Anglia főidénybeli formában gázolt át Iránon – Anglia–Irán 6–2 (3–0)

Messze még az egyenes kieséses szakasz, de máris túl vagyunk a vébé egyik leghosszabb meccsén. Nehéz megállapítani, hogy tényleg ennyi játékidőn kívüli fennforgás történt-e, vagy csak a brazil spori szereti ennyire nézni a focit, mindenesetre a 90 perc játékidőt további összesen 24 perc ráadással toldotta meg. Anglia pedig ezalatt nemes egyszerűséggel lemosta Iránt.

Talán az lesz az idei világbajnokság egyik érdekessége, hogy kivételesen nem nyáron, a fociidény után rendezik fáradt, akár kedvetlen játékosokkal, hanem a fociidény közepébe beékelt tornára a legnagyobb sztárok is felspannolva érkeztek. Majd kiderül, hogy így lesz-e, mindenesetre az angol játékosok teljesítményén nem látszott, hogy nem egy Premier League- vagy Bajnokok Ligája-rangadón hajtanak, hanem csak Irán ellen. Ritkán látott mezőnyfölényről tanúskodik a 79–21 százalékos labdabirtoklási arány és a 90 százalékos pontossággal végrehajtott csaknem 800 angol passz, ám a befejezéseknél ehhez képest ehhez képest egész jó volt az ázsiai csapat.

A nyomasztó angol fölény az elejétől fogva megvolt, sőt, egyre nyomasztóbbá vált, ahogy kezdtek belejönni a játékba, aztán az egészet megakasztotta az iráni kapus agyrázkódása és hosszas ápolása, miután csapattársával egymásnak szaladtak fejjel. A kapuscsere, majd az újrakezdés után megint hamar átvették a kezdeményezést a szigetországiak, majd a félidő utolsó tíz percében kiszakadt a gólzsák. Legalábbis akkor még a félidő végének hihettük, amikor Bellingham és Saka kitömte a hálót, de Sterling már a 14 perces ráadás kezdetén lőtte be a harmadikat.

A hosszas túlórázás ellenére nem jött több gól az első félidőben, amelyre látvány és eredmény szempontjából sem lehetett panaszunk, ám a második rész még gólgazdagabb műsort hozott. Az angolok egy kicsit belekényelmesedtek a történetbe, aztán negyedóra múltán eszméltek, hogy még túl sok van hátra ebből a meccsből ahhoz, hogy máris nyugdíjba vonuljanak. Saka másodjára is beköszönt az iráni cserekapusnak, aztán pár percre rá jött a meglepetés, mert egyáltalán nem volt benne a meccs képében a szépítés. Taremi egy kiválóan középre adott labdát vágott a léc alá olyan mozdulattal, amely bármelyik angol sztárnak is becsületére vált volna. Ez volt az irániak első kaput eltaláló kísérlete, és egész jól sikerült. A meccs képén viszont nem tudott ez változtatni, és érthetően nem volt okuk megszeppenni a bekapott góltól az angoloknak sem.

A korábbi gólszerzők – Saka, illetve Sterling – helyére beállt Sterling és Grealish növelte kínosra a különbséget, és mivel a hatodik angol gól utáni pillanatokban felmutatta a negyedik játékvezető, hogy ezúttal 10 perc ráadás lesz, felmerülhetett, hogy itt akár még történelmi léptékű győzelemre is van kilátás. A kiütés mértéke végül nem növekedett, sőt, Irán a ráadás utolsó pillanataiban büntetőhöz jutott, így még további percekkel meghosszabbítva a találkozót. Ám a csapata első gólját szerző Taremi ezzel a lehetőséggel is élt, és így végül Irán végül nem szenvedett nagyobb vereséget Angliától, mint Anglia nemrég Magyarországtól.

Anglia–Irán 6:2 (3:0)
al-Rajjan (Halifa Stadion), 45 334 néző, v.: Raphael Claus (brazil)
gólszerzők: Bellingham (35.), Saka (43., 62.), Sterling (45+1.), Rashford (71.), Grealish (90.) – Taremi (65., 103., a másodikat 11-esből)
sárga lap: Dzsahanbahs (25.), Puraligandzsi (48.)