Pesti Srácok

Az afgán elnök elismerte a tálibok győzelmét

Az afgán elnök elismerte a tálibok győzelmét

Asraf Gáni afgán elnök Facebook-bejegyzésében kijelentette, hogy a tálibok győztek, így most már az ő felelősségük az ország vezetése, becsületének és létének megőrzése, az államfő egyben azt is megerősítette, hogy elhagyta az országot.

Gáni lépését azzal indokolta, hogy így el akarta kerülni a vérfürdőt. Mint fogalmazott, meggyőződése, hogy ha Kabulban marad, akkor számtalan hazafi veszítette volna életét, Kabult pedig lerombolják. Gáni vasárnap hagyta el Afganisztánt, és nem sokkal később a szélsőséges iszlamista tálib felkelők behatoltak Kabulba, ahol az elnöki palotát is elfoglalták. Az Al-Jazeera arab hírtelevízió olyan felvételeket is sugárzott, amelyeken az látszik, hogy tálib harcosok Korán-verseket énekelnek az épületben. A felkelők bejelentették: az elnöki palotából hamarosan kikiáltják az Afganisztáni Iszlám Emirátust a jelenlegi köztársasági államforma helyett. A tálibok az amerikai és egyéb nemzetközi erők végső kivonásának májusi kezdetekor indítottak általános támadást a kormányerők ellen, és az elmúlt bő egy hétben szélsebesen foglalták el az ország tartományi központjait, szinte egyetlen puskalövés nélkül; a legtöbb helyen a kormányerők egyáltalán nem vagy alig tanúsítottak ellenállást.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Gulabuddin Amiri

PestiSracok facebook image

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.