Pesti Srácok

Amerika máris a haladás útjára lépett: a demokraták betiltják az „anya, apa, fia, lánya” kifejezéseket

Amerika máris a haladás útjára lépett: a demokraták betiltják az „anya, apa, fia, lánya” kifejezéseket

A demokrata házelnök, Nancy Pelosi, és a Törvényalkotási Bizottság elnöke, a szintén demokrata James McGovern pénteken ismertették a 117. Kongresszus szabályait, amelyek „jövőorientált” javaslatokat tartalmaznak, ideértve a nemekkel kapcsolatos kifejezések felszámolását, így kitiltva az „apa, anya, fia, lánya” szavakat – adta hírül a Breitbart.

Ez a csomag, amely az új Kongresszus összehívása után kerül bemutatásra és szavazásra, átfogó etikai reformokat tartalmaz, növeli az elszámoltathatóságot az amerikai nép irányába, és a Képviselőházat a történelem legbefogadóbb képviselőházává teszi – írta a törvényalkotási bizottság a közleményében. Pelosi házelnök kijelentette: örömmel csatlakozik Jim McGovern elnökhöz „ennek a látványos szabálycsomagnak a bevezetésében, amely tükrözi a történelmileg sokszínű, demokratikus többségű Képviselőház teljes spektrumának nézeteit és értékeit”.

– mondta Pelosi.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a házelnök. Végülis valóban, a világ vezető nagyhatalmának nem is kell, hogy bármi fontosabb legyen a legalapvetőbb kifejezések és a normalitás felszámolásánál. Kíváncsian várjuk, mikor születik meg az első javaslat az amerikai álom megvalósításának körében a magántulajdon eltörlésére a kapitalizmus fellegvárában.

A javaslatok között szerepel a „Gazdasági Különbségek és Növekedésbeli Méltányosság Választott Bizottsága” létrehozása, amely előírná a Kongresszus számára, hogy „tiszteletben tartsa az összes nemi identitást azáltal, hogy a Házszabályban a névmásokat és a családi kapcsolatokat nemi semlegességgel változtatja”.

Bravó!

A XXIII. szabályzat 8. § c) pontjának 3. alpontjában olyan nemek szerinti kifejezések szerepelnek, mint „apa, anya, fiú, lány, testvér, nővér, nagybácsi, nagynéni, unokaöcs, unokahúg, férj, feleség, após, anyós, meny, vej, sógor, sógornő, mostohaapa, mostohaanya, mostohafiú, mostohalány, fiú és lány unoka” stb. Ezeket távolítanák el. Bizonyára sértik egyesek jóérzését, mint ahogy a betlehem állítása másokét, az Európai Parlament szerint. A felsorolt kifejezéseket olyanokkal helyettesítenék, mint „szülő, gyermek, testvér, szülő testvére, unokatestvér, testvér gyermeke, testvér házastársa, mostohaszülő, mostohagyermek, unoka” és társaik. Hiánypótló módosításnak lehetünk szemtanúi.

A fenti sorok is bizonyítják, hogy a józan ész a huszonnegyedik órában van, ha még valamit tenni akar, a neoliberálisnak nevezett posztkommunisták ugyanis jó úton haladnak afelé, hogy tényleg végleg eltöröljenek mindent, ami jó, ami normális, ami értékes. Nancy Pelosi és James McGovern javaslatát olvasva eszembe jut, milyen előrelátó és bölcs döntés volt a magyar Országgyűlés részéről a legutóbbi alaptörvény-módosítás. Na persze nem az egész parlament szavazta meg – ezek szerint vannak olyan képviselőink, akiknek az anyjuk férfi, vagy az apjuk nő. Elég furcsa, de ugyanakkor talán ezzel magyarázhatóak a számlájukra írható magatartási problémák.

Varga Judit a parlamenti expozéjában és a közösségi médiában is elmondta, hogy az anya és az apa nemének rögzítése, valamint annak a deklarációja, hogy Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, prevenciós okkal került be a nemzeti alapokmányunkba. Normális ember ezeket nem vitatja. Azonban a nyugati társadalmak vitái gyakran jócskán túlmutatnak a normalitáson (vagy elmaradnak attól). Ha ne adj’ Isten Magyarországon kormányváltás lenne, akkor a balliberális ellenzék, piros pontra vadászva Kamala Harrisnél és az Európai Parlamentnél, bizonyára ratifikálná az Isztambuli Egyezményt. Vagyis azonnal elfogadná mind a 93 (?) nem létezését, és ezt a társadalom legkisebb tagjaira is ráerőszakolná. Kétharmados felhatalmazás nélkül, ami az Alaptörvény megváltoztatásához szükséges, szerencsére ez csak hiú ábránd lehet a számukra. Így nálunk marad az „anya, apa, lányom, fiam”.

Nekünk pedig annyi a feladatunk, hogy védelmezzük a racionalitást és a normalitást, hiszen ha mi nem gondolkodunk józanul, akkor ki fogja megtenni helyettünk, talán Gyurcsány Ferenc?

Vezető kép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.