Pesti Srácok

Az 1945 és 48 közötti politikai elit is bűnös a svábok tönkretételében, nemcsak a komcsik

Az 1945 és 48 közötti politikai elit is bűnös a svábok tönkretételében, nemcsak a komcsik

Nagy Imre bűntetteinek listája számos – idézzünk fel egy újabbat is a kitelepítések megkezdésének évfordulója kapcsán. Ő volt ugyanis a belügyminiszter, amikor számos gonosztette előtt és után aláírta a svábok szétzúzásáról döntő rendelkezést. Egy évszázadok óta gazdaságilag, kulturálisan és társadalmilag is virágzó közösséget töröltek el a komcsik. Semmiben sem menti fel őket, de Európa számos államára jellemző volt ekkoriban, hogy a nácik gaztetteire hivatkozva milliókat tettek tönkre azért, mert németek.

Igen, rátok nézek, ruszofób kretének. Mert az a módi, amit mostanság az oroszokkal szemben alkalmaznak, hogy származásra való tekintettel vesznek el vagyontárgyakat, származás miatt utasítanának ki embereket és származásból fakadóan gyűlölködnek, az nem más, mint a ‘40-es évek közepének folytatása.

Bűnöket követ el annak az államnak a vezetése, amely állam összefogja a nemzetedet? Bűnös vagy. Nem kértél elég hangosan bocsánatot olyan cselekedetekért, amiket nem te követtél el? Bűnös vagy.

És ezért teljes nyugalommal putyinistázannak minket. Elvekben következetesen hívő ember soha nem fogadhatja el, hogy a kollektív büntetés elve megengedhető legyen, hívják azt a népet németnek, orosznak vagy bárminek.

PestiSracok facebook image

Soha, semmikor, semmiért. Jobboldali emberek nem tesznek ilyet, a többieknek meg tilos.

No, de vissza a történelemhez.

Büszke, magyar sváb volt számos ősöm, köztük nem egy – például dédanyám –, akik, szemben a mind inkább tért nyerő volksbundista törekvésekkel, büszkén hirdették, hogy sváb identitásuk mellett magyarok. Erről szólt a Hűséggel a hazához mozgalom.

Jutalmul a komcsiktól minden javaik totális elvétele és egzisztenciális tönkretételük volt, elnyomással, a továbbtanulás ellehetetlenítésével és egyebek, a málenkij robotról nem is beszélve.

Hadd tegyek itt egy fontos kitételt. Mert persze joggal komcsizom, de ebben az aljasságban az akkori, úgynevezett demokratikus pártok jelentős része is benne volt, és bűnük nem kisebb ettől, hanem nagyobb. Nagyobb, mert részesei voltak annak a kamunak, hogy hazánkban pár évig valamiféle demokratikus kísérlet lehet, holott ez egy percig sem volt igaz. És ha tetszik, ha nem, de azzal, hogy asszisztáltak ehhez a gonoszsághoz, az egész akkori, _demokratikus kísérletet_ vagy mi a tökömet is zárójelbe teszik.

Nyomatékosítsuk, oké? EZ NEMCSAK A KOMCSIK BŰNE, HANEM AZ 1945 ÉS 1948 KÖZÖTTI "DEMOKRATIKUS" PÁRTOKÉ IS.

Nincs mentség. Pont azért nincs, amit Horthy esetében is mondtam: számos jótett sem ment fel egy pokolit.

Ezért tanácsolnám – bár lehetne – azoknak a mentálisan terhelteknek, akik diktatúrát kiáltanak manapság, hogy néhány hónapot hadd élhessenek akkoriban. Nem vagyok szadista, visszajöhetnek, ha csendben maradnak.

Vissza Nagy Imréhez. Bízom benne, hogy van túlvilág, mert akkor örökké a pokolban szenved tetteiért. Vagy, hogy ne legyek ilyen patetikus, nekem az is elég, ha egyre gyorsuló ütemben zsugorodik azok köre, akik benne hőst látnak és nem kommunista nemzetvesztőt, mint ami valójában volt.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.