Pesti Srácok

Az alaposság a kulcsa az újságíró megbecsülésének – Both Hunor a Plebejus Polbeatben

A hírfogyasztási szokások és az újságírók megítélése is sokat változott az elmúlt évtizedben, mindent visznek a pár másodperces kisvideók, az újságírók megbecsülése pedig csorbult. A konzervatív újságírókéról nem is beszélve, akiket előszeretettel kapják meg a propagandista jelzőt, pedig nem a mi táborunkból igazolnak át egyik napról a másikra a független, objektív oldal neves képviselői a baloldali politika csataterére. A Plebejus Polbeatben Both Hunorral, a Kontra.hu főszerkesztő-helyettesével beszélgettünk arról, hogy mi tesz hitelessé egy újságírót, van-e szükség a vitákra, és arra is kerestük a választ, hogy kell-e egy konzervatív újságírónak kritikákat megfogalmazni a kormánnyal kapcsolatban? Illetve kitértünk arra is, hogy kinyírja-e a szakmát, hogy ma már mindenki tartalomgyártónak számít, aki posztol egy kisvideót?

Manapság, ha az ember elmondja, hogy melyik médiumnál dolgozik, a legtöbben tudják, hogy az melyik politikai oldal nézeteivel ért inkább egyet, ezt pedig azok az újságírók is tapasztalják, akik váltig állítják, hogy ők függetlenek. A Kontra.hu főszerkesztő helyettese szerint

Both Hunor szerint a jobboldal nem árul zsákbamacskát; azzal van inkább a probléma, hogy a másik oldal úgy próbálja előadni, mintha ők valóban objektív szemüvegen keresztül tekintenének a világra.

PestiSracok facebook image

Arra a felvetésre, hogy a mai, felgyorsult világban – amikor a közösségi oldalakon kommentcunamik tömkelegében láthatjuk, hogy észérvek híján csupán a fröcsögést olvashatjuk – érdemes-e vitákat folytatni, az újságíró szerint a válasz igen, mert az állampolgárok részéről van erre igény. Egy-egy közéleti témában pedig meggyőző tud lenni az érvek felsorakoztatása. Both Hunor szerint érdemes azért azt is megvizsgálni, hogy van-e hajlandóság a vitapartnernek értelmes vitát folytatni.

Azt, hogy a jobboldali újságírónak kell-e kritikát megfogalmaznia a kormánnyal kapcsolatban, Varga Ádám azt mondta, hogy Karácsony Gergely sem szokott a Telex baráti körében megizzadni, a Kontra.hu újságírója szerint pedig

Azt, hogy hogyan lehet a konzervatív újságíró megítélésén javítani, a főszerkesztő-helyettes azon az állásponton van, hogy alapos, jól kidolgozott cikkeket kell írni, ezzel pedig a hitelesség és a megbecsülés is javul.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.