Naponta vagy tíz órán át nincs áram Kárpátalja több településén. Az áramszolgáltatás szüneteltetése miatt alapvető szolgáltatásokat sem tudnak megfelelő szinten fenntartani, így hosszútávon az ország azon része is élhetetlenné válik, ahol nem ropognak fegyverek. Néhányan, köztük informátorunk mobil aggregátorokkal próbálják megoldani, hogy legalább a pékségek tudjanak működni és az óvodák, iskolák konyháján tudjanak főzni. De nemcsak az otthonokban kapcsolták le a villanyt, közvilágítás sincs több kárpátaljai településen. A hajnali sötétségben munkahelyükre igyekvőket már több ízben érte emiatt baleset a helyiek elmondása szerint. Az áramkimaradásokat azzal magyarázzák, hogy Oroszország megsemmisítette az ukrajnai energetikai infrastruktúra több mint egyharmadát és az energiaszektor jelentős megrongálása miatt szükséges az ország megyéinek időszakos áramtalanítása. A lekapcsolásokat állítólag az állami energiaszolgáltató utasítására hajtják végre. Emellett energiatakarékoskodásra is köteleznek Kárpátalján, amit hatósági erővel, házról házra járva ellenőriznek.
Bár továbbra is távol zajlanak a harcok Kárpátaljától, napról napra nehezebb az élet a magyarok lakta területeken. Eddig a kötelező sorozás veszélye volt a legfenyegetőbb, a legtöbben ezért hagyták el Kárpátalját. Most már a razziák – azaz a sorkötelesek utáni kutatás és az egyre gyakoribb légiriadók mellett – az is nehezíti a mindennapi életet, hogy körülbelül egy hete a nap jelentős részében konkrétan nincs áram. Helyi kapcsolataink szerint voltak napok, amikor 9–10 órára szünetelt az áramszolgáltatás napközben, így gyakorlatilag semmit sem tudtak csinálni. Leolvadtak a hűtők, nem működtek a gépek, és nemcsak a háztartások nem tudtak így működni, hanem álltak az üzemek, még a pékségek kemencéi is.
Mivel a közvilágítás is szünetel, a nagy forgalmú utakon a gyalogosok, kerékpárosok több balesetet is elszenvedtek. Csak a szerencsének köszönhető, hogy tragédia eddig nem történt. Közben rendeletet is kiadtak, amely kötelezi a lakosságot a takarékos energiahasználatra. A takarékoskodást pedig hatóságilag ellenőrzik is, házról házra járva. Hogy ez miként kivitelezhető, azt senki sem tudja, mert a helyzet is annyira abszurd. Az azonban bizonyos, hogy ha az otthonokba az ellenőrök ilyen címszóval beléphetnek, bármit átkutathatnak, akkor sorköteleseket is éppúgy kereshetnek közben.
A hosszú hétvégét megelőzően ment be a parlament elé az a javaslat, amely még tovább szigorítaná a határátlépést is. Ha a szigorítást bevezetik, az azt jelenti, hogy ezt követően mindenkitől ujjlenyomatot vesznek az átkelésnél. A tervezetről szóló beszámolók nem is titkolják annak célját: meg kell fékezni a kettős állampolgársággal trükközőket, vagyis azt, hogy ukrán állampolgárok, akik magyar állampolgárságot is felvettek, magyar útlevéllel jussanak ki az országból, elkerülve a sorozást.
Mindeközben szünet nélkül zajlik a magyarok elleni uszítás. Az ukránok legújabb akciója, hogy Zelenszkij felhívására poszthumusz nemzeti hős címet akarnak adományozni az egyik leghírhedtebb magyargyűlölő ukrán katonának, Oleg Kucinnak, a kárpátaljai Szvoboda légió megalakítójának, a Karpatszka Szics zászlóalj parancsnokának. Kucin szélsőséges magyarellenes megnyilvánulásai többször keltettek felháborodást, most mégis fel vannak háborodva, amiért a KMKSZ, illetve a Kárpátaljai Regionális Tanács magyar tagjai nem támogatják a hősi címét.
Oleg Kucin 2022. június 19-én halt meg Harkovnál, miután egy tűzharcban közvetlen találat érte. 2015-től a Karpatszka Szics kvázi folyamatosan fenyegette a Kárpátalja területén élő magyarokat. 2016-ban fáklyás felvonulást tartottak Ungváron, „Késhegyre a magyarokkal” és „Halált a magyarokra” rigmusokat skandálva. 2017-ben bejelentették, hogy Kárpátalján nem elegendő a rendvédelmi szervek szeparatizmus elleni fellépése ahhoz, hogy biztosítható legyen a jövőben az állam területi egysége a régióban. A Karpatszka Szics egyik fő célpontja régóta a Vereckei emlékmű, amit kárpátaljai magyar lapok szerint bizonyítottan többször megrongáltak, meggyaláztak. Oleg Kucin egy alkalommal ki is jelentette, hogy nem nyugszik, amíg a Vereckei-hágón áll a magyarok emlékműve.
Vezető kép: kárpátalja.ma
Facebook
Twitter
YouTube
RSS