Beárazás II.

A minap szót ejtettünk – mit szót ejtettünk: javaslatokat tettünk – a migránsok beszerzésének módjáról. Ahogyan az lenni szokott az idő fényesen igazolta, hogy javaslataink időszerűek és helyénvalóak voltak. Mondhatnónk, a történelem áldását adta rájuk.

, még az EU urainak is feltűnt, a Törökországból érkező migránsok állapota és képzettsége. Az ugyanis nem nagyon felel meg a természetes eloszlás követelményeinek. Egészen pontosan

a törökök csak a beteg vagy képzetlen vagy kiskorú személyeket engedik át az EU-nak.

Törökország kijelentette például, hogy a szír diplomásokra nem vonatkozik a használt migráns becserélésének lehetősége egy alig használtra, ami pedig a törökökkel kötött egyezmény legviccesebb pontja volt. A Spiegel információi szerint a törökök nem adnak kilépési engedélyt olyan családoknak, ahol az apa mérnök, vagy orvos, vagy akár csak szakmunkás.

Nyilván a képzett teveszerelőkre nekik is szükségük van.

Mármost az még az unió agyalágyult urainak is feltűnhet, hogy

a szír nagymama a járókerettel nem fog azonnal beállni a Volkswagenhez autót összeszerelni.

Mert bár ő régebben, ifjúkorában még fényes kompetenciákkal rendelkezett, nagyszerű kecskeragut tudott főzni és távol is tartotta attól a legyek többségét, mára azonban képességei megkoptak és mostanában főleg, arab nyelvű szitkokat tud mondani a bevándorlási tisztviselőkre – amint látjuk azt a médiában. A nekünk átengedett kontingens másik végletét a fiatal, kereszténygyűlölő mohamedán taplók teszik ki,

akik ugyan írni olvasni nem tudnak, de azért mélyen megvetnek bennünket erkölcsi fölényük magasából.

Ezek szintén nem akarnak dolgozni, hiszen a munka európai-keresztény fogalma sem ismert előttük és ugyebár amiről nem tudjuk, hogy létezik arra bizonyára nem is vágyunk. Az is kiderült a sajtóhírekből, hogy mindehhez a törököknek akár joguk is lehet, ugyanis

a velük kötött szerződés nem tartalmazza a kiválasztás részletes szabályait.

Annyira sürgős volt az egyezmény megkötése, hogy efféle elhanyagolható részletekre nem jutott már idő. Valószínűleg eszébe sem jutott senkinek. Ez sem.

Mindez jócskán megdrágítja majd a migránsok „integrációját” – ami egy gyönyörű szép elnevezés arra, hogy el kell tartani őket.

Az ilyeneket ugyanis nagyon nehéz és költséges például németül megtanítani – ami a Bundesmutti egyik leghőbb vágya –, nyilván

hogy majd ha már szavazati joguk is lesz el tudják olvasni, kire kell szavazniuk.

Látjuk, Amerikában már nem nagyon lehet választást nyerni a négerek és a latinók szavazatai nélkül, úgy Európában is közel az az idő, mikor a mohamedán szavazók lesznek a mérleg nyelve. Mert sajnos a demokrácia titkát már a jeles Mirabeau gróf jó régen leleplezte, miszerint a többségnek a demokráciában végső soron akkor is igaza van, ha nincs igaza. És ez azóta mit sem változott. Az EU-vezetés természetesen a probléma megoldásának rájuk oly jellemző módját találta meg: az ENSZ menekültügyi biztosságához (UNHCR) fordulnak. Ennyi erővel a Leányanyák Országos Gyorskorcsolyázó Egyesületéhez is fordulhattak volna. Az ENSZ – és benne a Menekültügyi Főbiztosság – olyan szervezet, melyet az emberiség a globális szórakoztatás érdekében tart fent.

Hatalmas apparátussal és költségvetéssel nem csinál semmi hasznosat,

kivéve, hogy lehetőséget biztosít a tagállamok számára egymás változatos, néha szórakoztató anyázására, mely produkciót eufemisztikusan „Közgyűlésnek” neveznek.

Mindez – csak Magyarországnak – évi cirka 3 milliárd forintjába kerül.

A kocsmában mindezt néhány fröccs áráért sokkal kreatívabban és demokratikusabban lehet megtenni, továbbá ott, néhány bevert orr formájában,

még valódi következményekkel is lehet számolni.

Hiába a demokrácia tradicionális formáinak nincs párja. Az ENSZ – a tagállamok egymásról alkotott lesújtó véleményén kívül – többnyire akkor szerepel a hírekben, mikor még több pénzt kérnek, illetve mikor ENSZ-békefenntartók kiskorúakkal erőszakoskodnak. Ez speciális, mondhatni egyetlen látható elfoglaltság a békefenntartók részéről,

arról ugyanis, hogy magát a békét fenntartották volna még nem hallottunk;

jelenlétük lakmuszpapírként mutatja, hogy hol vannak a legnagyobb népirtások a földgolyón. Nagyszerűen lehet még, a fentieken túl túszként is felhasználni őket, mint mikor az amerikai bombázások kapcsán a szerbek hidakhoz kötözték a békefenntartókat, mintegy légelhárításként, olcsóbbak ugyanis mint a rakéta. Hogy hatékonyabbak-e azt nem tudom.

Úgy áll hát a helyzet, hogy a migránsokat nem munkahelyekkel, iskolákkal kell fogadni, hanem szociális ellátással. Na meg sok-sok mecsettel; ha már nem dolgoznak legalább imádkozzanak. Ha ez sem lendíti fel az európai gazdaságot, akkor semmi.

Végezetül, a fent idézett mondatokat a Filozófus művében a türannoszok jellemzésére használta. Véleménye szerint ugyanis a zsarnokoknak – vagy a zsarnokságra törőknek – célja

a társadalmat összetartó hagyományok széttörése

és olyanok felemelése, akikről úgy gondolják, nem, vagy csak kevéssé képesek ellenállni nekik. Arisztotelész úgy véli, hogy a zsarnok három dolgot szeretne elérni: az egyik, hogy

az alattvalók kicsinyes gondolkodásúak legyenek

, mert a kis-lelkű ember senki ellen sem fog föllázadni; a másik, hogy

az alattvalók bizalmatlanok legyenek egymással szemben,

mert a felkeléshez bizalom szükségeltetik; harmadszor pedig, hogy

képtelenek legyenek a cselekvésre.

Ezért emeli fel a rabszolgákat és az idegeneket.

Mindezeket mintegy 2500 évvel ezelőtt vetette papírra. Elgondolkodhatunk vajon van-e új a nap alatt.