Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Külföldről avatkoznak be a magyar választásokba, hogy eltakarítsanak minket (PS-interjú!)

Szijjártó Péter: Külföldről avatkoznak be a magyar választásokba, hogy eltakarítsanak minket (PS-interjú!)

A Soros György által finanszírozott külföldi Avaaz csoportnak az ellenzéki jelöltek melletti politikai hirdetései nyílt és durva beavatkozások a magyar belpolitikába, a milliárdos pénzét és civil szervezetit felhasználva akarja eltakarítani az útból a bevándorlásellenes magyar kormányt - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szerinte a bevándorlóországot akaró hálózat az igazi ellenfél, amelynek vannak ügynökei, végrehajtói. „Amíg mi vagyunk kormányon, addig minden támadást vissza fogunk verni, minden nyomásgyakorlást, zsarolást elutasítunk, mi megvédjük Magyarországot és a magyar embereket” – mondta Szijjártó Péter. A tárcavezető a vasárnapi választásról úgy vélekedett, teljesen mindegy, hány induló van egy választókerületben, mert két lehetőség van: az emberek vagy egy bevándorlásellenes jelöltet küldenek az Országgyűlésbe, vagy egy bevándorláspárti jelöltet, bevándorlásellenes jelöltből pedig egy van, a Fidesz-KDNP jelöltje. Szijjártó Péter figyelmeztetett, ha hatalomra kerülne az ellenzék, akkor nem állna ellen a külföldi nyomásnak, feladná a harcot a kvóta ellen, így a migránsok gyűjtőtáborává válna Magyarország.

A választási kampány finisében a kormány megbuktatása érdekében mindent egy lapra tettek fel Orbán Viktor magyar és nemzetközi ellenfelei, példátlan és durva, de Soros György aktivistahadserege, az általa pénzelt Avaaz nevű csoport külföldről hekkelné meg a magyar választásokat. Az Avaaz horribilis összegeket elköltve 20 percenként jelentet meg hirdetést a Facebookon és a Messengeren az ellenzéki jelöltek mellett és a Fidesz elleni összefogásról. Mi ez, ha nem propaganda és manipuláció?

Ez nyílt beavatkozás a magyar belpolitikába és nyílt befolyásolás. Az Avaaz már több külföldi választáson is beszállt a kampányba, mindenhol a bevándorláspárti jelölteket támogatva. Soros György azt akarja, hogy Magyarország bevándorlóország legyen, Sorosnak a magyar kormány az útjában áll, a milliárdos spekuláns a magyar kormányt el akarja takarítani az útból. Ehhez felhasználja a pénzét, az NGO-it, kihasználja, hogy hirdetéseket adhat fel, hogy NGO-kat mozgathat, és nyíltan, durván beavatkozik Magyarország belső folyamataiba. Szerencsére nem ezek az NGO-k fognak szavazni, nem a Soros-hálózat fogja eldönteni, hogy Magyarországnak milyen kormánya lesz, hanem a magyar emberek. A mi történelmünk folyamatosan a külső beavatkozásokról, elnyomásról, hazánk elfoglalásáról szól, de 1100 év után mi még mindig itt vagyunk egy egységes, homogén, keresztény társadalomként a Kárpát-medencében. Bárki próbálja befolyásolni a belpolitikai folyamatokat, végül a magyar emberek fognak dönteni.

Már nem is az ellenzéki pártok és képviselőjelöltek az ellenfelek, hanem a háttérben megbúvó külföldi érdekkörök és lobbisták?

PestiSracok facebook image

Ellenfelünk mindenki, aki Magyarországot bevándorlóországgá akarja változtatni, ezt a hálózatot Soros György irányítja.

Az Avaaz hirdetései Márki-Zay Péter ajánlásával is futnak, aki Hódmezővásárhely vezetése helyett országos politikával foglalkozik, önjelölt közvéleménykutatóként járja az országot és házal az ellenzéki politikusokkal. Hova vezet ez? Mire számíthatunk ezek után?

A világban elképesztő intenzitású viták zajlanak arról, hogy van-e joga az egyes országoknak ahhoz, hogy megtartsák a nemzeti, vallási, kulturális, történelmi örökségüket, identitásukat. Egy internacionalista nemzetközi hálózat megpróbálja elvenni ezt a jogot, ezt az értéket a nemzetállamoktól. Ennek az internacionalista hálózatnak vannak ügynökei, vannak telepített emberei, akik ezt a politikát az adott országban végrehajtják. Így van ez Magyarországon is. Mi magyar ország akarunk maradni, mi egy rendezett, homogén, keresztény, egységes társadalommal rendelkező ország kívánunk maradni, ezért jól láthatóan útjában állunk a bevándorláspárti erőknek, hiszen ők azt akarják, hogy minden nemzet adja fel identitását, és jöjjön létre egy Európai Egyesült Államok, ami egy posztnemzeti, posztkeresztény képződmény. Most minden eszközt és minden embert bevetnek, a magyar kormány ellen.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A magyar kormányt több fronton is támadják. Csütörtökön az ENSZ emberi jogi bizottsága szólította fel hazánkat, hogy vonja vissza azt a törvényt, amely lehetővé teszi a rendőrségnek az illegális határátlépők kitoloncolását anélkül, hogy menedékkérelmet nyújthatnának be. Emellett a testület a Stop Soros törvénytervezettel kapcsolatban is kiadta az ukázt, a testület szerint azt el kell utasítania a kormánynak.

Az ENSZ nyilatkozata olyan, mintha Soros György írta volna. Az ENSZ emberi jogi bizottságában ülő tagokat folyamatosan a Soros Györgyhöz köthető NGO-k tájékoztatják. A bizottsági tagok mögött a meghallgatásokon ott ülnek ezeknek az álcivil szervezeteknek a képviselői, akik felkészítik, tájékoztatják a tagokat, befolyásolják őket. A Soros-terv pontjai az ENSZ nyilatkozatokban is megjelennek. Ha vasárnap mi kapunk felhatalmazást a folytatásra, továbbra is harcolni fogunk az összes ilyen beavatkozási kísérlet ellen, nem hagyjuk, hogy Brüsszelben vagy az ENSZ New York-i központjában döntsék el, hogy a magyar embereknek kikkel kell együtt élniük. Ha a jelenlegi ellenzék kerül többségbe, fel fogják adni azt a harcot, amit mi vívunk a magyar emberek biztonságáért, fel fogják adni a harcot a kvóta ellen és Brüsszel be fogja vezetni a kötelező betelepítési kvótát. Fel fogják adni a globális migrációs csomag elleni harcot, és akkor az ENSZ meg fogja tiltani minden országnak, hogy a saját polgárai és az illegális migránsok között különbséget tegyen. Fel fogják adni a harcokat, így a bevándorláspárti nemzetközi erők elérik, hogy ne legyen kerítés és mindenkit beengedjünk.

Alábbhagy a Magyarországgal szembeni külföldi nyomás lendülete és intenzitása, ha a Fidesz-KDNP nyer vasárnap és ha ez a kormány folytathatja?

Jövő héten Brüsszelben a LIBE-bizottság Magyarországról szóló jelentése is napirendre kerül, amely Judit Sargentini nevéhez fűződik és amelyben ugyancsak hazánkat ekézik.

Ez a jelentés egy lesz a sok teljesen elfogult, igaztalan és hamis kritikák közül. Ha nem mi nyerünk, akkor az ellenzék együtt fog működni Sargentinivel és a LIBE-bizottsággal, és minden Magyarország számára káros pontot végre fognak hajtani. A jelenlegi migrációs politikánkat kell folytatni, mert miután Ausztria világossá tette, hogy nem fogad be több menekültet, a migránsok gyűjtőtáborává válna Magyarország, ha az ellenzék hatalomra jutna és megnyitnák a határokat, elfogadnák a kötelező betelepítéseket.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ön szerint leginkább miről kell dönteniük a magyaroknak vasárnap?

Ha beengedjük a migránsokat, bevándorlóországgá válunk, csak egyszer lehet elrontani, a kiömlött vizet sem lehet később visszatenni a vödörbe. A magyar embereknek két lehetőség közül kell választaniuk, vagy bevándorlásellenes jelöltet küldenek az Országgyűlésbe, vagy bevándorláspárti jelöltet. Bevándorlásellenes jelöltből mindenhol egy van, az a Fidesz-KDNP jelöltje. A döntés erről szól, és a magyar emberek biztonságánál fontosabb kérdés nincsen, a biztonságot pedig csak az tudja garantálni, ha bevándorlásellenes többség lesz az Országgyűlésben.

Legutóbb Ausztriában, Olaszországban és Csehországban is bevándorlásellenes pártok nyerték el a választók támogatását. Lesz Brüsszelben fordulat, ha más uniós államokban is folytatódik a tendencia?

Látható, hogy az embereknek elegük van a képmutatásból, az össze-vissza beszédből, elegük van az úgynevezett politikai korrektségből. Az emberek nem akarnak terrorveszélyben élni, elegük van abból, hogy 28 terrortámadást követtek el Európában két és fél év alatt bevándorló hátterű elkövetők, megöltek több mint 330 embert, és 1300-at megsebesítettek. A brüsszeli fordulatig sokat kell még harcolnunk, de ha az Európai Tanácsban többségbe kerülnek az olyan kormányfők, akik a bevándorlást veszélyes és megállítható folyamatnak tartják, mint Orbán Viktor, akkor az uniós döntéshozatalnak is változnia kell. Egy biztos, mi minden támadást vissza fogunk verni, minden nyomásgyakorlást, zsarolást elutasítunk, addig fogunk harcolni Magyarország és a magyar emberek biztonságáért, ameddig szükséges.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.