Pesti Srácok

FRISSÍTVE: Andrássy úti tűzvész: A lakók bemehettek az épületbe (EXKLUZÍV KÉPEK)

FRISSÍTVE: Andrássy úti tűzvész: A lakók bemehettek az épületbe (EXKLUZÍV KÉPEK)

Visszamehettek a lakók szerdán öt órától az Andrássy úton kedden kigyulladt és részben leégett műemléképületbe, hogy megmaradt vagyontárgyaikat összeszedjék. Szerkesztőségünk munkatársai is visszatérhettek a törmelékkel borított házba, ugyanis itt működött lapunk bázisa.

PESTISRÁCOK.HU

A Terézvárosi Önkormányzat épületében tartott szerda délutáni sajtótájékoztatón elhangzott, még mindig vannak tűzfészkek az épületben, az oltási munkálatok jelenleg is tartanak. Hassay Zsófia elmondta, a fedél nélkül maradt családok azonnali gyorssegélyt kapnak: lakásonként ötvenezer forintot, illetve családtagonként még külön húszezer forint támogatást biztosít az önkormányzat.

PestiSracok facebook image

Hassay Zsófia emlékeztetett, a tűzvész okozásával gyanúsított két férfi a közös képviselet felkérésére, a néhány héttel ezelőtti viharkárok javítása miatt dolgozott a tetőtérben.

A polgármester asszony a PestiSrácok.hu tudósítójának kérdésére elmondta, sokszor felmerült bennük az a lehetőség, hogy az önkormányzat kisajátíthatná az épületet, de állítása szerint nem volt meg hozzá a jogszabályi háttér. Mint mondta: Magyarországon a magántulajdon védelme nagyon erős.

Mint ismert, korábban Orbán Viktor miniszterelnök a szintén a VI. kerületben található Balettintézettel kapcsolatban fogalmazta meg azt az igényét, hogy az államnak tulajdonjogot kellene szereznie az Andrássy út 25. szám alatt található épületben. Azonban idén júniusban jelent meg a sajtóban az a hír, hogy magánbefektetők érdekeltségébe került a Balettintézet is.

Törmelékdarabok mindenütt

Mint korábban beszámoltunk róla, a PestiSrácok.hu szerkesztősége is abban az Andrássy úti épületben működött, amely kedd délután hatalmas tűz miatt életveszélyessé vált. Két munkatársunk a lakókkal együtt visszament a hátrahagyott értékeinkért. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy első emeleti irodánk plafonja ázott csak be. A második élők sajnos nem voltak ilyen szerencsések, ugyanis az oltás következtében ingatlanjaik teljesen eláztak. A visszaköltözés csak hónapok múlva lehetséges.

IMG_7885
A harmadik emelet és a tető megsemmisült Fotó: PestiSrácok.hu
IMG_7895
A kerület polgármestere a szerda délutáni sajtótájékoztatóján büszkén emelte ki, hogy a másfél éve felújított kémény nem dőlt le Fotó: PestiSrácok.hu
IMG_7901
A tetőtérben engedély nélkül lebontották a tűzfalakat, ezért terjedt viharos gyorsasággal a tűz Fotó: PestiSrácok.hu
IMG_7915
A Szív utcát még napokig lezárhatják Fotó: PestiSrácok.hu
IMG_7930
Az Eszterházy- palota Andrássy úti bejáratába lépve ez a látvány fogadta munkatársainkat Fotó: PestiSrácok.hu
IMG_7942
Az épület hátsó udvarában áll a törmelék Fotó: PestiSrácok.hu
IMG_7962
Törmelékdarabok mindenhol Fotó: PestiSrácok.hu
IMG_7975
A tetőtér és a harmadik szint évek óta életveszélyes volt Fotó: PestiSrácok.hu

IMG_7939
IMG_7958
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.