zóna Taxit érintő vesztegetési üggyel is megvádolt üzletember hangsúlyozta: a piacot uraló, több tanút halálosan megfenyegető, jó hatósági kapcsolatokkal rendelkező keresztapákat elkerülte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozása, így, ami eddig kiderült, csak a jéghegy csúcsa, ám ő nem vett részt a kétes ügyletekben. A vádat képviselő ügyészség ezt másképpen látja (közlemény a vádemelésről itt), de a végső szót a bíróság fogja kimondani. Veres Istvánt évekkel ezelőtti sajtóhírekben úgy emlegették, hogy „nagy idők nagy tanúja”, hiszen a ’90-es évek több befolyásos alvilági figuráját ismerte, ám az abban az időben zajló maffiaháborúban nem esett bántódása. Igaz, a vállalkozó portálunknak elmondta, Vizoviczki Lászlóban és Portik Tamásban is felvetődött a megöletése. Az interjúban Veres mindezek mellett említést tett egy eddig fel nem derített kettős gyilkosságról, illetve arról a bűnözőről is, aki a hivatalos verzió szerint marbellai otthonában végzett magával néhány hónappal ezelőtt. Neki az a határozott véleménye, hogy a magyar celebvilágban jól ismert K. F. Roland nem lett öngyilkos.
Vezető kép: PS
Facebook hozzászólás
Polgar
2021-07-21 at 11:45
A nagybani piacokat maffia uralja, ezt mindenki tudja! A viragpiacon csk kp-val lehet fizetni, nincs ar kiirva soha, ranezesre mond arat az elado! Mindenki mindenkivel, nagy osszejatszas, ellenőrzes nincs!
Vica
2021-03-22 at 12:30
Namond! Rég óta fröcsögsz undorítóbbnál – undorítóbb és megalapozatlanabb vádaskodásokat! Az egészben az a legmocskosabb, hogy légből kapott hülyeségeket! Nem vagy már beteg? Aki belülről pudvásodik, az előbb, utóbb rothadni is fog! Miért nem találsz már magadnak élvezetesebb elfoglaltságot?
Vica
2021-03-22 at 12:22
Sajnos nem volt időm elolvasni, válaszolni a butaságokra! 1; – a 2/3-ad nem jogosít fel mindenre! A politikai hatalom brüszikéé! No, meg a [email protected]ícióé, idegen hatalom támogatásával! A jogi hatalom Brüsszel-és, az érzékenyített Bíróságoké! A gazdasági irányíthatóság a Kormányé, ami nem kevés! Mindenki megnézheti, ha ez a hozzá nem értő banda átveszi a kereskedelmi igazgatást, no és a kasszát! Nincs diktatúra, nincs DIKTÁTOR! DE, NE KESEREGJETEK! MAJD LESZ! VISSZAFORDÍTHATATLAN ELNYOMÁS, EZT SOKAN KÍVÁNJÁK NEKÜNK, MERT VANNAK AKIK NEM TUDNAK ÉRVÉNYESÜLNI, HÁT ” DÖGÖLJÖN MEG A SZOMSZÉD TEHENE IS!”””
sicsok
2021-03-14 at 21:11
Tul kényes ügy, vagy csak szégyenlösek vagyunk a Kàdàr sirrablàsrol nyiltan beszélni? Pedig a szolàsszabadsàgot nem azért legalizàltuk hogy az idöjàràsrol legyen csak szo. De persze-ha csak vélemény és érzelemszellöztetés lesz-akkor jobb is hallgatni. Pedig biztosan lenne mit tanulni belöle…
Namond
2021-03-14 at 21:01
Pintér miniszter orr bán kutyája, miből is milliárdos?
Bukohill
2021-03-14 at 17:04
A nagybani csak a jéghegy csúcsa. Aki dolgozott a nyolcvanas években bármely piacon, az köteteket tudna mesélni a Zöldért viselt dolgairól. Ütős hálózat volt.
Namond
2021-03-14 at 17:02
Nahát, pedig már vagy 5-6, de lehet, hogy több alkalommal közzétették, felszámolták a nagybani piacon működő zöldséges maffiát.
Érdekes, hogy a nagybani piac megnyitását megelőzően megszűnt a Bosnyák téri piac és a Nagyvásártelep nagybani piaci szerepe, az utóbbit ugye fel is számolták, részben lebontották.
Vajon azért, hogy egy kézbe kerüljön a piacüzemeltetés?
Pintér miniszternek mintha lennének ilyen ismeretei, tapasztalatai és kapcsolatai.
Jól emlékszem a józsefvárosi Négy Tigris piacra és a Maglódi úti Kőbányai Bazárra?
Az arab pénzváltók, őrzés-védelem, üzemeltetés körüli civakodásokra?
TS
2021-03-14 at 16:57
Kb. 60 éves történet, ha nem több, lásd Sanyi bácsit az Eldorádóból. Ő még kispályás volt.
Az alma 60 Ft Szabolcsban, 800 Pesten. A papírok persze rendben, ezzel a világgal nem bírt még senki elbánni.
Hans Landa
2021-03-14 at 16:18
Királytigris:10/10 A “nagybani” már a Kádár-rendszerben legendás társaság volt.Az alapvető élelmiszerek ára kiugróan magas évek óta,pláne a zöldség gyümölcs.Erről és a “nagybani”&COO szerepéről már a mg-i miniszter is említést tett.NAV,ügyészség,rendőrség,Pintér úr hajrá……….
gyozo2018
2021-03-14 at 15:33
Királytigris
2021-03-14 at 15:27
Demagóg barom!
gyozo2018
2021-03-14 at 15:33
Királytigris
2021-03-14 at 15:27
Régi téma. Maffiózók őrzik-védik, ők határozzák meg az árakat,
ha ellenállsz, akkor elszigetelnek, vagy be se engednek.
Előbb ők vásárolják fel fillérekért.
Ezért ki kell kerülni a nagybanit és saját üzlethálózatot kell kiépíteni,
saját standot létesíteni, már, ahol lehet.
A 2000-es években mesélte a Fehérvári úti piac egyik árusa, hogy
a fél piac zöldséges standja egy tulajdonosé.
Királytigris
2021-03-14 at 15:27
Nagybani piac…
Lehet, hogy a maffia felszámolásával a fogyasztói árak megfeleződnének?
Az adófizetők eltartanak egy élősködő parazita réteget?
Mindezt a FIDESZ 11 éves folyamatos, 2/3-os parlamenti többsége által megtámogatott, kormányzása alatt?
Mit csinált eddig a rendőrség, az ügyészség és a bíróság?
Miért nincs kitakarítva még mindig a disznóól?
Királytigris
2021-03-14 at 15:22
Pintér Sanyi bácsinak mintha munkája akadna….
Sanyi bácsi!
Ne szarozz, rohamozz!!!
Girolamo
2021-03-14 at 15:13
A rendszerváltåsnak nevezett mutatványt,szabadságharcos nemzetünk,nemcsak az előzőleg beállt(beállított) államcsőd miatt hajtotta vėgre.
Elég komoly tömegeket bíztatott az eljövendő új azzal,hogy jóval nagyobbat lehet “szakítani”.
Vannak “területek”,melyek egy 2 milliós világváros esetében,átláthatatlanok.
Tisztességes,”kedves-polgártárs”vėlemėnnyel megbírálhatjuk a hazai “maffiáinkat”,de aki kockázatot vállalt,nem a vesztesėgre alapozott,megvannak a maga szempontjai.
A közraktár,az nagymennyiségek betárolására volt hivatott.Amióta világ a világ,volt úgynevezett királyi beszállító.Aztán,a vidéken lesöpört padlások anyagától is elhíztak páran.
Akiknek azzal kellett számolniuk,hogy a ruszki bármikor bekeményíthet,gondolniuk kellett,a multi dömpingjére is.
Az,hogy államtitkár átvonul a csarnokon,vásárolgat,meg nyilatkozik,még felszín se.Felszín se!
Amikor kedves vásárlók vagyunk,mėg olyat is álmodhatunk,hogy legyen rend.Mire vár az állam?
Nyílván nem arra,hogy idegenek ideérkezésėre fölkopjon.
Más is így van ezzel.
A súlyos bűncselekmėny,az az ami.
De a világ,nem csak kedves vásárlókból áll.Puszta szőkítėsi,fehérítėsi szándék is életekbe került,eddíg is.
A bazár,az egy idea az elérhetőről.Sikamlós,mint az angolna.
Poppy
2021-03-14 at 13:28
A vörös polip a mai napig megússza a büntetéseket. Olyan kiterjedt a hálózat, hogy szinte lehetetlen felgöngyöliteni, de meg kell próbálni.
Volt kacarászni?
2021-03-14 at 12:20
” jó hatósági kapcsolatokkal rendelkező keresztapákat elkerülte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozása, így, ami eddig kiderült, csak a jéghegy csúcsa, ám ő nem vett részt a kétes ügyletekben. A vádat képviselő ügyészség ezt másképpen látja”
.
A “független” ügyészség, nyomozó hatóság és bíróság másként látja.
Volt kacarászni?!
csepeli
2021-03-14 at 12:19
Mi lenne, ha egyszer végre olvashatnánk egy azonos cikkben/interjúban – pld. ebben- az ügyészség, a NAV illetékeseinek álláspontját is? Itt ui. konkrétan a börtönből korrupcióval, ügyek eltussolásával vádolja (a még életben lévő) interjú alany a hatóságokat! Baj van elég, ne tetézzük!
Hol élünk?
gyozo2018
2021-03-14 at 12:18
Már a Kádár-érában is ez volt és azóta sem szakadt meg a háló.
Azóta sem volt akarat szétverni.