Elfogadta az azonos neműek házasságának védelméről szóló törvényjavaslatot az amerikai képviselőház, amelyet a demokraták kezdeményeztek azért, mert az abortusztörvény miatt azt gondolják, hogy a más jogokat is felülbírálhat a legfelsőbb bíróság, olyanokat, amelyeket a konzervatívok kritizálnak. A Szenátusban valószínűleg a törvényjavaslat már nem fog átmenni, mert ott már a republikánusok vannak többségben.
Az amerikai képviselőház kedden „elsöprő többséggel” hagyta jóvá az azonos neműek házasságának védelmét célzó jogszabályt – írja a Mandiner. A demokraták szerint azért van erre szükség, mert a Roe kontra Wade ítéletet felülbíráló, azaz az abortuszhoz való alkotmányos jogot megsemmisítő legfelsőbb bírósági döntés veszélyeztethet más, a konzervatívok által kritizált jogokat is.
A portál szerint egyoldalú vitában a demokraták intenzíven, már-már személyeskedve érveltek a házassági egyenlőség szövetségi törvénybe iktatása mellett, míg a republikánusok tartózkodtak a melegházasság nyílt elutasításától. A republikánus vezetők szükségtelennek állították be a törvényjavaslatot; az emelkedő gázárakról, az inflációról és a bűnözésről beszéltek, beleértve az abortusz-ítélet kapcsán a bírákat ért fenyegetéseket.
A keddi, 267–157 arányú név szerinti szavazás egy politikai stratégia része is volt, mivel az a képviselőház tagjait – republikánust és demokratát egyaránt – arra kényszerítette, hogy jegyzőkönyvbe vegyék az álláspontjukat – tették hozzá.
A javaslat megakadhat a republikánusoknál
Számomra ez személyes ügy
– mondta Mondaire Jones képviselő, aki a képviselőház nyíltan homoszexuális tagjai közé tartozik.
Képzeljük el, hogy azt mondjuk az amerikaiak következő generációjának, az én generációmnak, hogy többé nincs jogunk ahhoz, hogy összeházasodjunk azzal, akit szeretünk
– mondta.
A kongresszus nem engedheti meg, hogy ez megtörténjen
– fűzte hozzá Jones.
Amíg a képviselőházban könnyedén, demokrata többséggel szavazták meg a törvényt, az valószínűleg elakad a Szenátusban, ahol a republikánusok többsége blokkolná a törvényt.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS