Pesti Srácok

Megtámadta az ügyészség Tasnádi Péter felmentő ítéletét - Idén szabadulhat az alvilág kisnyugdíjasa

Megtámadta az ügyészség Tasnádi Péter felmentő ítéletét - Idén szabadulhat az alvilág kisnyugdíjasa

Nem ért egyet a magyar alvilág korábban jól ismert alakja, Tasnádi Péter vesztegetés vádja alóli felmentő ítéletével, ezért a verdikt hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását kérte a bíróságnak átadott fellebbezésében a vádat képviselő Budapesti Nyomozó Ügyészség. Az egykori nehézfiúnak egyébként ez az utolsó folyamatban lévő büntetőügye, így ha „nem botlik meg” újra, akkor várhatóan még idén szabadlábra kerülhet.

PÁMER DÁVID - PestiSrácok.hu

Ismert, Tasnádit és egykori ügyvédjét tavaly szeptemberben már másodszor mentette fel első fokon a törvényszék a vesztegetés, illetve befolyással üzérkedés vádja alól. A nehézfiú és volt védője terhére a megismételt eljárásban is azt rótta az ügyészség, hogy a vállalkozó ellen életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt folytatott büntetőügyben hárommillió forintot fizettek valótlan tartalmú elmeorvos-szakértői véleményért, hogy a magyar alvilág “nagyöregje” enyhébb büntetést kapjon. A szakvéleménynek köszönhetően a felülvizsgálati eljárásban sikerült is a nehézfiúnak két évet csökkentenie a 2002-ben kiszabott, négy és fél éves ítéletéből. A bíróság ugyanakkor tavalyi ítéletében kimondta, hogy sem korábban, sem az új eljárásban nem merült fel olyan körülmény, ami a vádlottak bűnösségét alátámasztotta volna.

Az ügyészség hatályon kívül helyezné az ítéletet

PestiSracok facebook image

A vádat képviselő ügyész már az ítélet kihirdetését követően bejelentette, hogy fellebbez a döntés ellen, azóta pedig már az írásbeli indokolását is benyújtotta az ügyet korábban tárgyaló Székesfehérvári Törvényszékre, illetve a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségre. A fellebbezés lényege szerint a bíróság az indokolási kötelezettségének nem tett teljeskörűen eleget, ezáltal az ügyészség szerint az ítélet megalapozatlan. Erre tekintettel a Budapesti Nyomozó Ügyészség a benyújtott fellebbezésében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozta – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Bagoly Bettina, az ügyészség szóvivője. Garay Rudolf, Tasnádi Péter védője portálunknak úgy nyilatkozott, hogy abszurdnak tartja az ügyészség lépését. Az ügyvéd ezzel összefüggésben nyomatékosította, hogy nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy Tasnádi bűncselekményt követett volna el, emiatt azt kérik a másodfokú bíróságtól, hogy ne bizonyítottság, hanem bűncselekmény hiányában mentsék fel ügyfelét. Garay Rudolf egyébként azért is érthetetlennek tartja az ügyészség fellebbezését, mivel az alvilág egykori ismert alakját már két különböző törvényszék is felmentette.

Tasnádi Pétert áprilisban tanúként hallgatták meg a Fenyő-gyilkosság perén a Fővárosi Törvényszéken Fotó: MTI
Tasnádi Pétert tavaly áprilisban tanúként hallgatták meg a Fenyő-gyilkosság perében is a Fővárosi Törvényszéken. A bírónak arra a kérdésére, hogy mi a jelenlegi foglalkozása, úgy válaszolt: kisnyugdíjas. Fotó: MTI

Idén szabadulhat a nehézfiú

Tasnádiék vesztegetési ügye 2006-ban robbant ki, amikor a nyomozó ügyészség eljárást indított a két vádlott és a tavaly jogerősen felmentett szakértő ellen. Tasnádi egy börtönből írt leveléből ugyanis arra következtettek a nyomozók, hogy a férfi vesztegetési pénzt fizetett egy számára kedvező – agysorvadást megállapító – elmeorvosi szakvéleményért. A dokumentumot az üzletember fia juttatta el a hatóságoknak, miután apjával pénzügyi-elszámolási vitába keveredett (Információink szerint egy Tasnádi környezetéhez köthető személy a sajtóban milliós összegért házalt a bizonyítékkal, de a levél végül, úgy tudjuk, “nem kelt el”. ). A dokumentum tartalma szerint Tasnádi arra kérte egyik barátját, hogy adjon hárommillió forintot ügyvédjének a szakvéleményre. A Népszabadság néhány évvel ezelőtti cikkében írta meg, hogy a nyomozók ezek után vagyonosodási vizsgálatot tartottak a szakértőnél, a vele kapcsolatot tartó ügyvédnél, és az ország összes pénzintézetében kutakodtak, hogy a szakértőnek nincs-e valahol egy titkos számlája,de semmit nem találtak. Leellenőrizték az azóta már jogerősen felmentett Gaál Katalinnal együtt dolgozó orvosokat is, de abban sem jutottak eredményre rendőrök. Úgy tudjuk, a tiszalöki börtönben raboskodó Tasnádinak egyébként ez az utolsó folyamatban lévő ügye, és ha a nehézfiú „nem botlik meg” újra, akkor várhatóan ősszel elhagyhatja a rácsos intézményt.

Címlapfotó: Blikk.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.