Pesti Srácok

Szerintünk ez volt a tíz legjobb bűnügyi sztori idén a PestiSrácok.hu-n - Szavazzon a legjobbra!!

null

Itt van az év vége, és újra arra buzdítjuk olvasóinkat, szavazzanak az év legjobb bűnügyi cikkére! Jó kis sztorikból akadt idén is bőven! Például egyedüliként a PestiSrácok.hu-nak szólalt meg a vele kapcsolatos vádakkal és a személyét érintő nyilatkozatokkal összefüggésben az adócsalással és rendőrök megvesztegetésével is vádolt diszkócsászár, Vizoviczki László. Arról is portálunk számolt be elsőként, hogy a Hajógyári-sziget ura terhelő vallomást tett a 90-es évek alvilági leszámolásainak kulcsfigurájára, Portik Tamásra, akinek a Fenyő-ügyben jegyzőkönyvön kívül tett vallomását is sikerült megismernünk és megosztanunk olvasóinkkal. A ma már jogerős börtönbüntetését töltő nehézfiú ebben többek között beszélt alvilági haragosairól, volt rendőrökről, valamint a bukott úszóelnökhöz, Gyárfás Tamáshoz fűződő viszonyáról is. Szintén a PestiSrácok.hu adta hírül elsőként, hogy Csehországban megtalálták az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt nem jogerősen elítélt Jozef Rohác legközvetlenebb bizalmasának, Jozef Hamalának a régóta keresett holttestét. Ezeken kívül még olyan izgalmas témákat feszegettünk, mint egy húsz évvel ezelőtti rejtélyes rendőrgyilkosság, vagy, hogy ki a felelős a gyöngyösi kislány haláláért, de arra is kerestük a választ, hogy mi köze van a Quaestor-botrány egyik főszereplőjének a máig megoldatlan brókergyilkossághoz. Most már csak arra kérjük Önöket, hogy szavazzanak! A cikkeket időrendben és nem helyezés szerint tettük közzé!

1. BRÉKING NEWS!!! Megtalálták Jozef Rohác bűntársának holttestét – Jozef Hamalát a “Fogász” lőhette le

Bombaként robbant januárban az a PestiSrácok.hu által megszellőztetett információ, miszerint megtalálták a tizennyolc évvel ezelőtt eltűnt szlovák bűnöző, Jozef Hamala régóta keresett holttestét, aki a rendőrség feltételezése szerint Rohác bűntársaként részt vett az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság végrehajtásában. A férfit fejbe lőtték, a gyilkossággal pedig Jozef Rohácot gyanúsítják. Ha Hamala élne, minden bizonnyal ott ülne szlovák társa és Portik mellett a vádlottak padján.

PestiSracok facebook image

2. Keresi a rendőrség a százmilliókat lenyúló “Bróker Józsit”

A sok brókerbotrány között nekünk is jutott egy "mini" Kulcsár Attila, aki legalább 80 embert vert át, és húzott le százmilliókkal. A szolnoki álbrókert azért nem sikerült gyanúsítottként kihallgatnia a hatóságnak, mert a férfi felszívódott és külföldre menekült az összeharácsolt pénzzel. A portálunknak megszólaló egyik sértett szerint, ha a nyomozóhatóság már az elején megtette volna a szükséges lépéseket, a bűnöző sokkal hamarabb rendőrkézre került volna.

3. Pénzért ölték meg húsz éve a fiatal felderítőt?

Szórakozóhelyek a Hajógyári szigeten. 2012.06.26. Fotó: Móricz Simon

Nagy sajtóvisszhangot kapott az az írásunk is, amikor arról cikkeztünk, hogy újra nyomozást rendeltek el Szabó János rendőr zászlós több mint húsz évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ifjúságvédelmi osztályán elsősorban kábítószeres ügyekkel foglalkozó volt nyomozó fejbe lőtt holttestét a Hajógyári-sziget Árpád híd felőli részén, 1995 nyarán emelték ki a Dunából. Noha információink szerint azért került sor a rendőrgyilkosság nyomozásának újraindítására, mivel olyan új adatok kerültek az ügyészség birtokába, amelyek elvezethettek volna a rejtélyes haláleset megoldásához, végül nem sikerült megtalálni a fiatal felderítő gyilkosait.

4. Vizoviczki állítja, a Fidesznek is üzentek Portikék az Aranykéz utcai robbantással

Ez az egyetlen olyan cikkünk ebben a szavazásban, amikor nem saját infót dolgoztunk fel, hanem egy nyilvános tárgyalásról tudósítottunk, de nem lehetett kihagyni, hiszen az alvilág két nagy hatalmú ura, Portik Tamás és Vizoviczki László esett egymásnak a tárgyalóteremben. Vitájuk előzménye, hogy az éjszaka császára terhelő vallomást tett az Aranykéz utcai robbantás ügyében Portikra. A milliárdos vállalkozó a bíróság előtt tett vallomásában elmondta, neki az Energol-vezér már 1997 végén egy találkozón elárulta, meg fogja öletni Boros Tamást.

5. Mások vitték el a balhét a halálra éheztetett kislány ügyében?

Május 13-án halt meg a másfél éves, gyöngyösi Kiara, aki halálakor alig több mint három kilogramm volt. Konkoly-Thege László, a Heves Megyei Főügyészség szóvivője az eset után azt közölte, hogy a kisgyermek halála nem betegség, hanem éhhalál volt. A kislány szervezete annyira nem bírta az alultápláltságot, hogy leállt a légzése és a keringése. A gyöngyösi anyát és az apát azonnal letartóztatták és különös kegyetlenséggel, 14 éven aluli személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsították meg. Nem sokkal ezután pakolt ki a PestiSrácok.hu-nak Gy. B., aki tavaly szeptemberig a tragikus sorsú gyermek “esetgazdája” volt, ám felettesei és a hatóságok tehetetlensége miatt felmondott.

6. Egy fantomnak utalták a milliárdokat a Buda-Cash Brókerház vezetői – Itt a vádirat!

A Buda-Cash Brókerház alapítója, Pintér Zoltán volt az értelmi szerzője és stratégiai döntéshozója annak a csalássorozatnak, amely összességében 115 milliárdos kárt okozott a brókerbotrány károsultjainak – ez olvasható ki a PestiSrácok.hu által megszerzett brókerügy vádiratából. Emellett cikkünkben arra is kitértünk, hogy a brókerügy tulajdonképpen elválaszthatatlan a London Brókerház volt vezetőjének meggyilkolásától, akit a saját háza előtt, 2000 januárjában lőtt agyon egy máig ismeretlen bérgyilkos. A PestiSrácok.hu megtudta, a Buda-Cash Brókerház és a Reichardt-gyilkosság közötti összefüggésekről a Quaestor-botrány egyik érintettje kezdett el beszélni 2015 márciusában, alkukötés reményében. A megállapodás végül nem köttetett meg, de a férfi - titkosszolgálati forrásból -így is fontos információkat mondott el a nyomozóhatóságnak és neki köszönhetően tudták leporolni a megoldatlanságra ítélt gyilkosság aktáit.

7. Vizoviczki a PS-nek: Kalapácsnak akarnak használni a Fidesszel szemben!

2012-es őrizetbe vétele óta először szólalt meg a vele kapcsolatos vádakkal és a személyét érintő nyilatkozatokkal összefüggésben a PestiSrácok.hu-nak a fentebb már megemlített, 250 millió forintos óvadék ellenében nyáron házi őrizetbe helyezett Vizoviczki László. A milliárdos vállalkozó portálunknak küldött hosszú közleményében kitért arra, hogyan sikerült kifizetne a rekordösszegűnek tartott óvadékot, de beszélt állítólagos kenőpénzekről, politikai kapcsolatairól, és politikusok zsarolásáról is.

8. Portik jegyzőkönyvön kívül: Gyárfás Tamás a baloldal miniszterelnöke

Portálunk hozzáfért egy olyan, a Fenyő-gyilkosság ügyében született rendőri jelentéshez, amely Portik Tamás jegyzőkönyvön kívül tett, ám a rendőrség által mégis rögzített elmondásait tartalmazta. Az Energol-vezért 2011 nyarán tanúként akarták meghallgatni a médiacézár meggyilkolásával kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, a rettegett olajos vállalkozó azonban megtagadta a vallomást. Helyette jegyzőkönyvön kívül kezdett el beszélni saját szerepéről, a 90-es években elkövetett emberölésekről, alvilági haragosairól, volt rendőrökről, valamint az egykori médiavállalkozóhoz, Gyárfás Tamáshoz fűződő viszonyáról.

9. Tasnádi: Nem hittem volna, hogy Vizoviczki rács mögé kerül (PS-videóinterjú)

Megszólalt a PestiSrácok.hu-nak az alvilág nagy öregjének tartott Tasnádi Péter is. A nehézfiú aszervezett alvilág és a rendőrség kapcsolatáról, Portik Tamásról és a halállistáról, valamint Vizoviczki és a közte kirobbant konfliktus hátteréről is beszélt portálunknak.

10. Így kémkedik a Pentagon, az IMF és Svájc hazánk ellen az ügyészség elképesztő vádirata szerint

Megszereztük a meghökkentő magyar kémbotrány vádiratát is, amiben nem kevesebbet állít az ügyészség, minthogy a Pentagonnak, az IMF-nek, valamint a Svájci Alapnak is kémkedett a vádlott Maxin Norbert, aki “Birodalom” néven egy titkos társaságot is létrehozott a céljai elérésére. A vád alapját a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztályának nyomozása adja, az egész eljárást pedig Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációs államtitkár rágalmazás miatt tett feljelentése váltotta ki. A magát talán túl komolyan vevő, a mai kormányzat gazdasági és szellemi holdudvaráig elérő kör anno valóban “szervezkedett” a Gyurcsány-Bajnai-kormány ellen és valóban információkkal, dokumentumokkal látta el az említett nemzetközi szervezeteket, sőt: ezek az iratok aztán Fellegi Tamás exminiszter tárgyalásait is megnehezíthették az IMF-fel, mégis kijelenthető, hogy az egész eljárás és a vád is zavarosnak tűnik.

Címlapfotó: spiegel.de

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.