Megszüntette a munkatársaink ellen Czeglédy Csaba által indított büntetőpert a Budai Központi Kerületi Bíróság. A július 14-én hozott, most megküldött végzés szerint nem rágalmaztuk a hatmilliárdos költségvetési csalással és bűnszervezet vezetésével vádolt politikust, sőt, tényállításaink még csak becsmérlőek sem voltak. Czeglédy temérdek sajtó-helyreigazítási, sőt, büntetőpert is indított portálunk és munkatársaink ellen. Az egyik ilyen pert azt követően indította, hogy az ügy egyik érintettje, egy védett tanú anonim módon, videointerjúban beszélt stábunknak arról, hogyan használták az iskolaszövetkezetes diákmunkásokat a választási kampányokban, és Czeglédy hogyan és milyen szocialista kampányokat finanszírozott.
Felsorolni is hosszú lenne, hány alkalommal indított különböző eljárásokat, pereket a sajtó munkatársai ellen – és első sorban a PestiSrácok.hu ellen – Czeglédy Csaba, akit azzal vádolnak, hogy strómanokkal iskolaszövetkezet-hálózatot épített ki és több, mint hatmilliárd forint adót csalt el így.
Az “iskolaszövetkezetezés” miatt mellesleg Czeglédyt korábban már kétszer is elmarasztalták, illetve elítélték. Akkor még a Rébusz, illetve Rébusz 2.0 nevű saját nevén futó szövetkezetben csalták az adót és hamisították az okiratokat az ítélet szerint. Egyszer ügyészi megrovással megúszta, majd később felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Most évek óta tart a büntetőügye; a bűncselekmény, amivel vádolják, bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás, ami a hatályos büntető törvénykönyv szerint akár 20 éves börtönbüntetéssel büntetendő.
Mindezek ellenére az ügyvéd-politikus rendkívül érzékeny lelke nagyon nehezen viseli, ha ügyeit nem úgy emlegeti a média, hogy őt áldozatként aposztrofálja. Vagy csak azért zúdítja perek hadát a nyakunkba, mert azzal is kiválóan lehet terelni arról, hogy napokon belül kíméletlenül ott ül majd a vádlottak padján. Ha a sajtóperekben az ítészek a kedve szerint ítélnek, nem győzi a közösségi oldalát teledíszíteni és a balliberális médiát körbekürtölni a szenzációval, hogy “leverte a prosti srácokat”, “megint hazudtak” stb. – így próbálja bizonygatni ártatlanságát, hogy ő, a kétszer már elmarasztalt adócsaló valójában a politikai és propaganda-hadjárat áldozata.
Meg is teszi, amit lehet, hogy miközben ő áldozatszerepben tetszeleg, a kelletlenkedő kormánypárti politikusokat és újságírókat próbálja beszorítani azzal, hogy eljárásokat indít ellenük. Nemcsak az a szokása, hogy a sajtóperek mellett rágalmazási büntetőpert is indít, hanem több esetben arra is felszólította a bíróságot, hogy a tárgyalásról távol maradókat rendőri erővel állítsák elő. Ennek lett a következménye, hogy egészen elképesztő módon több alkalommal is magukat előre kimentő kollégáinkért rendőrautó ment tárgyalások napján: pár hónapos kisbabája mellől e cikk szerzőjét, hajnali órákban, gyermekei mellől főszerkesztőnket, Huth Gergelyt akarták elhurcolni, amelynek hírét Czeglédy a közösségi oldalán népszerűsítette. Hírigazgatónk, a PestiSrácok.hu korábbi főszerkesztő-helyettese ellen még országos körözést is kiadtak.
Több ízben is, amikor inszinuálták kollégáinkat, Czeglédy dicsekedett, sőt, még a rendőröket gyanúsította részrehajlással.
Ma volt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a magyarországi álhírgyártás zászlóshajójának számító, PestiSrácok nevű…
Közzétette: Dr. Czeglédy Csaba – 2019. április 2., kedd
Hát, így állunk. Az a Füssy Angéla, aki fröcsögve-röhögve számolt be arról a PestiSrácok oldalán, hogy kétgyermekes kolléganőimet hogyan vették őrizetbe, elküldheti a rendőröket a gyermekére hivatkozva. Huth Gergelynél pedig kopogtatnak a rendőrök, aztán távoznak. A kiváltságosokkal így bánik a rendőrség.
– írta a Facebookon. Ellenben, ha nem neki áll a zászló, persze lapít. Czeglédy közösségi oldalán és a balliberális sajtóban nem igazán olvashattunk arról, hogy Budai Gyula több pert is nyert Czeglédy ellen. Gyanítható, hogy a mostani végzésről sem fogunk, amelyben a PestiSrácoknak, illetve kollégáinknak adott igazat a bíróság.
A per tárgya hasonló, mint amelyekben Budai Gyula nyert. A Fidesz országgyűlési képviselője már jogerős ítélet birtokában mondhatja ki: Czeglédy finanszírozta az MSZP kampányait. A PestiSrácok.hu munkatársai, László Petra, Füssy Angéla, Huth Gergely és Szenvedi Zoltán ellen rágalmazásért tett feljelentést Czeglédy, abban az interjúban elhangzottakért, amelynek szereplője a Czeglédy-ügy egyik érintettje, egy védett tanú volt. Inkognitót kérő riportalanyunk többek között arról beszélt, hogy Czeglédy több kampányt is finanszírozott és bonyolított, többek között időközi választásokon az álfüggetlen Kész Zoltán és a jobbikos Rig Lajos kampányát, és a kampánymunkában a diákmunkásokat is felhasználták. Czeglédy mindent bevetett, hogy megtudja, ki volt a védett tanú, aki beszélt: ismeretlen elkövetőként őt is feljelentette, de arra is számított, hogy valamely perben majd idézzük. Tévedett. A Budai Központi Kerületi Bíróság pedig a jelek szerint bölcsen, a körülmények ismeretében úgy ítélte meg, hogy semmit sem kell bizonyítanunk. A büntetőeljárást egyszerűen megszüntették, kimondva, hogy a fentiek ugyan tényállítások, de nem becsmérlőek, gyalázkodóak és rágalmazást sem követtünk el.
Vezető kép: MTI/Rosta Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS