Pesti Srácok

A Dózsa György úti kabrióssal fenyegette meg Staudt volt bizalmasa a milliárdos áfacsalás feljelentőjét

A Dózsa György úti kabrióssal fenyegette meg Staudt volt bizalmasa a milliárdos áfacsalás feljelentőjét

A Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított M. Richárddal és egy másik ismert maffiózóval fenyegették meg azt a kiugrott bandatagot, aki az ügyészséghez fordult a jobbikos Staudt Gábor és volt rendőr bizalmasát is érinthető milliárdos áfacsalási botrányban – tudta meg a PestiSrácok.hu. A férfi feljelentésében hangsúlyozta, Staudt egykori tanácsadója azzal fenyegetőzött, hogy a nekik lekötelezett M. Richárdék családostul ölik meg, ha együtt mer működni a hatóságokkal.

Ahogy arról kedden beszámoltunk, többmilliárdos költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt jelentették fel a Jobbik frakcióvezető-helyettesét, Staudt Gábort és több társát a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF). A portálunk által megismert feljelentés szerint a jobbikos politikus tagja volt annak a nemesfémekkel kereskedő, a lengyel államnak milliárdos kárt okozó bűnszervezetnek, melyet egykori bizalmasa és tanácsadója, egy volt rendőr alezredes, F. László irányított. A hatósághoz eljuttatott dokumentumban az is szerepelt, hogy kettejüknek a bűnös úton megszerzett vagyonnal hosszú távú politikai céljaik voltak, többek között az, hogy Staudt “minimum belügyminiszter” legyen, az alezredes pedig legalább az államtitkára. Az ügyészséghez egyébként a banda kiugrott tagja fordult, aki korábban videóinterjút is adott a PestiSrácok.hu-nak.

Staudt Gábor áfacsaló bűnbandával fonódhatott össze. Fotó: MTI

Cikkünk után azonnal megfenyegették

PestiSracok facebook image

Korábban írtunk arról is, hogy a bűnszervezet volt tagját családjával együtt halálosan megfenyegették, aki emiatt szintén megkereste a hatóságokat. A férfi a portálunk által megszerzett feljelentésében hangsúlyozta, hogy miután januárban megjelent az áfacsalási botrányról szóló első cikk a PestiSrácok.hu-n, Staudt volt bizalmasa, F. László egy találkozóra hívta forrásunk ismerősét, akivel azt üzente, hogy informátorunk és köre „jobban teszi, ha nem pattog”, nem beszél újságírókkal, a Nemzeti Nyomozó Irodával (NNI), a Nemzeti Védelmi Szolgálattal (NVSZ), vagy a NAV-val. Ha ez mégis megtörténne, „el lesznek ásva”, de előtte még elrabolják forrásunk feleségét, akinek a megkínzását videóra veszik, „és utána majd meglátják, hogy a férfi akarja-e segíteni a hatóságok munkáját a lengyelországi áfázás, az olaszországi ezüsteltűnés és a többi lehúzás ügyében”– áll a feljelentésben, amiben az is szerepel, hogy F. elárulta, egyik társa már letárgyalta a kiugrott tag feleségének elrablását és megölésük részleteit „a megfelelő emberekkel”.

M. Richárd nevét is bedobták az áfacsalók. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Azt ígérték, M. Richárd végzi el a piszkos munkát

A férfi hozzátette, a megnevezett személyek köztörvényes bűnözők, akikkel a bűnbanda jó kapcsolatban van, és akik a megfelelő összegért vagy más okból hajlandóak lennének elvégezni a piszkos munkát. A feljelentés szerint egyikük egy kábítószer-kereskedelemmel vádolt, az alvilágban jól ismert férfi, míg a másik ilyen személy a Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított, korábban a kecskeméti maffiaperben hosszú börtönévekre ítélt M. Richárd. Utóbbi nehézfiú a hatósághoz fordult férfi szerint az áfacsaló bűnszervezet egyik fontos tagjának jó barátja, „bizonyos, felszínre nem került bűncselekmények kapcsán pedig lekötelezettje”, és már tanúbizonyságát adta, hogy meddig megy el az illető megvédésében – írta a megfélemlített férfi, hozzátéve, hogy F. Lászlót azonnal figyelmeztették, Magyarországon „nem szokás emberek családját elrabolni és megölni”. Erre a volt NNI-s úgy reagált, hogy ők nem fognak börtönbe menni, mert ahhoz túl sok pénzt kerestek és túl sok a veszteni valójuk, így, ha nem jól alakulnak a dolgok, „emberek fognak meghalni” – olvasható a rendőrségnek megküldött dokumentumban, amelyben az is szerepel, hogy Staudt Gábor egykori bizalmasa utalt arra, hogy mind a mai napig vannak hivatalban lévő hatósági kapcsolatai. Azt ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy forrásaink szerint F. László feltételezhetően úgy hivatkozott M. Richárdra és a másik maffiózóra, hogy erről ők nem is tudtak.

A rendőrség is vizsgálódik

A feljelentéssel kapcsolatban a rendőrséget is megkerestük, tőlük azt a választ kaptuk, hogy a fentebb említett esettel összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) IX. kerületi Rendőrkapitánysága egy, korábban csalás gyanúja miatt megindított eljárásban vizsgálódik. Hozzátették: az ügyben egyelőre a csaláson kívül más bűncselekmény gyanúja nem vetődött fel, de a nyomozás még nem ért véget. Csalás miatt egyébként azért kezdett nyomozni a rendőrség, mert F. László és köre 52 millió forinttal károsíthatott meg egy nemesfémszakmában jártas üzletembert.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.