Pesti Srácok

Az Aktának megszólalt a budapesti építőipari mutyi kárvallottja: százmilliókat tehettek zsebre a semmiért

Az Akta stábja ezúttal a főváros közműszolgáltató cégénél és számos baloldali önkormányzatnál bennfentes, közbeszerzéseket zsinórban elnyerő Szin-Ker Kft. botrányát vette górcső alá. Ez az a cég, amely a különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával folyamatban lévő büntetőügynek is szereplője, és amely cégről kiderült, hogy hálából több százmilliós értékű nyertes közbeszerzésekért ingyen újította fel Trippon Norbert DK-s alpolgármester házát. Riportunkban megszólal egy építési szakember, aki egy, a fővárosi BKM Zrt. keretszerződéseibe tuszkolt felújításon dolgozott, a generálkivitelező Szin-Ker alatt felépült számlázási lánc alján. És nyilvánosságra hozunk egy hangfelvételt is szintén egy, a kivitelezésre és a közbeszerzési mutyihálózatra rálátó személytől.

Az Aktában elhangzó állítások bemutatják, hogyan folyattak át összességében milliárdokat a számlázási láncba bevett kegyelt cégeken – ebből egyes vállalkozások százmilliókat tettek zsebre úgy, hogy még csak nem is dolgoztak, csak továbbpasszolták a munkákat –, és azt is megmutatjuk, hogyan ment a visszaosztás, cserébe a pénzcsapokra rácsatlakozásért. Az egyik legnagyobb, a fővárost érintő korrupciós botrány szereplője tehát a Karácsony Gergely által felügyelt, a botrányhős luxusceleb Mártha Imre által igazgatott Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Az ügyben a Fővárosi Önkormányzat mellett több baloldali vezetésű önkormányzat, az újpesti, az újbudai, a kispesti, a II. és a XIII. kerületi is érintett.

Rámutatunk, hogy a balhé már 2022-ben kibukott. Akkor kiderült a BKM-nél, hogy bajok vannak a Szin-Ker-féle teljesítésekkel. Átfogó belső vizsgálatok indultak, amelyek megdöbbentő eredményeket hoztak. Ennek ellenére 2023 februárjában is a Szin-Ker Kft. nyert el a közműszolgáltató holdingnál egy 500 millió forint értékű keretszerződést. Beszédes, hogy a több mint egy hete kiküldött kérdéseinkre, megkereséseinkre sem a BKM Nonprofit Zrt., sem a balatonfenyvesi FŐTÁV-üdülő felújításánál megjelent cégpiramis többi szereplője a mai napig nem válaszolt.

Közben a Győri Járás Ügyészségtől megtudtuk, hogy valóban a NAV Nyugat-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságán indult az eljárás több mint egy éve, de azóta több szálon fut és át is került a fővárosba. A nyomozást jelenleg a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága folytatja, a felügyeletet pedig a Fővárosi Főügyészség látja el.

PestiSracok facebook image

Nézze meg oknyomozó riportfilmünket!

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.